Super Besse

Helyszín: 
Budapest - Dürer kert(XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Időpont: 
2021. november 27., 20:00
Fellépők: 
Super Besse

Post-punk zenekarként kezdték 2015-ben, tavaly pedig megújult, elektronikus hangzással és Un Réve c. lemezükkel tért vissza a fehérorosz Super Besse. Erőteljes, sötét zenéjük a kritikusok szerint a Joy Divisiont idézi meg, melankolikus mégis eufórikus hangzásukkal rántják magukhoz a hallgatókat. A zenekar november 27-én játszik a Dürer Kertben.

A Super Besse death disco-ja jéghideg, csalódottságtól és dühtől átitatott és pont ez a nyugtalanság és harag hajtja a dalokat. Leláncol, majd felszabadít. A fehérorosz csapat korábban a Budapest Showcase Hub-on már járt nálunk 2018-ban, azóta pedig némi fordulatot vett korábbi hangzásuk, előtérbe kerültek az elektronikus megoldások, a dühös dobgép és basszus vezérelte ütemek. A zenekar már bejárta zenéjével Európát, Oroszországot és Kínát, a sajtó mindenhol dicsérte hideg dallamaikat, Holod című számuk pedig a Hotel Mumbai című filmben is felcsendül.
A Super Besse tavaly jelentette meg új, Un Rêve című nagylemezét. Az albumot Berlinben és Minskben rögzítették – talán pont Berlinből ered a techno hatás is új számaikban -, és a rigai I Love You Records gondozásában jelent meg. Ezt mutatják be végre most nálunk is, november 27-én, a Dürer Kertben.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/174600594824890