The Nightingales

A nyolcvanas évek kultikus brit post-punk zenekara, a The Nightingales Budapestre látogat. Az együttes hosszabb kihagyás után 2004-ben állt össze újra, azóta pedig produktívabbak és jobban szólnak, mint valaha. Hat kislemez, két EP és hat stúdióalbum, valamint több elsöprő sikert arató európai és egyesült államokbeli turné után a következő állomásuk az art quarterbudapest, ahol ingyenes koncertet adnak.  November 2-án legújabb lemezük, a Perish The Thought dalait is bemutatják a magyar közönségnek.

A The Nightingales 2015-ben lépett fel először Budapesten. Magyarország volt az első, egykor a keleti blokkhoz tartozó ország, ahol koncerteztek. November 2-án Perish The Thought címmel, októberben 5-én megjelent új lemezük dalait is elhozzák az art quarterbudapestbe.

A zenekar alakulása a punk-rock forradalom kezdetéhez köthető.Anglia második legnagyobb városának, Birminghamnek a The Perfects volt az első meghatározó punkegyüttese,1977-ben a híres és hírhedt White Riot turnén a Clash előzenekara voltak. Két évvel később oszlottak fel, majd szinte azonnal újra összeálltak The Nightingales néven. Első kislemezüket még a Rough Trade adta ki, majd a Cherry Redhez szerződtek, ahol 1986-os felbomlásukig három lemezt adtak ki, köztük az anarchikus szellemiségű Fall-t. A zenekar énekes-dalszerzője, Rob Lloyd ezután megalapította a Robert Lloyd &the New FourSeasonst. Egyik lemezükön többek között a Smiths és az Attractions tagjai működtek közre. A The Nightingales 2004-ben alakult újra, s azóta megállíthatatlanul adják ki a lemezeket, s Európában és Amerikában koncerteznek. 2012-es No Love Lost című lemezüket a Mojo kritikusa egyszerűe brilliánsként jellemezte, s a korszak egyik legtüzesebb és legizgalmasabb rocklemezei közé sorolta.

Az Independent szerint Robert Lloyd nemzedékének legismertebb dalszerzője. Az általa vezette zenekar a mai napig fiatalokat megszégyenítő energiával és szenvedéllyel uralja a színpadot, eredeti dalszövegeivel, profi hozzáállásával és kitörő frissességével pedig gond nélkül kontrollálja a maga körül teremtett káoszt.A legújabb lemezükön lévő tizenkét dalt májusban rögzítették a Faust Stúdióban. A birminghami post-punk legenda november 2-án az art quarterbudapest fekete terében, a Sound Stúdióban lép fel. A koncerten való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

YouTube:

The Nightingales - Chaff: https://www.youtube.com/watch?v=cXMJGvws33o
The Nightingales - Unpretty: https://www.youtube.com/watch?v=d9mndxRxP94

The Nightingales (UK)

2018. november 2. 20 óra, art quarterbudapest, AQB SoundStudio

(1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.)

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: aqbudapest@gmail.com

Facebook event: https://www.facebook.com/events/1332251686912028/


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 11. 02. - 05:41 | © szerzőség: Gelka