- Grave Pleasures, Jessica 93 - 2015 October 28, A38 -
Mintegy két éve már, hogy a Beastmilk elnevezésű zenekar kiadta Climax nevű albumát – amelyet sokan és egymástól igen eltérő helyeken méltattak, az “év legütősebb alternatív/post-punk lemeze” és hasonlókként – hozzám azonban viszonylag későn, valamikor az idei nyáron jutott el a csapat híre, éppen az A38-as koncert meghirdetése idején. Számomra némi gyanakvásra adott okot, hogy a metál- és rockmagazinok éppúgy felfigyeltek rájuk, mint írnak róla, mint a punk vagy a populáris poplapok. Aztán kiderült, hogy nevet is változtattak, a “Szörnytej” átadta a helyét a “Sír gyönyörei”-nek (Grave Pleasures), az új album pedig a Dreamcrash névre hallgat: ami azt illeti, egy ilyen név alapján éppúgy lehetne várni szörnyű kliséhegyeket, mint groteszk eredetiséget, és a két lemez ismeretében azt kell mondanom, hogy itt szerencsére egyértelműen az utóbbiról van szó.
A Beastmilk lemeze háromnegyed órányi feszes, deathrock-os felfogású, a banda saját megfogalmazása szerint: (“apocalyptic death rock”), ugyanakkor itt-ott fogós már-már slágeresnek is mondható refrénekkel operáló, ugyanakkor itt-ott komorságba is hajló muzsikát tartalmazott. Az utód csapat, a Grave Pleasures pedig ezt a vonalat egyfajta new-wave-esebb, ugyanakkor egy kevésbé nyers, kifinomultabb hangzásvilággal kötötte össze, a szövegvilágban kiteljesítve a kissé bizarr felfogásban fogant “poszt-nukláris szerelem” (Love in a Cold World) tematikát is. Mindkét csapat erőssége, hogy sikerült elkerülni a műfajra jellemző veszélyeket, az elvárt kliséknek való túlzott megfelelési kényszerből fakadó unalmassá válást (amelyet például szememben a nagy ambíciókat és tehetséges mintegy “eltékozló” Interpol – zenekar sajátja) így meglehetősen nagy reményekkel tekintettem az A38-as koncert elé. A brit születésű, de érdekes módon, a skandináv színtéren tevékenykedő Mat McNerney (alias Kvohst) frontemberről annyit tudtam meg, hogy korábban az extrém és black metal színtéren tevékenykedett a doboknál is egy svéd metalos színtérről érkezett alak, az In Solitude volt ütőse, Uno Bruniusson felelt a feszes ritmusokért, a gitárért pedig egy korábban doom-death metalt játszó hölgy, Linnéa Olsson, a The Oath egykori tagja felelt.
A koncert felvezetését egy one man project, az elvont, komor, kissé noise-os, Jessica 93 nyitotta, megfelelő alapot teremte a Grave Pleasures groteszk energiáinak. Az énekes Kvohst rendkívül szuggesztív és markáns egyénisége végig uralta a színpadot, és azt kell mondjam, a Grave Pleasures (és a korábbi lemez, a Climax) dalai sikeresen magukkal ragadtak a koncert közel másfél órás időtartamára. Az énekes színpadi mimikája, hangterjedelme és az olyan rendkívül profi hangzással előadott dalok, mint a Taste The Void vagy a Lipstick On Your Tombstone lendületesen vitték előre a produkciót, ha visszagondolok, kevés élőbb és atmoszférikusabb koncerten voltam az utóbbi jó két évben. Nagyobb tombolás volt a közönség által már jobban ismert dalok alatt is, mint a már említett “sláger”: a Love in a Cold world, nekem azonban az olyan ridegen zakatoló, poszt-apokalitikus balladák tetszettek a legjobban, mint a Futureshock vagy az Utopian Scream. A szinte végig sodró lendületű produkcióba csak itt-ott líraibb hangvételű átvezetések is keveredtek, ahol Khvost a megszokott elcsukló sikolyok mellett, megmutatta Nick Cave-re is hajazó, zengő baritonját. A komor szövegek ellenére az egész esemény inkább lendületes volt és energiával teli, mintsem érvagdalós, és ehhez a hangulathoz jelentős mértékben járult hozzá az egész felfogására jellemző kissé groteszk és ironikus felhang. Aki ott volt a lassan eltelő 2015-ös év egyik legjobb zenei eseményének lehetett részese.
