Az And Also The Trees együttesnek (AATT) 20 éves fennállása alatt sikerült megőriznie egységességét és őszinteségét. Ezek a muzsikusok mindig azt tették, amit akaratuk diktált számukra, nem törődve azzal, hogy mások mit várnak el tőlük, teljes bizonyossággal tudván azt, hogy ez a fajta hozzáállás minden lehetőséget megad számukra ahhoz, hogy a vágyott és megérdemelt elismerést és üzleti sikert is elérhessék. Bár Nick Havas - az AATT frontembere és egyben alapító tagja is - (aki egyébként magyar származású! Esz.) a közelmúltban hagyta el az együttest, amely eredetileg Worcestershire-ből indult (Nagy-Britannia), Steven Burrows a Jones fivérek ennek ellenére töretlenül tovább folytatják a megszokott utat, életüket tulajdonképpen teljes egészében a művészetnek szentelve. De ez az életforma nekik elengedhetetlenül fontos és feladhatatlan, mert ez jelenti számukra a kiegyensúlyozottságot. Simon Huw Jones-sal most a közlemúltban megjelent új album, a Silver Soul (= Ezüst lélek) kapcsán beszélgetünk.
- Tudván azt, hogy te jelenleg Svájcban élsz, még mindig együtt játszotok (gyakoroltok) és komponáltok Inkberrow-ban?
- Igen, többé-kevésbé nagyjából együtt szoktunk próbálni, van egy személy, aki gitározik és szintetizátoron játszik, vagyis inkább még csak tanulgatja a szintetizátort - mondja nevetve - és van egy új énekes is, még fiatal, de már most is elég jó, ő vidékről származik, a tengerpartról. A zeneszerzés, nos, az kevésbé oldható meg közösen összeülve, ezért aztán gyakorta kazettákon küldjük a demo anyagokat egymásnak. Az első zenei ötletek mindig Justintól erednek, azután amikor már egy bizonyos szinten kikristályosodik a téma, Steven és én is részt veszünk a további alakításában. Én a magam részéről a szövegírásban veszem ki a részemet. Személyiségeket találok ki, vagy történeteket, amelyek szerintem az adott zenével kapcsolatosak lehetnek, s ezt öntöm szavakba.
- Nick Havas már nem tagja a bandának...
- Igen, ez így igaz. Valóban kár érte, de... ő most Londonban él és dolgozik, tervezőként-designerként építi karrierjét. Mégis, ő az, akinek az új albumon található ütőhangszeres részeket köszönhetjük.
- A Silver Soul album egy radikális változás befejezésének tűnik, amely a Klaxon albummal kezdődött el...
- Számomra ez az album már nemcsak pusztán különálló számok tömege. Még az elkészülés óta nem telt el annyi idő, szóval az albumról alkotott globális véleményemet még nem teljesen alakítottam ki, de minden esetre Justin és én is nagyon elégedettek vagyunk ezzel az anyaggal. Különlegesség, hogy ezzel az albummal készültünk el a legrövidebb idő alatt, és erre kellett a legkevesebbet költenünk. Ez egy alacsony költségvetésű anyagra sikeredett.
- Azt gondolod, hogy az előző albumok úgymond „túltermeltek” (túlfűtöttek-túlerőltetettek)?
- Igen, különösen a Farewell to the Shade (= Búcsú az árnyéktól) és a Green in the Sea (= A tenger zöldje) albumokra mondható ez el. Justin gitárjátéka nincs eléggé az előtérben, a hangzás túl mesterkélt, és túl sok benne a billentyűs hangszer, a szintetizátor.
- Ki az, aki a számok sorrendjét meghatározza a készülő albumokon?
- Ez a feladat Stevené. Ő igazi szenvedélyes zeneőrült és lemezgyűjtő. A meglévő óriási gyűjteményéből fantasztikus válogatás anyagokat készített a barátainak. A mostani albumunknál egy teljes hetet töltött azzal, hogy a dalokat a megfelelő sorrendbe rendezze, amely őt lelkesedéssel tölti el, számomra viszont elég különös. De nekem tetszik ez a fajta, szokatlan hozzáállás a részéről, ahogy a számokat összerendezi.
- Az albumaitok rendszerint kézzelfogható, konkrét, egyértelmű címeket viselnek.
- Igen, ez teljességgel igaz. Ez a lemezcím gyakorta az egyik, a lemezen szereplő dalunknak is a címe, de leginkább az a szám szokott lenni, amit legelőször megírunk az adott albumra. Ezen nincs is mit tovább magyarázni.
- Gondolkodtok abban, hogy újra elkészítsétek régi nagy slágerek videóklipjét, gondolok itt pl. a My Lady d'Arbanville c. számra?
