Az előző hétvégén negyedjére rendezték meg Ausztria legnagyobb gót és dark-elektro fesztiválját, a Schattenwelt-et. A helyszín továbbra is a főváros mellett lévő schwechati Multiversum maradt. A különbség annyi volt az elmúlt évekhez képest, hogy idén először próbálkoztak a szervezők két teremben elhelyezni az együtteseket, illetve a német fesztiválokon már oly ismert és közkedvelt mézbort is megízlelhették a látogatók, valamint újdonság volt a gothic lounge is, ahol a cigisek kellemes zene mellett fogyaszthatták el a napi nikotinmennyiségüket és nem kellett a szabad ég alatt fagyoskodniuk.
A péntek délután fellépő Dark Side Eons már visszatérő vendégnek számított, tavalyelőtt is nagy sikert aratott a lengyel elektro-indusztriál duó. Zenéjük többdimenziós, minden dal egy történetet mesélt el, utazás az időben és a végtelen univerzumban. Az elektronikus zene mellett inspirálta őket a dark-wave, gothic-rock és a post-punk is, így vált egyedivé a hangzásviláguk.
Hazai pályán játszott a már Magyarországra is többször ellátogatott EBM-ben utazó System 84. Már rögtön a koncert elején megindult a hazánk fiai által kezdeményezett pogózás, ami beindította nemcsak az együttest, hanem az osztrákokat is. Kemény ütemek, egész testet megmozgató basszusok, finom dallamok, néha kissé torz, de könnyen érthető vokál és dalszövegek jellemezte a zenéjüket.
A nagyszínpadot az athéni gothic-metál Sad Dolls vette birtokba. Viszonylag sokan voltak kíváncsiak rájuk, főleg lányok álltak az első sorokban, gyanítom, hogy ez az énekes megnyerő külsejének és érzéki mély hangjának volt köszönhető. Az együttes eredetileg csak feldolgozásokat játszott, de pár évvel később már önálló lemezt is megjelentettek. Természetesen a legnagyobb tombolást a H.I.M. által sikerre vitt „Your sweet 666” váltotta ki, ami meglepetésemre majdnem olyan tökéletesre sikeredett, mintha Ville énekelte volna.
A kisteremben már izzította a hangulatot a hazánkban és az osztrákoknál is már többször fellépő lengyel harsh-elektro trió, a H.exe. Durva hangzás, a frontember nyers éneke és a gitárok fém hangja határozta meg a jellegzetes stílusukat, amit ők egyszerűen csak kormos/megfeketített elektronak hívnak. Tény, a számokban keveredett a metál, a harsh-elektro, az aggrotech és az EBM is, kellemes ötvözet egy jó kis pogóhoz.
Az utánuk következő elektropop-ot játszó osztrák Desastroes-t túlnyomórészt német nyelvű szövegek és táncolható dallamok jellemezték. Szerelem, politika, különböző élethelyzetek vagy éppen tündérmesék, csak néhány olyan témakör, amiket szívesen boncolgattak. A közönség lelkesen reagált, körülöttem mindenütt táncoltak és mosolyogtak az emberek és "zengtek" a zenére.
A nagyszínpadon a német Ruhr-vidékről származó SITD tovább fokozta a kedélyállapotunkat, amibe az Agonoize-os Chris is besegített. „Venom” és „Wake up”, a kötelező Psycho Bitch feldolgozások, ahol Tom előrelépett, és meglepően hibátlanul énekelt, bár néha engem egy kicsit Ronan Harrisre is emlékeztetett. Eközben Carsten eltűnt a színpadról, csak hogy még erőteljesebben térjen vissza. Sokunk örömére sokszor előrejött és pacsizott is a közönséggel. Siker és földrengés ma este is, mint mindig. A „Laughstock”-tól a „Richtfest”-en és a „Genesis”-en át a „Snuff machinery”-ig minden elhangzott, ami egy jó vintage showhoz kell. Hatalmas szenvedéllyel sugározták azt a zenét, amit meg szerettek volna osztani a rajongókkal, és ez mindig sikerül is nekik.
A kisteremben ismét pogózás alakult ki, természetesen a magyarok keze és lába erősen benne volt. A német AD:keY a legendás Armageddon Dildos szintisének és feleségének a projektje. Összetéveszthetetlen a hangzás a férfi kiabálással és a női énekkel, ami néha szintén átcsapott kiabálásba, sokszor egymás ellen, a férfi és a nő közti örök küzdelemben. Német és angol nyelvű szövegek váltogatták egymást, tökéletlen hangok, EBM ütemek párosultak egy jó adag humorral, szarkazmussal és öniróniával.
