Amikor először a kezem ügyébe került a Hagakure, és a könyv hátoldalán lévő fülszövegen azt olvastam, hogy a második világháború után egyetlen könyvet sem ítéltek el olyan hevesen, mint ezt, érdeklődésem azonnal az „egekig” szárnyalt. Ez az! – gondoltam magamban – Ez kell nekünk! Egy újabb kuriózumszerű adalék, hogy legalább szellemileg „üssünk” egyet a minden lelkesedést lelohasztó multi-kulti lapos, nyavalygó, kommersz korszakán. Egyébként is mindig érdekelt a politikán és az ahhoz szorosan köthető ideológiákon túlmenően, az egykori ’Tengely’ egyik oszlopos tagjának a gondolatvilágával is összefüggő, a tradicionális gyökerekben leledző mentalitás. A Hagakurét olvasva, oldalról oldalra egyre jobban értelmet nyer a kamikaze-k (japán harci pilóta a második világháborúban, aki rárepült az ellenséges célpontra és azzal együtt elpusztult) minden értelmet nélkülözőnek kikiáltott szellemisége. De a Hagakurét nem célszerű úgy olvasni és kezelni, mint holmi vitrin alól kiemelt turistalátványosságot, félszegen, ujjheggyel belelapozgatva, beleolvasgatva letudva, hogy ’hát igen, ilyen is van’. Persze ez nem azt jelenti, hogy akármilyen képzelt minősítést is vonna maga után, aki nem ért vele egyet vagy beállítottságából kifolyólag nem tud a benne foglaltakkal azonosulni. Inkább arról van szó, hogy ha belekezdünk, érdemes végigolvasni és kissé „megrágni” a benne foglaltakat, mert sokszor a felületesen nézve egyszerű mondatok és történetek mögött is mélyebb mondanivaló húzódik.
Néhány szó a mű keletkezéséről. A Hagakure (jelentése: Levelek alatt) filozofikus gondolatok és tanító, rávezető jellegű történetek feljegyzésének a gyűjteménye. 1710-től kezdődően 7 évig készítették, akképpen, hogy a zen szerzetessé vált szamurájt, Jamamoto Cunetomot meglátogatta az elkeseredett és az igazságot kétségbeesetten kereső Tasiro Curamoto, aki lejegyezte Cunetomo gondolatait. A történelmi korszak a feudális, hűbéri berendezkedésű Japán. A mű fő vonulata is a nagyúr és a csatlós közötti viszony kérdéskörének számos szabályozásán, ajánlásán és meglátásán alapszik, ennek ellenére, mint az alább kivonatolt szemelvényekből is kitűnik, gondolatisága jóval túlmutat ezen a kereten. A mű egy hanyatló, rothadó korszakban íródott, amikor az emberek nem beszéltek másról, „csak pénzről, nőkről és ruhákról”. De minden silány korszakban, ahogy ebben is, adódtak emberek, akik – ha különös módszerekkel is – magasabb értékek és minőségi jellemzők felé törtek és ebben való törekvésükből a maximumot hozták ki, behatolva és nem visszarettenve a misztikus dimenziójú területektől sem.
A Hagakure a halál filozófiája. De mielőtt elszörnyedve továbbállnánk, nézzünk bele pár percre az ebben rejlő szellemi lehetőségekbe. Vajon valóban csak a fanatikus őrülettel állunk szemben, ahogy ilyen-olyan iskolai tanulmányainkból esetleg dereng valami, vagy van itt valami más is, ami az élet egyéb területein is hasznosítható?
„Ez a filozófia elsősorban a ’szégyen etikájához’ fordul, azaz ahhoz a mentalitáshoz, amit a szamurájok osztálya tanúsított a szégyen mindenáron való elkerülése érdekében. ’Ha dönteni kell élet és halál között” – hangsúlyozza a Hagakure, - ’az embernek habozás nélkül a halált kell választania’. Ez azt sugallja a szamurájnak, hogy szabaduljon meg az önszeretettől és a felesleges mérlegeléstől, és vesse magát egyenesen a halál karmai közé. A cél természetesen nem az értelmetlen halál, hanem annak az állapotnak az elérése, amelyben az ember megszabadul minden halálfélelmétől.
Ebben a kivételes lelkiállapotban megszűnik a félelem okozta cselekvésképtelenség, önsajnálat és mindennemű ragaszkodás: az igazi belső szabadság gátjai – így szinte paradox módon megnyílik előtte a halál elfogadásával járó tisztességes élet is.” A Hagakure szellemisége „irtózik az ’elfogadhatónak tűnő ésszerűségtől az olyan dolgokban, mint például a hűség vagy az igazság’, amely nem más, mint puszta ürügy a felszínes becsületességre.”
