Edgar Allan Poe
I.
Mindig is érdekes volt a viszonyom Edgar Allan Poe műveivel. Nem mondhatnám, hogy rajongok az írásaiért – ám azt sem, hogy közömbös vagyok irántuk. Jó néhány olyan akadt ugyanis köztük, ami megfogott, és ez nem is csoda, hiszen Poe – igazi zsenihez méltóan – jó pár olyan novellát és verset hagyott az utókorra, melyek nem csak, hogy kiállták az idő próbáját, de még rengeteg író fantáziáját is megtermékenyítették. Gondoljunk csak a legnagyobbakra: Ambrose Biercére, Howard Phillips Lovecraftra, Clark Ashton Smithre, Robert Blochra vagy a „horror-királynak” nevezett Stephen Kingre. Nekik mind Poe művei adták meg a kezdő lökést, hogy elkezdjék rémtörténet-író munkásságukat; és azt se feledjük, hogy voltaképpen a mi Verne Gyulánkra is nagy hatást tettek ezek az alkotások: különösen Poe egyetlen regényéből, az Arthur Gordon Pymből merített sokat kalandos történetei megírásakor, sőt, írónk első könyve, a Jégszfinx konkrétan annak a folytatása...
Tekintsük át akkor Poe életét, aztán majd kitérek még a stílusára és a műveire is.
Edgar Allan Poe 1809. január 19-én, Bostonban látta meg a napvilágot, egy vándorszínész házaspár (David Poe Jr. és Elizabeth Arnold Hopkins) gyermekeként. Szüleit azonban nem ismerhette meg: alig volt két éves, amikor tragikus körülmények közt mindketten elhunytak, őt pedig a család egy jóságos barátja, egy dohánykereskedő (John Allan) és annak felesége (Fanny) vette magához. Örömmel vállalták el a nevelését, s bár törvényesen sosem fogadták örökbe, de a nevüket (Allan) megkapta tőlük.
Angliában – amit a kis Poe szívből utált – járatták iskolába, ahol is igen jóeszűnek bizonyult: sokat tanult, olvasott és már egészen korán fogékony volt a nyelvekre és az irodalomra is. Ettől függetlenül nem számított jó gyereknek: amikor ugyanis kamaszként a nevelőszülei a Virginiai Egyetemre küldték, hogy ott folytathassa tanulmányait, rossz társaságba keveredett, s az idő múlásával egyre közelebbi kapcsolatba került a különböző szerencsejátékokkal és az alkohollal, majd az ópiummal is. A gyengébbik nemet sem vetette meg: már serdülő fiúként szenvedélyesen hajszolta a nőket, később pedig még az örömlányok „szolgáltatásaitól” sem riadt vissza.
Rossz magaviseletének meg is lett az eredménye: az egyetemről alig egy év után eltanácsolták botrányai és kártyaadósságai miatt, s emiatt richmondi kedvesét, Sarah Elmira Roystert sem tudta eljegyezni.
Ettől függetlenül azonban már iskolás évei alatt is folyamatosan írt, s ennek köszönhetően – még egyre züllöttebbé váló élete ellenére is – meglehetősen hamar beindult költői karrierje: 1827-ben megjelent első verseskötete, egy negyven oldalas füzet, Tamerlane And Other Poems (Tamerlene és más költemények) címmel, mely állítólag erős Bryon-i hatásokat mutatott. Ebben összesen tíz költeménye kapott helyet, olyanok, amiket mindössze 12-13 évesen írt...
Közben Poe – akkor első ízben – megpróbált leszámolni kicsapongó életével, ezért belépett a hadseregbe, ahol több, mint öt évig szolgált, s ahol remekül megállta a helyét. Mikor leszerelt, Baltimoreba költözött a nagynénjéhez, Maria Clemmhez és annak lányához, Virginiához, s így egycsapásra megváltozott az élete: a kemény katonaévek után már sokkal jobban elengedhette magát, aminek hatására újra az alkohol és a kábítószer után nyúlt.
Az írást mindenesetre nem hagyta abba, hiszen annak is nagyobb figyelmet szentelhetett, ennek pedig meg is lett az eredménye: 1833-ban hat novellája is megjelent egyetlen versenynek köszönhetően, s a művek közül az egyik, a MS. Found in a Bottle (Palackban talált kézirat) még az 50 dolláros fődíjat is meghozta számára. Voltaképpen ez és a dicséretek indították el Poe írói pályáját.
Aztán 1835-ben a Southern Leterary Messenger szerkesztője lett, és feleségül vette unokahúgát, a 14 éves (már akkor is tüdőbajjal küszködő) Virginiát, közben pedig sorra publikálta írásait (voltaképpen az ezekért kapott pénz volt számára az egyetlen megélhetési forrás).
Szlobodnik Gábor