Az este utolsó nagyszínpadi fellépője az olasz Kirlian Camera volt. Az énekesnőt kivéve, aki fekete bőrcuccot viselt, a többiek a fekete inggel, háromszögű KC felvarrókkal, színpadi egyenruhával, fekete nyakkendőkkel és fekete nadrágokkal együtt egy egységes legénység képét adták. A tudományos fantasztikus koncepciót a filmfesztivál témájú "Ismeretlen repülő tárgyak"-kal, főként az ötvenes évekbeli filmelőzetes hátterekkel hangsúlyozták. Sok helyen a csendes tempóban lévő légkörre és szépségre összpontosítottak, máshol Elena is megcsillogtathatta a hangját, mint a „Kryostar” vagy az „Eyes of the moon” alatt. Fülbemászó sötét elektro, amit a zenekar már évek óta több mint tökéletesen kínál. Túl ritkán lépnek fel errefelé ahhoz, hogy ráadás nélkül menjenek el, ami természetesen nem lehetett más, mint a klubkedvenc „Eclipse”.
Aki bírta még szusszal, az pöröghetett az Agonoize-os Chris és a Gunmaker-es Andrew dj-setjére. Sokan azonban inkább a pihenést választották a másnapi keményebb felhozatal miatt.
Szombat kora este a nagyszínpadon a németek által már oly közkedvelt Schramm egy provokatív poszt-apokaliptikus élménnyel örvendeztetett meg minket. Legújabb lemezükről bemutatták a „Dein”-t, a” Kommando Sonne” alatt a zenekari zászlót lobogtatta Robert, amit aztán át is adott egy lelkes rajongónak, aki boldogan vitte körbe a tánctéren. Brutális ütemekkel, theremin használatával az „Elektromat” közben és német nyelvű dalszövegekkel kötötték össze az indusztriált az elektroval, a rockot az EMB-el és az elképzelt negatív jövőképet a táncos örömökkel. Engem teljesen magával ragadott az énekes kifejezőereje is. Ahogy láttam, mindenkinek jó kis bemelegítés volt a közvetlenül utánuk következő Frozen Plasma-ra. Felix és Vasi egy pillanat alatt elvarázsolta a földlakókat („Earthling”), a közönség hipnotikusan táncolta a forradalmat („Tanz die Revolution”) és bolondosan álmodozott („Foolish dreams”) a melankólikus ütemekre. Bizonyos életkor („Age after age”) után sem álltak ám le a táncoló lábak és egy balesetet („Crash”) sikeresen túlélve, majd az útkereszteződésen („Crossroads”) keresztül haladva ritmikusan lépegettünk tovább a gyilkos csapda felé („Murderous trap”). Izgultam („I get exited”), mi várhat még ránk. Természetesen nem hiányozhatott a vadonatúj sláger, a „Safe. Dead. Harm.” és a „Living on a video” feldolgozás sem. Felix nem volt képmutató („Hypocrite”), tovább őrjített („Crazy”) minket, mi pedig mániákusan („Maniac”) követtük őt és hagytuk, hogy egy kis iróniát („Irony”) is belevigyen ebbe az elképesztően jól sikerült estébe.
Az olaszországi Ash Code-t egyes zenemagazinok az elektronikus Joy Division-ként emlegetik. Az együttes kezdetben félénken viselkedett, de az „Oblivion” alatti rajongói együtténeklés lazított a hangulatukon. A 80-as évek sötét hullámát postpunk, szintipop és EBM elemek gazdagították. Szép, hogy vannak még olyan új együttesek, akik hangzásilag mintha a 80as évekből léptek volna ki és ezáltal nemcsak életben tartják ezt a fajta zenét, hanem tovább is fejlesztik azt.
A kisteremben a hannoveri Orange Sector igencsak értette a módját, hogy mindenkit egy jó kis pogózásra invitáljon. Száraz basszus, gyors ritmus, sötét hangulatú EBM, néha torz, valamikor dühösen agresszív, máskor pedig csendesen gonosz. A frontember a „Krieg und Frieden”-ben az éneket nagyon különböző módon használta: suttogott, beszélt, sikoltozott. Sokszor tartotta a mikrofont a közönség közé is, úgy láttam mindegy volt, hogy a „Sturm”, „Der Machinist” vagy a „Heute liebe ich dich” az, a legelvetemültebbek mindegyiknek kívülről fújták a szövegét. Egy figyelemre méltó Depeche Mode feldolgozást is előadtak, „Pleasure, little treasure”-ben szépen hangzott a DM tipikus fémhangja. A hűvös gépies hangok régi számítógépes játékokra emlékeztettek.
A nagyszínpadon a német dark-wave Diorama rögtön erősen kezdett, az intró után belecsaptak az „Erase me”-be, majd sorra jöttek a jobbnál jobb dalok („Advance”, „Synthesize me”, „ Forgotten”, „Hope”, „Exit the grey”, The girls”, „Ignite”). Egyes számok már nem kifejezetten azok a klasszikus elektro-pop dalok, de kinek van szüksége a műfajon belüli határokra, ha a hangzás ilyen jól szólt. A hangulat egyre forróbbá vált, bárhová néztem táncoló és az éljenző testeket láttam, ami egyértelműen megihlette az együttest is. Torben kitűnően énekelt, de szépen támogatta őt a mellette álló Felix is, aki látszólag kipihente a Frozen Plasma-s fellépését. Ez egy rendkívüli koncert volt, amely ismét bizonyította, hogy Torben és munkatársai időtlen művészetet képviselnek.
A kisterem színpadát ma este utoljára az athéni Siva Six foglalta el, zenéjüket tekintve jellegzetes harsh-dark elektrot játszottak. Rövid intró után máris a fény és a sötétség örök szembenállására, a „To the light”-ra meneteltünk. A „Dawn of Days” a Halál által uralt káosz világába vezetett bennünket és egy sötét utazásra hívott, egy mindent eldöntő végső csatára a jó és a gonosz között. Apokalipszis itt és most!
A fesztivált ki más zárhatta volna, mint a berlini bodypopper And One. Steve hihetetlenül pimasz, provokatív és szórakoztató színpadi jelenléte még jobban megemelte az est fényét. Bár most nem volt annyira jól öltözött, a szokásos öltényét valószínűleg otthon felejthette, mert egy sima fekete pólóban lépett elénk. Mint mindig, most is kedves párbeszéd zajlott a frontember és a közönség közt, néhány okos és intelligens viccet osztott meg velünk a „Back home” és a „Traumfrau” közt.
A „Bodynerv” alatt harmadjára csak sikerült felkapaszkodnia a korlátra egy kis rajongói segítséggel. A „Body company” közben majd 1 percen keresztül pörgött saját maga körül, mindenki azt várta volna, hogy elrepül vagy legalábbis elájul, de ő simán énekelt tovább, mintha ez lenne a normál állapota. A „Krieger”-re és „Shouts of joy”-ra egyszerűen mindenkinek muszáj volt táncolnia. Rendkívül magas fülbemászó potenciállal rendelkezett minden szám, ahogy felhangzott a „Get you closer” és a „Killing the mercy”, a zene közvetlenül a lábakba vándorolt. Joke is remekelhetett a közkedvelt „High”-ban. Olyan régi kedvenceket is előszedtek, mint a „Deutschmaschine” és a „Für”. A két ráadás alatt eljátszott „Steine sind Steine”, „Military fashion show”, „Panzermensch” és „Technoman” tovább fokozta a hangulatot, a táncparketten önkívületben lengettük a táncoló lábainkat.
A színpadon minden művész fájdalma valószínűleg az idő. 14 dal és a koncertnek már vége is. Elképesztő, hogyan képesek a lehető legtöbb számot bemutatni a közönség számára, és ezzel egy időben kapcsolatba is lépni velük.
A koncert végén a négy szervező felment a színpadra és köszönetet mondott a látogatóknak. Szerencsére idén nem volt tűzriadó, poénkodtak is vele, bár ahogy láttam azért nem bízták a véletlenre, én két tűzoltót is láttam fel-alá mászkálni.
A Schattenwelt fesztivál idén is egy csodálatos élmény volt, fantasztikusan jól összeállított felhozatallal, a két színpad közötti minimálisra csökkentett átfedéssel és pontos kezdéssel. Plusz pont volt nálam az afterparti helyszínéről máshová áthelyezett cigizési lehetőség és a pohárbetét használata is.
A következő évi esemény már szervezés alatt. Egyelőre nem lehet tudni mást, de az elmúlt éveket tekintve biztosak lehetünk egy újabb rendkívüli line up-ban.
Jövőre veletek ugyanitt!
