- "A sötét oldal árnyai és a sámánok apokalipszis előtti utolsó bulija" -
Petőfi Csarnok, 2012. december 21.
Nos akkor üdvözlök mindenkit az új világban. Nem volt nehéz ugye? Mármint átélni és túlélni az utolsó megjósolt napot. De mi is ez a nagy hűhó a végítélet körül, miért is kell mindennek és mindenkinek pusztulnia?
Az, hogy az emberiség eljutott egy olyan pontra a történelme során, ha csak az utolsó száz évet vesszük alapul, hogy vérpadra kerüljön az Úr ítélőszéke elé, az egy biztos tény, de inkább nézzünk utána mi is valójában a Maják naptárában szereplő kultikus dátum.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ők sohasem mondták, hogy világvége lesz valamikor is ezen a bolygón. A maják naptárukkal képesek voltak megállapítani a téli és nyári napforduló a tavaszi és őszi napéjegyenlőség dátumait. Az új időszámítás kezdetét tették 2012 12.21. napjára. A közkeletű állításokkal szemben nem az idő ér véget, hanem csak az időszámítás aktuális ciklusa. Ezért valószínűsíthető az a dolog, hogy ezért nem folytatták tovább a naptárt, mert nem tudták biztosan hogy a majdani bolygók együttállása után az égitestek hogyan fognak elmozdulni. Így a naptár folytatását a leszármazottaikra bízták, remélvén, hogy ők majd biztosan eredményesen folytatják tovább ezt a munkát, azonban a városok és törzsek közötti viszályok, majd később a spanyol hódítók 1491-ben megpecsételték ennek a népnek és kultúrájának a sorsát, amely a civilizációjuk teljes megsemmisüléséhez vezetett az 1550-es években.
Azt hiszem ennyi kis csillagászati és történelmi kalandozás után térjünk is vissza a jelenbe.
Három hosszú év után ismételten elérkezett egy fontos esemény napja, még hozzá nem is akármilyen nap, ugyanis egy este lépett színpadra két kultikus magyar zenekar az F.O.System és a VHK legénysége.
Ismét lehetett számítani arra, hogy egy kirobbanóan erős estének lehetünk szem és fültanúi, hiszen ilyen fesztivált még sohasem rendeztek előtte. Bevallom én is bíztam abban a dologban, hogy tényleg egy igazi vérbeli húzós kis este lesz a PeCsa arénájában. A mostani érdeklődés sokkal nagyobb volt, mint három évvel korábban, bár véleményem szerint akkor is lehettünk és voltunk ennyien, mint most ezen az "utolsó" estén. A forgatókönyv már a szokásos módon alakult, bejutás, ruhatár, majd az ismerősök gyűrűjében köszönteni a többieket. Már a pultoknál hatalmas hömpölygő tömegbe csöppentem és bár a vendégzenekar a "Kollaps" koncertjét sikeresen lekéstem, a régi arcok mindenért kárpótoltak.
Túl sok időnk nem maradt eszmecseréket folytatni egymással, ugyanis kezdetét vette a magyar dark zene nagy "öregjei" a F.O.S. élő show-ja.
Az "Intro" hangjai után a "Még" című dallal indítottak a srácok és mondanom sem kell már ekkor kezdetét vette egy végtelen mélybe zuhanó időutazás, és ezt jól támasztották alá a bíbor, a zöld, a kék és piros fényekbe öltöztetett színpad színjátékai.
Aztán egyre másra csendültek fel a már jól ismert dallamok és szövegek és a közönség is kezdte egyre jobban beleélni magát a fájdalmas, de ugyanakkor öntudatosan megírt szövegvilágba. "Nézz rám én nem hiszem,hogy ezt megértenéd, amit érzel bennem olyan vadul..." Milyen frappánsan és hihetetlen precizitással találták el annak idején úgy 24-25 évvel ezelőtt ezek az óbudai srácok a szövegek és a zene mondanivalóját, és amely szerzemények még a mai napig sem vesztettek semmit sem értékeikből, és mondanivalójukból. "És ha néma mosollyal öleljük egymást újra, pedig sírva gondolunk már a múltra talán..." Szinte már eposzokként zengtek a nóták, és a nagyérdemű is bátran és felszabadultan énekelte a már jól ismert sorokat. Amit nagyon sajnáltam a koncert alatt, hogy nem igazán ütött úgy vissza az egész hangverseny mint 2006-ban, vagy mint 2009-ben. Valami hiányzott számomra, az a bizonyos "Isteni szikra", amitől berobban a pódium, lángra gyúlnak lelkeink és szívünk minden dobbanása ebben testesül meg.
