WGT; AGRA. 2009. május 31. 01.00
Azt előre tudtam, hogy két zenekar előadása biztosan nem fog ütközni semmi mással a többi 25 helyszínen. Egyikük Peter Murphy koncertje volt az AGRA Hall-ban vasárnap éjjel 01.00-kor. Hogy ki Ő? Sokaknak pimasz kérdés lehet ez, mégis dokumentálom: a legendás Bauhaus egykori frontemberéről van szó. A zenekar a ’80-as évek elején néhány albummal óriási sikereket ért el, s hogy ehhez kicsit nekünk, magyaroknak is köze van, köszönhető Lugosi Bélának, aki ihletet adott a „Bela Lugosi’s Dead” megírására, mely mindmáig a legismertebb Bauhaus nóta a glóbuszon. Az 1983-as feloszlás után Dali’s Car néven egy album lát napvilágot 1984-ben (The Waking Hour), majd Murphy szólókarriert indít, és többé-kevésbé a köztudat számon tartja azóta is. Kétségkívül születtek remek albumok (már 10-et jegyez a szerző), számomra a Cascade (1995) és az Unshattered (2004) ezek közé sorolható, de a talpon maradáshoz mindenképpen kellett néhány jól időzített Bauhaus emlékturné is, valamint a Trent Treznorral közös munkák. A 2006-os Bau’ turné berlini állomásán volt szerencsém részt venni, így a „legendavárás” helyett inkább a kíváncsiság hajtott a lipcsei koncertre. Murphy az előbb leírtak ellenére korántsem lefutott zenész, jelenleg is világszerte adja több ezer látogatót vonzó koncertjeit, furcsamód Spanyolországban és Portugáliában mindmáig kultusza van, a jegyeket pár nap alatt kapkodják el elővételben.
Hogy Németország is tisztelettel adózik előtte, annak jele, hogy kiemelt előadóként a legnagyobb csarnokban adhatta másfél órás koncertjét mintegy 4000 ember előtt.
Nagyon nehezen indult el a dolog. A hangosítók közel sem voltak a helyzet magaslatán, az első három nóta mintegy kásaként ömlött a velem együtt várakozó álláspontra helyezkedő tömeg hallójárataiba. A zavar lassan oszlott, de megérte türelmesnek lenni; amikor a potméterek helyére kerültek, akkor indult el a szekér igazán. Innentől számomra teljesen mindegy volt, hogy mennyire ügyesen is vannak összevegyítve feldolgozások – „Hurt” (NIN), „Space Oddity” (David Bowie), mixelve szóló és Bauhaus felvétel „Strange Kind of Love/ Bela Lugosi’s dead”, és persze mikor érkezik meg végre az első Bauhaus nóta „She’s in party” amelyet újak és újabbak követnek… Beékelve az olyan kiváló Murphy-dalok, mint a „I Will Fall With Your Knife” ugyanolyan lázba hoztak, mint a „Passion of Lovers”.
Az egész együtt piszkosul élt, a hakniérzet szikrája sem, Peter Murphy mászott, átöltözött, szemmel láthatóan élvezte amit csinál. A zenészek is kiválóan teljesítettek, kiemelhető a The Mission UK-el hazánkat is megjárt Mark Gemini gitárjátéka, hiába, jó helyen edződött…
Lehet, hogy Peter a múltjából él, igaz talán az is – ízlések és pofonok – hogy a szólóalbumokon 1-2 ütős nótán kívül hamar megfáradhat az ember, de akinek van miből dolgozni (több mint harminc esztendő), nyugodt lelkiismerettel teheti, ha Allah – Murphy áttért az iszlám hitre – olyan torokkal áldotta meg, mint a koncert végén már boával a nyaka körül pózoló megérdemelten ünnepelt hősünket. Azt gondolom, akinek alkalma lesz élőben őt megnézni, osztani fogja véleményemet: „Peter Murphy’s not dead!”
Akasha fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni