A Corvus Corax új kiadványával minden kétséget kizárva pályafutása csúcsára érkezett.
Némethon szülötteinek képzeletbeli koronáját az ifjabb trónkövetelők eleddig sem nagyon veszélyeztették, a zenekar most viszont egy magasabb szintre lépett e roppant erejű, szövevényes zenemű megkomponálásával. Trónja megingathatatlan.
Eleinte félelemmel vegyes kiváncsiság munkált bennem a csapat terveit illetően. Mire jutnak majd a Carmina Burana verseinek újbóli megzenésítésével, hiszen Carl Orff hasonló című remeke már szinte születése pillanatában klasszikus művé, halhatatlan alkotássá érett?
A Cantus Buranus első hangjai alapjaiban oszlatták el félelmeimet. A bombasztikus kórusok, az orkesztális hangzás szinte letaglózott, míg alaposabb belemélyedés, többszöri végighallgatás után a hangszerelés finomságai ejtettek ámulatba. A káprázatos dallamokkal ellátott szerzemények bámulatos zeneszerzői potenciálról tanuskodnak.
A zenekar tagsága a szinte védjegyüknek tekinthtő dudákkal karöltve számos más egyéb, a középkorban használatos instrumentum garmadáját szólaltatja meg, az évek tapasztalatában gyökerező fölényes magabiztossággal.
A monumentális kórusok életre keltői oly' zenekar tagjaiból verbuválódtak, mint a középkori zenében járatos, cseh nemzetiségű Psalteria, a komersszebb gót rock vonalon ismert Zeraphine és nem utolsósorban Syrah, kinek tündöklő orgánuma a Qntal illetve Estampie formációk egyik alappillérének számít.
A Corvus Corax muzsikusai a hírnevükhöz méltó, azt meg nem hazudtoló mesterművet alkottak, feladva a leckét az utánuk kullogóknak...
Tamás írása
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