Végeredményben így is megkaptuk azt az adag érzést, amit az F.O. képviselt annak idején és amely érzések a mai napig visszaköszönnek és hordozzák ezeket a jegyeket magukban. Egy hatalmas gesztus volt a banda részéről, hogy ismét leporolták a régi szerzeményeket, és eljátszották újra élőben csak ma, csak nekünk, és lehet, hogy utolsó alkalommal így együtt ebben a felállásban.
Itt jegyezném meg, hogy ez év október 31-ik napján látott napvilágot egy dupla CD + booklet formájában az "F.O. System - Deluxe Remastered Box", amelyen az 1988 és 1990-ben rögzített felvételek összes anyaga szerepel, és ez csapat zenei munkásságának legátfogóbb gyűjteménye.
Nos, következett egy kis szünet, és mondanom sem kell, hogy a pultok előtti részek, sőt a kinti fagyos dohányzó rész is egy egybeolvadt kavalkáddá nőtte ki magát, ahol lassan azt sem lehetett tudni, hogy ki kicsoda, de azért így is sikerült ismerősökbe botlanom, sőt még egy kis szomjúságot oltó anyagot is be tudtam szerezni.
Hamarosan kezdetét vette az est utolsó fellépője a V.H.K. koncertje.
Azt hiszem, senkinek nem kell bemutassam ezt a zenekart. 1975 óta szinte rendületlenül működik, számos nagylemez és fellépéssorozatok vannak már a hátuk mögött itthon és külföldön egyaránt.
Az est alaphangulatát az idén november végén, 13 év kihagyás után megjelent
"Veled Haraptat Csillagot" című új lemezük szolgáltatta, amelyről el is hangzott jó pár szerzemény. Aki már már látta a csapatot élőben játszani, az tudja milyen fantasztikusan felépített zenei elemeket építenek be a muzsikusok a számaikba. A fények itt is profi módon illeszkedtek a koncert menetéhez. Hiába a világmindenséget megidézni, összefércelni a lét és a nem lét határát, móresre tanítani a halált egy színpadon – ezek az érték és visszafordíthatatlan dolgok, amelyek mindig is jellemezték a bandát. Aki volt a "Fekete Zaj" fesztiválon és látta a fiúkat játszani, az tudja, akkor is és most is valami fekete űr tátongott a pulpituson, amely nem más mint egy régi zenésztárs hiánya az üstdobok mögül. Balatoni Tibor / Boli /, aki az idén tragikus módon távozott ebből a világból, és aki már az égi paletta fényes csillagösvényein játszik tovább. Bizony még mindig érezhető volt a hiánya, azok a muzikális dolgok amiket a fellépéseken átéléssel kreált dobjátékaival nyújtott a nézők számára.
A VHK koncertje monumentálisan hosszúra sikeredett, és tényleg egyfajta transzba juttatta az embereket, de hát ez az este erről szólt, megmutatni országnak, világnak, hogy még az "Utolsó Napon" is van remény, és ez a remény ezen az éjszakába nyúló fesztiválon igenis beigazolódott. Az együttesek a zenészek és a közönség részéről egyaránt, hiszen itt vagyunk egy remélhetőleg új világ kapujában, amelyről még nem tudjuk, hogy a jövőben milyen dolgokat is tartogat számunkra, de a zene hatalmas erőt hordoz magában, amelyre szerintem mindig biztosan támaszkodhatunk az elkövetkező időkben is.
Major Brigi fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
