Csütörtök hajnalban végre sikerült nekivágni az útnak 3 órás alvás után... A csomagtartó tele, a kocsiban hárman, bekészítve a rakat térkép, nehogy eltévedjünk útközben (persze így is sikerült).
A Tátra felé vettük az irányt, gondolván megnézzük a gyönyörű hegyeket és völgyeket. A néhány órás "átvágunk gyorsan a Tátrán"-ból több órán keresztül tartó út lett, köszönve ezt a szlovák autósok életveszélyes vezetési stílusának (beláthatatlan kanyarban előzés 90 km/h-val) és a sok-sok kamionoknak és teherautóknak (30 km/h). Persze hogy mindig akkor értük utol őket, amikor nagy emelkedő jött néhány derékszögű kanyarral...
Az út gyönyörű volt, mindenhol hatalmas hegyek, sok kisebb és nagyobb patak a hatalmas völgyekben. Néhány satufék után sikerült megérkeztünk első állomásunkhoz, Zakopane-ba. Nekünk kicsit csalódás volt, sokkal szebb falura számítottunk az ismerősök beszámolói alapján. Nagy Mária-templom (nekünk sokkal jobban tetszett az a gótikus templom, amit útközben, egy kicsi "nevesincs" falucskában láttunk), sok pap és sétáló apáca az út szélén. Persze enni- és innivalót venni sehol sem lehet, mindenhol csak méregdrága éttermek. Nem is időztünk sokáig. Zakopane-ból Krakkó felé vettük az irányt (100 km), ekkor már egyre gyakrabban álltunk meg egy-egy benzinkútnál valami hideg innivalóért, nagyon nagy volt a hőség. Sehol egy felhő, az autóban meg nincs légkondi... Már nagyon fáradtan megérkeztünk Krakkóba. Próbáltuk megkeresni a központot, ami nem volt olyan könnyű a hiányzó táblák miatt. Sikerült találnunk a Wawel vár mellet egy őrzött parkolót, végre kiszállhattunk az autóból. A vár a Wisla folyó mellett helyezkedik el egy dombtetőn. Alatta kis kirakodóvásár, kedves lengyel eladókkal. Egyből vettünk is két kis sárkányszobrot szuvenírnek (átszámítva 360 ft-ért). Nagyon olcsó volt minden, a különféle kardoktól az ékszerekig. Elindultunk a főtér (Rynek) felé. A sétálóutca mint a Váci utca, csak kicsit keskenyebb és szebb. Egy nagy parkon keresztül folytatódott az út (persze szemetet sehol sem látni Krakkóban), míg 10 perc séta után megérkeztünk a főtérre. Mindenhol kávézók, éttermek, pihenő emberek, sok galamb.
Gondoltuk megnézzük a Posztóházat (gótikus vásárcsarnok), annyi jót hallottunk róla. Tényleg gyönyörű volt, viszont nem mondanám olcsónak. A másik fő problémánk a választék volt, mindenhol csak borostyánt lehetett kapni. Körbejártuk a vásárcsarnokot, benéztünk egy-két kisutcába, és elkerültünk néhány zsebest. Sajnos az idő nagyon sürgetett minket, így a várra és a Mária-templomra már nem maradt időnk. Így is felejthetetlen élmény volt.
Folytattunk utunkat Bolkow-ba. Wroclav-ba érve ránkesteledett és el kezdett csepegni az eső. Végre nem az a tikkasztó forróság. Sajnos örömünk nem tartott sokáig. Már az autópályán "száguldoztunk" (az útfelújítások miatt nem lehetett 80-nál többel menni), amikor egyre sötétebb lett, majd elkezdett villámlani. Egyszerre 5-6 villámot lehetett látni körülöttünk, majd kb. 100-200 méterre becsaptak a földbe. Elkezdett szakadni az eső, a pályán egyre több autó állt meg az út szélén. A szélvédőn keresztül semmit sem lehetett látni, csak ha becsapott néhány villám, az öntött el mindent nappali világossággal. Mint egy igazi katasztrófafilm (már itthon tudtuk meg, hogy 2 embert ekkor agyoncsapott a villám). Lassan az eső elcsendesült, így már kicsit gyorsabban folytathatunk utunkat. Este 11 körül épp segítettünk egy fiatal lengyel párnak kereket cserélni, amikor megállt mögöttünk még egy autó. Egy feketébe öltözött hosszú hajú fiatalember szép angolsággal érdeklődött hogy nem Bolkow-ba megyünk e, mert ők nagyon eltévedtek. Így velük együtt folytattuk utunkat. Az útfelújítások miatt lezártak minden lehajtót, így majdnem elértük már a német határt, megfordulni a barikádok miatt nem tudtunk. Egészen addig, míg a férfiak megunták, és az egyik barikád-elemet (rájöttek hogy műanyagból van) egy könnyű mozdulattal odébbrakták. Végre megfordulhattunk, és még néhány kerülés és eltévedés után hajnalban (!) megérkeztünk Bolkowba.
A városban semmi sem változott. Másnap reggel szokásos helyünkön megreggeliztünk, majd kiültünk a medence partjára. A hangulat olyan volt mint a múlt évben, szólt a zene, tánc a vízben és a parton... Később elsétáltunk a főtérre. Múlt évhez képest látványos volt a számbeli különbség: alig pár feketébe öltözött ember sétált a városban. Az emberek még mindig kedvesek, bár angolul még mindig kevesen beszélnek. Sikerült találkozni régi barátainkkal is (Adri és Rafal), szóval nekiálltunk néhány fénykép után Martinit inni a templomkertben. Persze Rafal mértéket tartott, hiszen másnap koncertje volt (ő az Agonised by Love énekese).
