Ki ne emlékezne azokra a boldog és egyben nyomorult gyermekévekre, amikor tizenévesen próbáltunk headbangelni, mint a nagyok. Kerestünk önmagunkat, és szinte minden velem egykorút kísért a Slipknotos korszak. Pont ezért vállalkoztam arra, hogy bekukkantsak a múltba és pár órára átéljem újra.
Meg kell valljam, nem követtem őket már hosszú ideje, így az új album számaival is csak a koncert előtti hetekben ismerkedtem meg. Annyira nem hatott meg, de hát - szinte mindenkivel egyetemben - az IOWÁ-t akartam hallani.
Elérkezett február 5-e, este hétkor már ott keringőztem a Budapest Sportarénánál, ismerősökkel bemelegítettünk, nyolc után pár perccel pedig már benn is körbenéztünk. Az előzenekar a híresztelésekkel ellentétben nem a Korn volt, hanem egy King 810 nevű banda. Csak pár szám idejére erőltettem meg magam. Korábban meghallgattam az említett banda bemutatkozó albumát, és más kritikákkal kell egyetértenem. Eszerint érezhetően a Slipknotra próbálnak hajazni, az énekes srác hangja akárcsak Corey Tayloré. Színvonalban alulmarad, de szerencséjükre a két banda mögött ugyanaz a kiadó áll, így ne csodálkozzunk, hogy ők léptek fel előzenekarként.
A szünetbe belefért két cigi és egy kis nézelődés, ahogy felépül a pokol a függönyök mögött. Fél tíz tájt bele is csaptak a húrokba. És végig lekötött, kiváló hangulatom kerekedett az egésztől. Hallottam az összes a régi, kedvenc számomat (My Plague, Duality etc.). Mozgalmas és látványos volt az egész, korrekt volt a szervezés.
A hazautam volt kb. három óra, ezalatt végig a koncert csattogott a fejemben, újra kipipálhattam egy nevet a listámon. Talán az egyetlen negatív élmény az estén a hosszú és fájdalmas hazaút volt, amit pár 600 forintos sör okozott. Na meg az a másnap!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni