Camerata Mediolanense Budapesten!

Esemény a közösségi oldalon.

Úgy huszonkét éve éve láttam először a zenekart Lipcsében. Elvarázsolt.
A gyönyörű női énekek, a férfias vokálok, finom klasszikus, barokk, reneszánsz  és folk elemek, lüktető harcos dobok, elektronikus alapok lágy, mégis erős szövete.
A női és férfi princípium tökéletes összhangja a zenében megvalósítva.
Igazi Itália, a valódi, finom és szenvedélyes  mediterrán szellem. Emlékszem a koncert végére már az előttük és utánuk következő összes zenekar kiállt a színpad szélére és nézte, tapsolta őket, ahogy a közönség is.
Hallgatva őket Passuth László művészettörténész és író Itáliai vonatkozású könyvei jutnak eszembe, a finom leírások, a Magyar Királyság és Itália közötti évszádos történelmi kapcsolódások és mindaz az a hatalmas kulturális-szellemi örökség, ami Rómából indulva az egész európai civilizáció megalapozója lett.
Aëtius és Attila öröksége az egykori Pannónia területén találkozik a gyönyörű Szent József templomban július harmadikán.
A zenekar  Jótékonysági alapon, fellépő díj nélkül vállalta el a koncertet, a jegybevétel az alapítványunk -Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány- által működtetett Fellegvár Napközié lesz, ahol halmozottan sérült gyermekeket gondozunk.
A koncert a hatályos kormányrendeletek szerint védettségi igazolvánnyal, vagy érvényes friss teszttel látogatható majd.
Köszönjük az egész zenekarnak ezt a nyitott és emberi hozzáállást.
Köszönet továbbá újra a Szent József plébániának és Tóni atyának, hogy újra rendelkezésünkre bocsátotta a templomot. (Varga Gábor)
Támogatói jegyár :3800 HUF-tól ( 10 EUR) Helyszín: Budapest. 1085. Horváth Mihály Tér 7. Szent József templom

A Camerata Mediolanense milánói zenészek csoportja. Nevükkel a kamarazenére utalnak, stílusukban az összhang, az egymásra hangoltság, az egység finomsága rajzolódik ki. A neoclassical, darkwave jegyek mellett megjelennek dalaikban a post punk elemek, a hagyományos népzenei megoldások és az elektronikus alapok is. Évtizedes munkásságuk során 5 teljes albumot, és számos kisebb terjedelmű anyagot adtak ki, melyekből sok minden elérhető lesz a koncerten.
Első magyar fellépésük különleges színhelye a Budapesti Szent József Templom.

Camerata Mediolanense is a musical group from Milan, Italy. As the allusion to chamber music suggests, their style is characterised by consonancy, tuning to each other and a delicate union. Their neoclassical and darkwave songs are further enriched by post punk, traditional folk and electronic elements. The band have released 5 full length studio albums and several smaller pieces during their decades-long career. Many of these materials will be available at the concert.
Their first Hungarian show will be held at a most special venue, the Saint Joseph Church, Budapest.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2021. 05. 30. - 14:37 | © szerzőség: Neofolk.hu