R.I.P | Sylvia Plath

53 esztendeje annak, hogy a kiváló amerikai költő és írónő 1963-ban 31 évesen önkezével vetett életének véget.
„Keresztre feszítenek a saját korlátaid. Amit vakon választottál, megváltoztathatatlan; vissza nem vonható. Voltak esélyeid; nem kaptál rajtuk, az eredendő bűnben dagonyázol; a korlátaid közé szorítva. Még azt sem vagy képes eldönteni, hogy sétálj-e egyet a szabadban: nem vagy biztos benne, menekülés-e ez is, vagy puszta felfrissülés az egész napi szobafogság után. Elveszítettél minden életörömöt. Előtted sehová sem vezető ösvények egész sora.”

Vaksötét tó, csónak, két kivágott papír-alak.
Akik a vízbõl isznak, a fák, hova mennek?
Sötét árnyékuk átéri Kanadát.
Valami kis fényt a vízivirág átereszt.
Levélhangjában semmi sürgetés:
lapos, kerek, mint minden sötét tanács.
Jéghideget csap fel az evezõlapát.
Elárad a sötét a testben és a halban.
Sápadt, búcsúzó kezét felemeli a cölöp.
A liliomokból kifénylik egy csillag.
Üres szemû szirén, vajon elvakít-e?
Lelkekbe tompult a döbbenet.
/A vízen át; fordította G. István László/

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2016. 02. 11. - 05:46 | © szerzőség: Gelka