Corpus Delicti

Corpus Delicti - vagyis „bűnjel”. Ezt a nevet választotta magának a kultikus státusszúvá érett francia gothic zenekar. Az 1990-ben alakult banda oszlopos tagja Sebastien- ének, Roma-dobok, Jerome- gitárok. Első albumuk „Twilight” címmel jelent meg 1993-ban. Ezen albumon - akárcsak az utána következőkön -, első osztályú gothic zenét hallhatunk, egy nyomasztó, rideg, cseppet sem barátságos atmoszférával átitatva.

Dalaikban a korai post- punk bandák zenei megoldásaihoz a nagy múltra visszatekintő francia cold wave zenekarok hangulata társul.(Ez a hangulat egyébként a friss generációs francia formációknál is tapasztalható, ezért is oly zseniálisak.) Az underground siker nem is váratott magára, hisz ebben az időben Európában és a tengerentúlon is virágzott a stílus. Kijutott ebből a fajta hírnévből az egy évvel később megjelenő „Sylphes” albumnak is, melyben a banda tovább csiszolt stílusán. Ez a lemez még jobban visszaadta azt az érzésvilágot, melyet elődjén megteremtett. A Corpus Delicti nevével innentől több válogatáslemezen is lehetett találkozni, főleg, hogy Amerikában a Cleopatra Records gondozta kiadványaikat. Az 1995-ben megjelent „Obsession” lemez hasonlóan jó fogadtatásra talált, ám véleményem szerint elődjeit már nem tudta felülmúlni minőségben. Ezután egy válogatáslemezük jelent meg „Sarabands” címmel. Elérkezett az 1998-as év, és a fanatikus rajongók legnagyobb döbbenetére a bűnjel átvedlett testté. Vagyis innentől Corpus néven dolgoztak tovább, és David csatlakozott a bandához szintetizátorral, és samplerekkel. A Corpus stílusilag már más vizeken evezett, csak harmatnyi maradt meg a régi Corpus Delicti-ből, inkább amolyan industrial/crossover metal címkét lehetett volna rájuk akasztani. Lemezüket a honi Season of Mist jelentette meg, ami abban az időben is jelentős metalkiadóként funkcionált. A cd nagy bukta lett, mivel ezzel a zenével a korai rajongókat nem tudták meggyőzni, pedig az a lemez nem volt rossz, csupán a korát előzte meg!

Még ebben az évben egy Best Of kiadványt jelentetett meg tőlük a Cleopatra, és még egy „The History Of Corpus Delicti” válogatás is a boltokba került a Radio Luxor kiadó jóvoltából, rajta 2 Corpus dallal. Nem sokkal ezután az énekes Sebastien bejelentette, hogy kilép a bandából, hogy szólókarrierbe kezdjen Kuta néven. A többiek viszont nem folytatták együtt. A Kuta viszont teljesen hátat fordított a műfajnak, és amolyan alternatív pop stílusban tevékenykedik tovább, új lemezük szeptemberben jelent meg.
2006-ban, egy kis európai kiadó, a D-Monic vette vállára azt a feladatot, hogy újra kiadja az első lemezt bónusz dalokkal „From Dawn To Twilight” címmel, majd az idei év elején a második lemezt is újranyomták, szintén további bónusz nótákkal, „A New Sarabands Of Sylphes” néven. Remélhetőleg jövőre az Obsession is terítékre kerül!
Miben rejlett a Corpus Delicti varázsa? Nehéz megfogalmazni…Talán a jeges, fagyos hangulat, Sebastien sötét éneke, Roma őrült dobtémái (nő létére hihetetlen témákat dobolt!), és a gitárosok karcos játéka, valamint a finom szintetizátorszőnyegek mind-mind elősegítették, hogy a Bűnjel, a világ egyik legegyénibb, és legmarkánsabb gothic zenekarává váljon! 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 20. - 07:24 | © szerzőség: Őszentsége