Szombaton kicsit másnaposan újra kiültünk a medence partjára. Immár vörösre égve újra körülnéztünk a városban. Tényleg semmi sem változott. Egyedül a szuvenír-árak szöktek az égbe, szerencsére minden más nagyon olcsó volt. Elkezdett gyűlni a nép. A templom előtti téren egyre többen iszogatták sörüket és vodkájukat. Mi is csatlakoztunk Adriékhoz, akik bemutattak minket lengyel barátaiknak. Néhány üveg vodka mellett megtanítottuk Őket magyarul olvasni (azon szövegeket, amik a magyar cigarettadobozokon találhatóak J). Ők is próbáltak minket beavatni a lengyel kiejtés rejtelmeibe - több, kevesebb sikerrel...Meglepődtünk hogy mennyire barátságosak voltak velünk.
Végre felmentünk a várba. A bejáratnál megvettük a jegyeket, majd egy fiatalember kamerával a kezében kedvesen érdeklődött hogy honnan jöttünk, és hogy adnánk-e egy rövid interjút... A várban nem változott semmi, a színpad és a boltok ugyanott vannak, talán csak az emberek vannak kevesebben. Az árusoknál láncok, nyakörvek, ékszerek, extrém ruhák, póthajak... A tegnapi szolid ruhák helyett előtérbe került az extremitás. Mindenhol rikító rózsaszín, zöld és sárga (póthajon, harisnyán, stb. ). Némelyikük inkább hasonlított egy ufóra... A láncok kezdenek kimenni a divatból, a múlt évhez képest most inkább a minél hosszabb tüskéjű nyakörvek kerültek az előtérbe. A kedvencem: egy kopasz lány (csak a fejtetőjén volt egy lila tincs) testhezálló kezes-lábasban, ami rikító citromsárga - fekete csíkos volt, hozzá nagy sárga nyakörv. Talán ő volt a legmegdöbbentőbb számomra (ahogy figyeltem a reakciókat, mások számára is). Viszont háttérbe szorultak a nagyestélyik és a szoknyák. Egyedül egy kis csoport öltözött be "menyasszonynak". Inkább mindenki nadrágot hordott. A nagy, szép gyűrűk és nyakláncok is "kimentek a divatból", a jelszó a "meghökkentő" lett: pl. citromsárga gumiból készült gyűrű. A hajban minél több színű műhaj van, annál jobb. A bakancsok is eltünedezőben voltak, egyre több lett a tűsarkú csizma (persze férfiaknak is...).
Elkezdődött az Agonised by Love koncert - az első kis zenekar késett, így felcserélődött a sorrend. Szegény rajongók, akik 16 órára jöttek volna koncertre, így lemaradtak kedvencükről. A hangulat fantasztikus volt, a kihangosítással együtt, csak a nap ne sütött volna annyira.
Lassan elkezdett esni az eső... A vége az lett, hogy a villámok miatt áramszünet lett egész Bolkow-ban, ugrott a Camouflage koncert, a Crüxshadows az első néhány számig jutott, az sem volt valami nagyon élvezetes. A várból így korom sötétben sétáltunk lefelé a macskaköves úton, de ez nagyon jó volt J! A vár alatti felállított sörsátrakban a lengyelek fennhangon "énekelték" a kacsatánc dallamát, és táncoltak az esőben. A kocsmákban fantasztikus volt a hangulat az áramszünet ellenére, és néha a rendőrök is megkönyörültek a botladozókon: felkapcsolták a rendőrautók fényszóróját. Hajnalban még mindig nem jött vissza az áram, így mi is visszaindultunk a szállásunkra...
Másnap már nem sütött annyira a nap, így a medence-party is elmaradt, helyette egy padon pihentünk. Nem mentünk be az enapi koncertekre, köszönhető ez a megemelt belépőjegy áraknak (aminek az sem használt, hogy hiába rendelted meg olcsóbban interneten keresztül, a bejáratnál közölték veled, hogy valójában nem is lehet a Castle-party-ra jegyet rendelni...) A vasárnapi koncertekről csak annyit tudtunk meg, hogy nem volt nagy közönség, és hogy a Forgotten Sunrise előadása volt a legjobb.
Végre elérkezett az este is, azaz kezdődik barátaink DJ-estéje a Sorrento-ban (a volt Blue Ice, nem tudom miért kellett megváltoztatni a nevét). Eleinte csak néhány ember lézeng, köszönhető ez a másfél órával később kezdődő Wolfsheim koncertnek, ami állítólag nagyon unalmas volt (főleg a hosszú gitárszólók miatt). Lassan elkezdett gyűlni a tömeg. Finom castle-drink-et ittunk (kb. 360ft), amiben 2 féle vodka és ribizlilé van. Isteni volt! Közben elkezdődött a party is, első szám: Induljon a Bonzai!!! J Ezek után elektro ment, ami nagy meglepetést okozott: fantasztikus volt! Egyre többen lettünk, és egyre több lengyel és orosz ismerőst szereztünk... Jó sok ital és tánc után azt vettük észre hogy már világos van, reggel 6 óra... Ideje volt visszamenni szállásunkra, hiszen legkésőbb 1-kor indulni kell haza...
Könnyes búcsút vettünk Rafal-tól és újdonsült lengyel barátainktól... Adri jött velünk haza ... Nehéz volt 6 óra alvás után másnaposan felkelni, de nagy-nehezen sikerült. Elkezdtünk pakolni, majd már Adrival együtt megreggeliztünk, és elindultunk haza. Szerencsére a Tátra-i tüzet sikerült elkerülnünk, így mondhatjuk sima utunk volt hazafelé, kedd hajnalban megérkeztünk Budapestre... Hiányozni fog a jó levegő, a gyönyörű táj, a kedves emberek... Talán jövőre újra megyünk...
Varga Andrea írása
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
