Üdvözlök minden kedves barátunkat, és érdeklődőt itt és most péntek 13-án. Nem vagyunk babonásak, csak csupán ott fent egy kép van, aminek a métere 666 x 300 mm…
2014 tavasza óta ismerem Gimét, és e viszonylag rövid idő alatt iszonyatos intenzitással kezdtünk el együtt dolgozni több ezer fotót lőttünk együtt, és lehetek olyan szerencsés, hogy mint kezdő fotós, tanulhatok tőle, és belekukkanthatok a műhelytitkaiba.
Gimének ezt megelőzően már négy kiállítása volt. 2010-ben Szentendrén a Fotópasszázs galériában utcafotói voltak kiállítva. 2012 májusában a Memento Mori egyesület szervezésében a Tükör törvényei c. sorozata volt látható. 2012 szeptemberében ugyanez a sorozat ismét megjelent a Fészek színházban. Végül 2012 decemberében csoportos kiállítás, újfent a Memento Mori irányításával.
Most ötödik alkalommal az Oculus AG névre hallgató projekt képek kerülnek bemutatásra. Ezek a fotók a spontaneitás tükrei, hétköznapi tárgyak, triviális jelenségek leképzése, rengeteg humorral és kíváncsisággal… Gime olyan sensibilitással jár-kel, mindeközben lát, és nem csak néz - hogy észreveszi a hétköznapi dolgokban az alkotás kiinduló pontját, hogy akár egy furcsán falra vetülő árnyék, egy érdekesen képződött utcai szemét, egy penészes fal, egy propeller, lámpa, ruhásszekrény gombja hogyan lesz mitikus mandala, megigéző rorschach-tesztes folt. Ezeknek a képeknek két fontos pontja van… az észlelés, amikor egy adott, exponált hétköznapiságot pontos kompozícióba helyezi, és áttranszformálja egy erősen ösztönvilágra ható, sok esetben nonfiguratív képi világra. Erre jön az utómunka, amikor az emlékekből, vágyakból és félelmekből, emblematikus eseményekből felmerülő vizuális hatásokat megragadja és az exponált témára testre szabja. Az alkotás itt még nem ér véget, a néző megkapja a fantáziálás stafétabotját, dolga van még a képekkel, mert nem egy előre megemésztett, mikróban kiengedett művészetet kap.
Ennek a játéknak nagy inspirálása van bárki számára, akiben ott motoszkál az alkotás kukackája. Ehhez csak követni kell az ő receptjét. Képesnek kell lenni, gyermeki rádöbbenéssel felfedezni a környezetünket, csak a pillanatok kezét kell megfognunk… és ki-ki a tehetségéhez mérten akár művészetté alakíthatja. Én szeretek definiálni, s ha Gime Oculus AG projektjét kellene, akkor mottónak azt írnám: használati tárgyak, triviális jelenségek művészi leképzése egy gyors ösztönre épülő készítési folyamatban.
De amit itt, most láthatunk tőle, csak egy nagyon csekély szeletkéje annak, amit ő eddig a magáénak tudhat.
Gime utcafotókkal kezdte, aztán a koncepciózus fotók spontán, és beállított modellfotók, urbexkedés alatti romcsendéletek. Majd esemény–koncert fotók, és jelenleg is ő a Fészek színház állandó fotósa, örökít meg színházi pillanatokat, valamint készít plakátokat…
Legutóbbi közös sikerünk volt, a Lost and Found nemzetközi online magazinban való, most már rendszeresnek mondható publikálás, a két-három havonta megjelenő magazin által egy meghatározott témára kiírt modellfotó-sorozatai ezek, melyeknek gyors sikerét az óramű precízséggel működő csapatmunkánk hozta meg… olyan csapatmunka, ahol ő a fotós, én, mint modell és stylist ötlet-öltésekkel fűzzük egybe a díszletet, a jelmezeket, beállításokat, koncepciót. De az előre eltervezett szituáció nem merevedik egy stúdiós szoborcsoporttá, mert a helyzet spontaneitásán át lazul fel egy játékká…
Azt játsszuk, hogy alkotunk, avagy azt alkotjuk, hogy éppen játszunk. Mindegy melyik, de azt halálosan komolyan gondoljuk… sikerünk másik kulcsa lehet, hogy bármilyen őrült ötlettel állunk egymás elé, ami másoknál poén-szinten marad, az már nekünk konkrét terv... Ezekből a hirtelen felindulásból kialakult sztorikról igen sok emlék van…
Nehéz lenne kiemelni a legjobbat, ezért azt a megoldást szültem, hogy a sok adrenalin-növelő szituból kiemelek egy-egy szimbolikus eset-pillanatot, ezeket összegyurmázom egy kinetikus fotó-anekdotává… íme:
Neylon-szemeteszsák mennyasszonyi ruhámban mumifikálódott galambot rendelek kórházi beteghívó telefonon, a biztonsági őr szervírozza gurulós szobavécén - de mi már addigra a földre lapulva nézzük a Neptun utcai kórház 60 éve lecsöpögött infúziós szerelékét, zuhannak alá a hungarocell-gyöngyök, és a neon fénycsövek, már megint megtelt a memóriakártyánk. A szürreál zippelt anekdota töredékek összerakása most kinek-kinek habitusára van bízva.
A másik közös sikerünk a 2015 február hó elején útjára indított Art-Hoc artfanzine, amely egy ingyenes, rendszertelenül megjelenő, házilag készített művészeti prezentálás. Egy friss, fénymásolt helyzetjelentés a „most alkotóiról”… nem csak a saját munkánk bemutatására gondoltunk, hanem rengeteg tehetséges embert vettünk észre magunk körül, akik a fiókjuknak dolgoztak csupán… nekik szeretnénk bemutatkozási lehetőséget nyújtani… és a fanzine-t befogadó helyek számát növelni, hogy eljusson minden nyitott emberhez, aki még veszi a világ művészi rezgéseit...
Így a végére elpletykálkodnék még annyit, hogy Gime a gép túl oldalán eleddig egyszer modell szerepet is bevállalt, mint a hókirálynők fogságába esett, kitépett szívű herceg. A közeljövőben tervezünk egy komplexebb összművészeti alkotást is, ahol most már funkciót kap Gime zenei múltja is.
Köszönöm figyelmeteket! Elnézést, ha a megnyitó nem sikeredett szabályosra, de én egy ilyen rendetlen alak vagyok, aki ugróiskolázik a gondolatai között. Kislánykoromban elképzeltem, hogy múmiakutató űrhajósként hazatérve, mint Skála modell, és hadvezér, beszédet intézek halott robotnépemnek, de Gime felkérése, hogy nyissam meg én a kiállítását, ennél sokkal nehezebbnek tűnt.
Azzal indítanálak útra tehát titeket, ha körbesétáltok a fotók előtt, a vizuális nevelés címén futó vegzálást, melyet a közoktatásból kaptatok, toljátok margóra.
...jó étvágyat a fotófalatkák fogyasztásához.
Syporca Whandal írása elhangzott a megnyitón
