A filozófiai halál

’’ Ebben az alanti világban azonban az elemek durva formák, anyagi tömegek és anyagi elemek,
az egekben viszont természetüket és tulajdonságaikat megőrizve találhatók meg.
Égi módon léteznek, sokkal tökéletesebb formában, mint a Hold alatti világban.’’


Agrippa, Henricus Cornelius ab Nettesheym: De Occulta Philosophia
 

Megállapítható, hogy jelen kiállítás nézője számára Lynda Stevens képei nem csupán az alkotó művész különféle absztrakciói, sajátos (el-) vonatkoztatási rendszerének quadrokba foglalt megnyilvánulásai, hanem szerencsés esetben magának a befogadónak is szenzuális alapú lét –’felismerései’.
Az, az először talán messzemenően szubjektívnek gondolt világ - értelmezés, melyet a művész, az itt felsorakoztatott, aprólékos gonddal megalkotott műveivel közvetíteni próbál, meditatív projekció nélkül is befogadhatóvá, egészen közérthetővé – felismerhetővé – válik, amint alaposabban tanulmányozni kezdjük a képsíkból kimozduló felületek struktúráját: a Létbe vetettség materiális lenyomataival találkozunk. S valóban; az érzékeny festőművész tábláin mindjobban felismerhetővé válnak bizonyos közölni kívánt események, látszólag összefüggésüket vesztett élmények s az anyagon túli princípiumok szinte ásványi lenyomatai.
Maga a művész, legutóbb, belső képalkotási mechanizmusát lelki automatizmusként határozta meg, melyben tudatalatti benyomások ár-apálya váltakozik. A bensőjében felsejlő képek megragadásakor azok spontaneitására figyel fel s elkerülni igyekszik az irányítottság (nemritkán tévutakra vezető) befolyását. Ilyen szempontból – saját megfogalmazása szerint - minden egyes műve kísérlet. Az időpillanatban megtalálható zen fellelésére tett kísérlet. Lynda Stevens jelen tárlatán a befogadó számára is adott tehát a felfedezés lehetősége: a matéria elpusztulásának, átalakulásának és átszellemítésének megismerése! Egyúttal észrevehetjük, hogy ez a keresett és vágyott zen-pillanat analogikusan megegyezik az alkímiai processzus talán legfontosabb, egyben legveszélyesebb stációjával is.
Lynda Stevens képein igazából nem történik meg a kritériumszerűen elvárt, tárgyi forma alóli tényleges felszabadulás. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Stevens alkotásain az anyagszerűségen marad a legnagyobb hangsúly s az anyagi világ elemei a maguk tapintható valóságában jelentkeznek festményeinek többségén. Ugyanakkor a műtárgyak létrehozásakor személyiségének lepárlóedényében olyan folyamat megy végbe, melyen keresztül a durva-anyag számunkra láthatatlan, szubtilis minőségei is megnyilvánulnak, vizualizálhatóvá válnak: a műveken többek közt ezért jelenhet meg következetesen az arany-szín, mint a mindenben jelen lévő és mindent átható rejtett erő egyetemes szimbóluma illetve valósága. A hét segéd (azaz a bolygók) által uralt világ a végzetnek van alávetve: ez az eimarmené. Lynda absztrakciói a tudatosan felfogott, végzet uralta világ megértésének lenyomatai, sajátos nyelvezettel ábrázolt képi megfogalmazódásai. A kollázsszerűen alkalmazott anyagokkal nem modern assemblageokat hozott létre; a hangsúly épp, hogy nem a bevont tárgyak kontextusból kivontságán van; az összeépített (egyúttal össze is olvasztott) elemekből álló fraktúrák egyfajta geografikus lenyomatok. Jelentésrétegük felszínén ezek csupán spontán módon létrejött érdekes anyag-megfolyások, részben alakított dermedések, ám valójában nem mások, mint távlati tájképek, a vertikális pólus-pontból szemlélt, domborzati elemeket felidéző térképek, melyek az ember számára - közönségesen csak sejtett, de bizonyos tudati szinteken teljességgel – megismerhető (realizálható) toposzokon igazíthatnak el. Éppen ezen a ponton kerül művészete távol a Kandinszkij-féle, XX. századi szellemi művészettől: egyfelől híjával van a szám-alapú, konstruktív kimódoltságnak, de az öncélú, minden naturális utalás nélküli, esztétizálást is önkénytelenül elkerüli. Másfelől tekintve, pusztán témaválasztásaival is messze elhalad a jelenségek redukciójára törekvő, mégis a káprázat impressziókon alapuló prezentációját szem előtt tartó absztrakt művészet mellett.
Ahogyan oeuvrejére általánosan jellemző, az itt bemutatásra került művein sem az egyszerű formákkal jelöl, nem egyszerű színeket alkalmaz, s csak esetenként közvetít még csak nem is áradó érzelmeket: műveivel magasabb princípiumokról nyilatkoztat ki. Képeivel a tárgyi világ jelenségeit azok esszenciális alapjainál ragadja meg; szükségtelen a kényszerített (irányított) átszellemítés.
Lynda Stevens vegyes technikájú alkotásai tulajdonképpen a hermetikus mortifikáció olyan állapotképei, melyeken a külső (érzékelt, s együtt-álmodott) világ támasz értékű képei felbomlanak, elenyésznek, majd a kataleptikus állapot halál-pillanatában a disszolúciót követően a megértett képek már az eloldódottságot tükrözik. (A képeken a fehérek gyakorisága ezért lehet szintén szembetűnő.)
A haláltusában kicserélődnek az ismert formák, helyükre a borzalom megtapasztalásával a természet fénye szüremlik be! E földöntúli, új fény látható Lynda képein; őket nézve ezért nem a primér, dekoratív, modern festményeken megszokott színvilággal találkozunk. Tudatosan vagy tudattalanul akár: döntően az arany – a kvintesszencia - megőrzéséről, megtartásáról szólnak e képek.
A szétesés, a roncsolódás körülményei közt is uralni próbált tudatosság az applikációk valós háttere.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 27. - 11:17 | © szerzőség: Rásonyi Ábel