Umbra Et Imago | 2015-19

 

 

2015:

Ismét hosszabb várakozás, öt év után január 16-án megjelenik az új album "DIE UNSTERBLICHEN" /Eine-Neo Gotische Open in Drei Akten/ címmel, amely 14 új dalt tartalmaz, plusz egy bónusz CD is társul hozzá, melyen öt nóta mixelt változata hallható a nagylemezről. A kiadvány bakelit formátumban is megjelenik, igaz csak 100 darabos példányszámban lesz elérhető.  A zenei koncepció maradt a régi, beleértve a szövegvilágot is. Az igazi hamisítatlan hangzás most sem marad el.  A kemény tónusú gitárok és basszus mellett, néha becsöppen egy kis lírai atmoszférájú dallamvilág is.  A bónusz kiadvány fináléja pedig a "Halhatatlanok" című opera egyik témája természetesen Mozart tolmácsolásában. Már szinte nem is hat meglepetésként, hogy az új albumon ismét új zenészeket hallhatunk. Egy új gitáros is kerül a csapatba Matthias Ambré személyében.

A bőgős Erwin Schmidt lesz, míg a doboknál Sebastian Sasberlich foglal helyet. A háttér ének pedig Madeline Le Roy mellett a régóta a zenekarral dolgozó Karo Hatke, aki most is megcsillantja fantasztikus énektudását. Az év végén egy hét állomásból álló német turné veszi kezdetét.

 

2017:

Szeptember 15-én egy vadonat új kislemez kerül kiadásra "The Animals Blues" címmel, melyhez természetesen videó klip is készül, aztán  e hónap végén, pontosabban 29-én egy újabb mini LP lát napvilágot "Demokratur" címmel, és természetesen ehhez a dalhoz is készül klip.

Október 25-én egy szomorú bejelentés, miszerint az új album kiadási dátuma csúszni fog. Eredetileg november 3-án lett volna a megjelenés, de tisztázatlan okok miatt egy hónap  csúszással lesz csak elérhető az új LP.

A zenekar viszont nem okoz csalódást rajongóinak,mert egy 99 darabos különleges kiadvánnyal kedveskedik mindazoknak, akik interneten jelentkeznek, és Fortuna segítségével ők kaphatják meg a limitált példányokat, amely csomag tartalmazza az új CD-t, házi készítésű ékszereket, fotókat, és egy különleges gyömbér elixírt tartalmazó üvegcsét is.

December elsején aztán két év és megannyi huzavona után megjelenik az új album  "DIE UNSTERBLICHEN - Das Zweite Buch" címmel.  Az ú hanganyag dupla bakelit formájában is napvilágot lát, akár az előző kiadványnál is, és csak száz darab készül belőle. Az új dalok szövegvilága eltérőbb kissé a régi megszokott írásoktól, ugyanis itt már politikai mondanivalót sugároznak a szerzemények, megfogalmazva miért is rossz a világ, a társadalom amiben élünk,az elnyomás, a zsarnoki hatalom véget nem érő gyakorlása az emberek hihetetlen átverése.

Az új lemezen 12 nóta kapott helyet, ebből kettő feldolgozás dal.  Az egyik a legendás The Doors zenekar 1967-ben megjelent "Light My Fire" című száma a másik pedig egy szintén legendás csapat a Sweet 1973-as szerzeménye a "The Ballroom Blitz". A doboknál ismételten váltás történik. Az új ütős Oliver Himmighofen lesz.

 

2019:

December 2-án egy szintén két éves csendszünet után egy dupla mini hangordózónak örülhetnek a rajongók, ami egy 66 darabos limitált példányszámban kerül kiadásra, és megrendelés útján lehet hozzájutni. A kiadvány a "Heut Nacht" címet viseli, és három mix található rajta azonos címmel.  A kiadványok érdekessége, hogy az egyik mix Mozart korábbi formációja az 1988-ban létezett The Electric Avantgarde előadásában hallható. Ennek a régi bandának még fontos szerepe lesz kiadványt illetően a jövő évben. A teljes biográfia itt olvasható!

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2020. 07. 23. - 14:10 | © szerzőség: Papi