- Valójában, az a régi klip super8-as filmre készült, amelyet később videóklippé alakítottunk át. Soha nem terjesztették a klipet a televízióban... A videók többsége idegesít engem... A mi esetünkben a videóklip elég jelentős anyagi ráfordítást igényelne, melynek végeredménye nem igazán hozna számunkra sokat. Továbbá van néhány olyan számunk, pl. a Machbeth's Head (= Machbeth feje) amelyek önmagukban is nagyon vizuálisak és ez a hatást a videó tönkretenné.
- Inspirál-e a mozi, a filmművészet?
- Justinre nagy hatással vannak a filmek, főleg a forgatókönyvek érdeklik Ő nagyon szívesen készítene saját forgatókönyvet, pl. David Lynchnek.
- Olvasással, irodalommal is foglalkoztok?
- Igen, amikor a vonaton ülök, mindig olvasok valamit. Utoljára Steinbeck: „Les raisins de la colere” (Grapes of Wrath - angolul, Érik a gyümölcs - magyarul) c. művét olvastam, mely nagyon tetszett. Korábban még nem olvastam ezt a művét, de tőle egyébként a kedvencem a „Des souris et des hommes” (Egerek és emberek)
- Leginkább az amerikai szerzők hatnak rád?
- Nekem az a véleményem, hogy az AATT szellemisége az Egyesült Államok felé tolódott el. A hangzásunk, az éles gitárjáték, a szövegeim... mindez összességében alakította így a dolgokat. De a legutóbbi albumunk óta, elindultunk más irányokba, más dolgok felé is.
- Úgy tűnik, hogy mostanában nagyon sokat foglalkozol a spiritualitással. Gondolok itt a szövegeidben visszatérő kulcsfogalmakra: „Lélek”, „Jézus Krisztus”, „Keresztre feszítés komplexusával születtem”...
- Nem, nem - mondja nevetve. Ez utóbbi, („Keresztre feszítés komplexusával születtem”) s ezt be kell vallanom, egy Henry Miller idézet.
- Látsz valamilyen párhuzamot az emberi természet és a természeti elemek között?
- Igen, egy bizonyos határig mindenképpen. Úgy gondolom, hogy a környezet, a világ, amelyben élünk, amely körbevesz bennünket, mindenképpen hatással van a gondolkodásmódunkra.
- A kóborlás, világlátás úgy tűnik, fontos számodra.
- Igen, többek között, mivel sokat utaztam a barátnőmmel az utóbbi két évben, bejártuk egész Ázsiát, ellátogattunk Vietnamba, Burmába, Indiába, de Európában is sokfelé jártunk. Imádom az utazást, az új tájak megismerését, de ez persze anyagilag elég megterhelő - mondja nevetve.
- Az utolsó albumon sok szám szól a női személyiségről. Igazából itt egy nőről van szó, aki a szerelmed?
- Ez egy indiszkrét kérdés (nevet). Azt hiszem, hogy ez egy véletlen egybeesés.
- És a Rose-Marie (azaz a Rose Marie elhagyása)?
- Ez egy kitaláció. Az én személyiségeim a dalokban a képzelet szülöttei.
- Beszéljünk a turnétokról. Elég speciálisra sikerült a helyszínek összeállítása: mindössze egyetlen időpont Angliában, egyetlen egy sem Hollandiában, Spanyolországban vagy Olaszországban. Mi ennek az oka?
- Soha nem turnéztunk Hollandiában korábban sem, ezért aztán nincs is ott jelentős közönségünk, valójában nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka... Ugyanakkor Észak-Németországban eléggé népszerűek vagyunk, de a déli részeken nem igazán. Talán a mentalitásbeli különbségekben keresendő a magyarázat? Én ezt sohasem mondtam. Olaszországban viszont borzalmasan rossz a szervezés, emiatt a turnék lebonyolítása hihetetlenül bonyolult. Angliában korábban bizonyos klubokban elég negatívan kezeltek bennünket, például egy fillért sem voltak hajlandóak áldozni a reklámra, egy lépést sem tettek a koncertünk rendes meghirdetése érdekében.
- Az Egyesült Államokban volt már turnétok?
- Igen, a Keleti Parton és a déli államokban. Emellett Chicagoban is... Igazi nagy élmény!
- Az új albumotok saját kiadásban készült?
- A Silver Soul volt az első lemezünk, amely a saját kiadónknál jelent meg, melynek neve igen ötletesen A.A.T.T. Records... - mondja nevetve. 15 kemény évünkbe telt, mire sikerült ezt a kiadót végre létrehoznunk. Ez számomra teljesen abnormálisnak tűnik, de mindenképpen szükséges lépésnek tartottuk, mivel eddig a bevételeink jelentős része elveszett a kiadóknál.
Az interjút készítette: Yannick Blay Megjelent: Premonition 1998/Június
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