Egy keményvonalas filozófiai jellegű műről nem egyszerű feladat, az elaprózódás veszélye nélkül könyvajánlót összeállítani. Az egyébként nem túl terjedelmes kötetből – a mintegy ezerháromszáz történetből közel négyszázat tartalmaz – a teljesség igénye nélkül néhány olyan passzusra szándékozom ráfókuszálni, amely engem úgymond jobban „megragadott”.
„ ’Mi a gyakorlás végső értelme?’ – hadd mondjam el a választ. „Szíved- lelked kell az ügyért áldoznod az adott pillanatban.’ Az emberek gondolkodásából mintha kiveszett volna manapság ez a fajta mentalitás.”
„Az ember nem kerülhet szégyenbe mindaddig, amíg bármely pillanatban rendületlenül elszánt a halálra, vagy ha úgy gondol magára, mint aki már halott lenne." Ehhez kapcsolódóan érdemes itt idézni az ehhez a mondathoz rendelt lábjegyzetet: „A nyugati gondolkodással szemben, aki úgy él ’mintha már halott lenne’, nem egy holttest, hanem olyan ember, aki minden feszültségtől, túlfeszítettségtől és félelemtől mentes. Ha egyszer ’halottá’ vált, már maga mögött hagyta annak szükségességét, hogy tetteinek helyes irányát fontolgassa. Energiáit és figyelmét szabadon és közvetlenül célja megvalósítására fordíthatja.”
„Ebben a világban semmi sem lehetetlen. Szilárd elhatározással, azt mondják, eget és földet is meg lehet mozgatni. A dolgok azért tűnnek úgy, mintha jóval meghaladnák az ember erejét, mert erős akarat hiányában nem tudjuk rávenni magunkat semmilyen fáradtságos munkára. Teljes egészében az ember mentalitásától függ, hogy képes-e ’még az eget és a földet is megmozgatni anélkül, hogy az erejét használná.’„
„Az idősebbek véleménye szerint a szamuráj inkább legyen túlságosan is konok. Később elégtelennek tarthatják az olyan dolgokat, amelyeket túl mértékletesen vittek véghez. Azt hallottam, hogy amikor az ember azt gondolja, túl messzire ment, valójában nem követ el hibát. Ezt a szabályt nem szabad elfelejteni.” (…) „Megvetést érdemel, ha elfogadhatónak tűnő ésszerűségre törekszünk az olyan dolgokban, mint például a hűség és az igazság.”
„A bátorság pedig az, ha fogcsikorgatva zúzzuk össze lábunk alatt a nehézségeket, és nem mérlegeljük okoskodva a következményeket. Ennél jobb elméletet nem ismerek.”
„Természetesen nincs fontosabb, mint az odaadó lelkesedés az adott pillanatban. Az élet ebből az időről időre megismétlődő lelkesedésből áll. Aki ráébredt erre az igazságra, annak elméjét nem szállja meg semmilyen más sürgető kényszer vagy akarat: úgy kell élnie az életét, hogy kitart magával ragadó lelkesedése mellett.”
„Nem számít, milyenek a körülmények, az ember gondoljon a győzelemre.”
Az idézeteket zárva, még egy rövid történetet citálnák, megvillantva azt, hogy milyen jellegű példázatokban bővelkedik a mű.
„Egyszer tíz vak masszőr utazott együtt a hegyekben, és amikor egy szakadék szélére értek, mind nagyon óvatosak lettek, lábuk remegett, halálra rémültek. Abban a pillanatban az élen haladó megbotlott, és lezuhant a szikláról. ’Jaj, jaj, de szomorú!’ – siránkoztak a hátramaradtak. De a masszőr, aki lezuhant, lentről felkiáltott: ’Ne féljetek. Bár lezuhantam, nem történt semmi. Inkább megkönnyebbültem.
Zuhanás előtt állandóan arra gondoltam, mi lesz, ha lezuhanok, és félelmem határtalan volt. De most már megnyugodtam. Ha ti is meg akartok nyugodni, zuhanjatok le!’ „
A Hagakure a történelmi és a filozófiai értékelés szempontjából is mindenképpen alapmű. Bizonyos nézőpontból a japán „akarat diadalának” is betudható, de bárki meríthet belőle ösztönző gondolatokat, amelyek lökést adnak ahhoz, hogy az ember ne merüljön el teljesen a középszerűség ingoványában. A könyv második kiadása 2004-ben jelent meg újra a Szenzár Kiadó gondozásában. Ha még nem olvastad, egyszer olvasd végig Te is! Biztosan nem múlik el belőled nyomtalanul, az idő haladtával sem…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
