Dvar

A zenekarról, amiről most fogok írni valószínűleg az eddigi legfurcsább, sőt legőrültebb zene, amiről eddig írtam, sőt, amit eddig egyáltalán hallottam. Általában amikor valamiről írok mindig egyértelműen meg tudom mondani, hogy tetszik-e vagy sem. Persze általában arról írok, ami tetszik is, bár az is előfordul, hogy csak érdekesnek találom a zenét de amúgy nem tartom különösebben jónak. Most viszont valami olyasmivel találkoztam, amiről egyszerűen nem tudom megállapítani, hogy jó vagy nem jó zene, viszont az biztos, hogy rendkívül érdekes…

Ami még érdekesebbé teszi az egészet, hogy kivételesen nem új zenék után kutatva jutottam el ehhez a zenekarhoz, így engedjetek meg egy kicsit hosszab kitérőt... Az ősi kultúrákban igen nagy hatalmat tulajdonítottak a szavaknak, azaz a tárgyak, élőlények és fogalmak neveinek. Nem kell messzire mennünk, elég kinyitni a Teremtés Könyvét ahol szép példáját láthatjuk a névadás misztikus aktusának, amikor Isten felhatalmazza Ádámot, hogy neveket adjon az állatoknak és így uralkodhasson rajtuk. A neveknek tehát nagy jelentőségük van, nem csak szavak, beszédhangok sorozatai: amit meg tudunk nevezni, afelett hatalmunk van. Ezt könnyen beláthatjuk. Az olyan, hétköznapi tárgyakat vagy élőlényeket jelölő főnevek mint például a macska, szék vagy toll az adott nyelven teljes mértékben ki tudják fejezni az adott élőlény, tárgy valóját. Azaz a név alapján pontosan körül tudjuk határolni és persze kezelni is az adott dolgot. A fogalmakkal vagy egyes nevekkel azonban más a helyzet, például a szeretet vagy Isten szavunk csak távolról közelíti azt, amit valójában jelent és ezek felett nincs is semmilyen hatalmunk. (Nem dönthetjük el például tudatosan, hogy kit szeretünk). Ezek alapján kézenfekvő, hogy magasabb célokra, misztikus gyakorlatokra igazából nem alkalmasak a nyelveink, olyan nyelv kell, amely a dolgok valódi neveit hordozza magában, amelyek ezeket az elvont dolgokat is ugyanúgy képesek megfogni. Ilyen nyelv volt Bingeni Boldog Hildegárd Lingua Ignotája (Ismeretlen nyelv), amelyet isteni sugallatra alkotott meg és valószínűleg az első mesterséges nyelv is. Egy másik ilyen nyelv az ún. énóki (enochian) vagy angyali nyelv, amelyet John Dee és Edward Kelley angol okkultisták jegyeztek le a 16. században. Feljegyzéseik szerint ez a legősibb nyelv, a nyelv, amelyet Ádám alkotott meg a paradicsomban és maguk az angyalok is ezt használják. Az utolsó ember, aki (előttük) ismerte a nyelvet Énók próféta volt. Azt, hogy a nyelv „eredeti”, azóta se tudta senki se megmondani, pedig több nyelvész is foglalkozott vele, bár ez nyilván inkább hit kérdése. Az énóki nyelvet azóta többen használták, olyakor filmekben, zenékben is feltűnik ősi, egzotikus hangzása miatt, de Crowley és követői is előszeretettel használják mágikus szertartásaik során.

