HRADBY SAMOTY

Experimentális audio-vizuális művészeti fesztivál  VII.  21.-22. 07. 2017

Határ-tapasztalatok a másik oldalról

Azok, akik jelen voltak az első Hradby Samoty (a Magány Várai) fesztiválon, a Cimburk vár romjain a morvai Koryčany mellett, azok nehezen felejtik az egyedülálló látványt, ahogy a sápadt hold megvilágítja a szinte áthatolhatatlan sűrű erdő fölött álló sziklát és régi erődöt. A hangulatot a háttérben szóló zene is növelte. El kell ismerni, hogy a fesztivál akkori lehetőségei  nem voltak a legjobbak, ahogy a technikai feltételek, vagy a rom megközelíthetősége sem. Mégis, mindezt ellensúlyozta a zene, a sör, a természet, a remek hangulat és főleg az emberek. Egyszóval aki jelen volt az első Hradby Samoty-n, valószínűleg soha nem felejti el ezt az élményt.

Hét évvel később a fesztivál szervezői egy hasonló lépésre határozták el magukat. Kihasználva a rövid szünetet, ismét egy hagyományos helyen, Rosicie-ban Brünn mellett, vállalkoztak arra, hogy újból közvetítsék az igazi underground szellemét minden látogatónak egy olyan egyedülálló hangulatot teremtve, amit Közép-Európában már csak kevés helyen találni. Ezért esett a választás a Közép- és Kelet-Szlovákia határán lévő, jolsvai Koháry-Coburg kastélyra és Jelšava városkára. Ez a vidék már egyszer kitörölhetetlenül beleírta magát a sötét szubkultúrák tudatalattijába Bram Stoker „Dracula” című legendás regényével, amely a kelet szlovákiai falvai és elfelejtett várai után írta le Vlad Tepes gróf Erdélyét. Éppen ebben az elfelejtett, de fontos kulturális emlékhelyen, kerül megrendezésre a hetedik Hradby Samoty fesztivál. Az egész kastélyt, mintha egy 20. század eleji horrorból vágták volna ki. Két napra és két éjjelre számtalan irányból érkező, különböző audiovizuális csoportok szállják meg. Kezdve a tisztán zenei akcióktól, egészen a különleges hely specifikus (site specific) installációkig. A látogatók a kastély organikus átváltozásának lehetnek tanúi, videomapping segítségével, vagy az akusztikus-fizikai tér megváltozásával. Természetesen lesz sok merch’, elegendő szálláshely, lélegzetelállító természet és folklór.

Gömör a szívükbe írta magát, ezért a ČIERNE DIERY (FEKETE LYUKAK) társasággal együtt egy kihagyhatatlan túrát szervezünk. Jolsváról autóbusz visz Magnezitovce községbe, ahol rögtön az út elején láthattok egy funkcionális templomot. Tekintettel a helyekre, melyek rátok várnak, egy templom mint szakrális épület léleknyugtató látványa még jól jöhet! A közelben egy viadukt és egy kisebb alagút vár,  ami egy kis bátorság próba és kóstoló az előtt, ami később következni fog. A nem létező vasút egy nagyobb alagúthoz vezet. Itt kezdődik a kitérő a sötét, két és fél kilométer hosszú téren keresztül. A közel háromnegyedórás teljes sötétség után, az üdvözítő fény a másik oldalon garantálja az újjászületés, megkönnyebbülés és felszabadulás érzését. Slavošovce (Nagyszlabos) községben már várni fog az autóbusz, amely a szép magas Etelka hutához (faszenes nagyolvasztó kemence) szállít. A Čierne Diery (Fekete Lyukak) idegenvezetése kíséri majd az utat. Ne habozzatok, mert ezt a saját bőrötökön kell megtapasztalnotok.

