- kifinomult elegancia és ruhatár -
Ha valaki nem ismerné ezt az olasz kvarettet, elárulom, hogy ők már 1994 óta zenélnek, ugyanebben a felállásban. Igaz, akkor még másfajta zenét műveltek, akkori stílusuk középkori/ritual zene volt. Majd egyre jobban teret nyert náluk a gothic zene, és az 1997-es Ritual Death demójukon nagyjából a maihoz hasonló muzsikával rukkoltak elő
. A millenium évében jelent meg első lemezük, a Thy Hurting Heaven, mely megismertette több emberrel is a banda nevét. Közben mindenfelé koncerteztek egész Európa szerte, egyik fellépésük alkalmával a Bauhaus vendégeként is játszhattak. 2005-ben jött ki jelen recenziónk tárgya, de mielőtt én megismertem volna eme albumot sikerült megtekintenem lipcsei WGT-s fellépésüket. Nekem nagyon tetszett az a koncert, igazán ott fogott meg a muzsikájuk, Adolphe énekesük személyében egy igazi karizmatikus frontemberük van, még akkor is, ha színpadi mozgásából, pózaiból nyíltan leszűrhető, hogy a saját neméhez vonzódik.
De térjünk rá, magára az albumra: Nem egy mindennapi lemezzel van dolgunk, annyi már biztos. 12 dalt találunk az albumon, de zeneileg nem egységesen. Az első 6 dal minden kétséget kizáróan a Bauhaus szellemiségében fogant, több szintetizátort felhasználva, míg a maradék tételeken nem érezni annyira ’példaképük’ hatását, és a billentyűs hangszernek is kevesebb szerep jut.
Természetesen, ez a banda jóval több annál, mintsem, hogy egy Bauhaus kópia legyen! Zenéjük hangulata hűvös, és depressziós, ugyanakkor egy kifinomult elegancia jellemzi, csakúgy, mint a tagok ruhatárát. A dalok lassúak, vonszolósak, a középtempós gyorsaságot sem érik el, szóval bulizni nem nagyon lehet rá. Adolphe éneke a ’80-as évek Wave bandáit idézi, hangja nyomasztó, és sötét. A billentyűk mögött egy Echo nevű hölgy foglal helyet, ki nyugtalanító néhol pengeként ható témáival még lejjebb taszítja az albumot a magány és a kilátástalanság sötét mélységébe, a Sometimes A Poison című dalban hangját is megmutatja. Kár, hogy csak ebben az egy dalban… Loren a gitárokat, David M. pedig a basszusgitárt kezeli, játékuk a korai Christian Death-et juttatja eszembe.
Nagyon jó lemezt sikerült a Chants Of Maldorornak összehozni, aki teheti, legalább hallgasson bele, nem fogja megbánni!
(10/9) Kiadó és honlap: Gold Standard Laboratories, Strobelight Records
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