Történetesen az orosz Dvar zenekar is használja az énóki nyelvet, sőt, ők kizárólag ezen a nyelven adják elő dalaikat és adják ki lemezeiket. A zenekarról nagyon keveset lehet tudni, ugyanis teljes névtelenségbe burkolóznak. Pár zenekar esetében előfordul, hogy nem hozzák nyilvánosságra az alkotók nevét, mivel nem az ő személyük, hanem a zenéjük által hordozott üzenet a fontos. Ebben az esetben az oroszok még tovább mennek: bevallásuk szerint ők csupán eljátsszák a zenét és a szövegeket, amelyeket egy Dvar nevű képzeletbeli lény közvetít nekik, azért nem adják hozzá saját nevüket, mert a zenében nincs semmi, ami az övék, tehát ami egyáltalán emberi lenne. Annyi biztos, hogy 2000-ben alakultak, legalábbis ekkor jelent meg első demójuk, Laai Liira címmel. A borító belsejében két elmosódott alak látható, így feltehetőleg ketten vannak. Annak ellenére, hogy a nemzetközi darkwave-gothic színtéren nem túl ismertek, hazájukban anonimitásuk ellenére nagy népszerűségnek örvendenek, az oroszországi szcéna legismerebb kiadóinál (Gravitator, Art Music, Shadowplay Release) jelennek meg lemezeik és számos válogatáson is megjelentek.
Első pár lemezükön klasszikusabb, elektronikus darkwave dalokat hallhatunk (Piirrah, Taai Liira). Mivel általánosságban elmondható, hogy egy-egy lemezen belül nincsenek nagyon eltérések a számok közt, így most szokásommal ellentétben nem fogok semmit sem kiemelni. A zene általában egyszerűbb dobritmusokra épül, ami hol elektronikus effektusokkal, hol a Dead Can Dance nyomdokain törzsi dobokkal egészül ki. Emellett a stílus „követelményeinek” megfelelően egyaránt megtalálhatóak benne klasszikus hangszerek és komolyzenei elemek (főleg vonósok és zongora) és elektronikus hangszínek is. Ami az első lemezük hallgatásánál is azonnal szembetűnő, sőt ijesztő is lehet az a semmilyen más zenében nem hallgató vokálstílusuk. Korai lemezeiken még érezhető egy halovány black metalos hatás, ez is egyfajta „károgás”, de a black metalnál jóval magasabb. A minimálisan érhető szövegen is lehet érezni, hogy nem emberi nyelven van, amiről a zenekar tagjai azt állítják, hogy ők maguk nem értik, hanem Dvar „diktálja” nekik, aki a későbbi lemezek kissé megváltozott vokálstílusa és a borítók alapján feltehetőeg egy rovar lehet.
Az első pár lemez még egyszerűbb, de minden későbbi munkáinál sötétebb, baljósabb hangulatú, míg a 2003-mas Roah c. albumnál már változatosabb, olykor könnyedebb melódiákat is hallhatunk és az ütősszekció is valamivel komplexebb lett. A 2005-ben megjelent albumán (Hor Hor) azonban stílust váltottak és a borongós melódiák helyett elkezdtek igen vidám, de annál őrültebb zenét játszani. A zene jórészt fafúvós hangszerekre és klasszikusabb szintetizárohangokra épülnek, néhol folkosabb, néhol bárzenére emlékeztető dallamokkal. A ritmusok sajnos egyszerűsödtek, bár a későbbi lemezeken visszatérnek a bonyolultabb dobprogramokhoz. Hangulatát talán úgy lehetne jellemezni mint valami „vidám erdei zene”, leginkább a korai, 16 bites fantasy játékok (pl. Final Fantasy) betétzenéiére emlékeztetnek. Emiatt a alkotásukat innentől már nem dark, hanem „lightwaveként” aposztrofálják. A vokálok is megváltoztak, ezekről elképzelésem sincs, hogyan csinálják, de kétségkívül olyan érzést adnak mintha valóban egy rovar „énekelne”. A számok igen rövidek lettek, ritka a 3 percnél hosszabb tétel, de sok a 2 perc alatti dal is. Igazából nagyon nem is tudok róla többet írni, remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést. Én – főleg a szövegek miatt – a mai napig nem tudtam teljesen értelmezni a Dvar zenéjét. Bár sokadik hallgatásra az olykor fenyegetően sötét, olykor gyanúsan vidám dallamok már ismerősnek tűnnek, de még mindig nem tudom hová tenni. Hallgassátok meg, és döntsétek el, tetszik-e...