Az exkluzív bemutatkozó fellépése helyszínéül Jolsvát választotta a jelenkori etno-drone-ambient guruja, Alexey Tegin, aki a PHURPA-projektből ismert, ezegyszer azonban az old school indusztriál CORPS projektjével. Ebben főleg analóg fém-zajok, a basszus-gitár és természetesen Alexey hangja dominálnak. A CORPS azonban nem lesz a távoli kelet egyetlen projektje, mert Jolsvára készül Alexey korábbi útitársa Svyatoslav Ponomarev, ma a PURBA-projekt fő tagja, méghozzá a MYASORUBKA inkarnációjában. Ezt Svyatoslav mellett még Jan Kruml alkotja (INSTINCT PRIMAL). Az állatiasan indusztriális CORPS-al ellentétben a MYASORUBKA zenéjét saját kezűleg épített hangszerek és ambient hangulatok alkotják, természetesen elegendő hangerővel. Az északi szomszédoktól több előadó is eljön, többek között az álmodozó csillagúszó X-NAVI:ET, aki a HATI, KAPITAL-projektekből ismert. Lengyelországból a dinamikus harsh noise –ot játszó PURGIST mutatkozik be. Földönkívüli zajokat produkál a REZ EPO és a techno/EBM-mel táncra perdít a wroclavi EMMA ZUNZ. Budapest az a hely, ahol az ENTRÓPIA ARCHITEKTÚRA stilisztikai kísérlet létrejött, és a csehországi Ostravából 20. születésnapját  jön megünnepelni a legendás industrial-jazz SKLO.

A helyszín mellett a zenészek különböző kollaborációi, és mellék projektjei is fontos elemei, az idei Hradby Samoty fesztiválnak. Idén exkluzív setben üdvözölhetjük a shoegaze noise nyalánkságot az Exitabból, méghozzá a Teapota OBETE SEKTY (Szekták Áldozatai) projekttel. A MASSOLA & SEDEM MINÚT STRACH (Hét Perc Félelem) & SUPRAPHON FAMILY & DRÉN kollaboráció keményen leteszteli az emberi test konstrukcióját, és a hallójáratait. Egy kollaborációs műsorral fog bemutatkozni még a 900piesek és a 777 BABALON.

Az idei vizuális paletta több mint színes lesz. Jolsva vendégül látja az egyik legsikeresebb szlovák glitch/gif vizualis művész, Adam Pižurný-t. Bemutatja nekünk művét, amely utat talált a legismertebb művészi és kommersz projektek között világszerte. Az önök érdeklődését keresik majd a CHAOS COMPANY alkotói, a radikális vizualis művész Stano Greždo egy új sorozattal, Zuzana Sabová mint a szlovák 4Dgallery vezetője, a videomapping szlovákiai úttörői, NANO VJs és sok más vizuális alkotó, mint Pali Bratranec, Mašindog Samayel, Melcore vagy Jozef Čabo a  The Blackwood Incident projektből, egy 30-képernyős installációval és még sok más hang-, fény-, szó és alakművésszel.

Futó pillantást vetve a helyre és a sűrű programra, megállapíthatjuk, hogy az idei év határozottan nem annak szól, aki az abszolút fesztivál komfortra, vagy szünidei időtöltésre vágyik. A hetedik Hradby Samoty, amint feljebb írtuk, a résztvevők számára földöntúli élményt próbál biztosítani, ahol minden várakozás vagy előítélet hiábavaló. Ez egyszer a Hradby Samoty minden más fesztiváltól eltér, ahol az atmoszférának és a hely szellemének vettetik alá minden. A Headline-ban ne keressetek ismert neveket, összetett műszaki trükköket és hízelgő programot. Idén egyszerűen a csontra megyünk, és azokat, akik el tudnak jönni a tett helyszínére, igazi küszöb-élménnyel ajándékozunk meg, melyre az első fesztiválhoz hasonlóan, sokáig emlékezni fognak.

A VII. Hradby Samoty eltörli a határt a fellépő és a látogató, a valóság és az álom között.

hradbysamoty.org


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2017. 07. 11. - 06:07 | © szerzőség: Gelka