- Csáth Géza eddig nem publikált feljegyzése:
"Desirének. 917 nyarán azt álmodtam hogy meg kellett halnom. De még egy napot engedtek, hogy az életbe visszatérjek. Ekkor Omnibuszon érkeztem és O. várt engem az Andrássy út és a Wörösmarty utca sarkán, hogy még egy napot jól eltöltsünk. Azonban (borús szeptemberi nap volt) én olyan borzalmasan éreztem magam, hogy csak róttuk az utcákat szótlanul - és elérkezett az este, válni kellett. Elkísért még a Boráros-téri hidig (onnan kellett indulnom.) a lépcső alján megállt, hidegen megcsókolt, majd feljött 4 lépcsőt és forron átölelt és fojtottan sírt, azt mondta fájt neki, hogy hidegen válok el tőle én azonban kibontakoztam és felszaladtam a hídra." -
A varázsló álma
A naplószerű feljegyzés a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kézirattárában található, Ms 4622/115 jelzet alatt, Kosztolányi Dezső hagyatékaként - Kosztolányi Ádám adományozta az Akadémiának 1969-ben.
Az írás egy 34x10,5 centiméteres papíron található. Címzett csak a fejlécen olvasható (Desirének), keletkezési dátum nélkül. De szinte biztosra állítható, hogy 1918-ban vagy 1919-ben keletkezett, hisz Csáth évszámmal, az álom pontos idejének megjelölésével kezdi, de miért tette volna mindezt, ha ugyanabban az évben írta? Ha tehát 1917-ben keletkezett volna, akkor úgy kezdi: "nyáron azt álmodtam". Sőt, továbbmehetünk, ha 1918-ban írta, akkor talán a "tavaly" a megfelelő szó. Így napra pontos keletkezést nem tudunk megállapítani, viszont Csáth Géza írásképét elemezve megállapíthatjuk: kézírása a rendszeres morfinizmus hatására romlott, ami igazán életének utolsó évében, azaz 1919-ben teljesedett ki. S mivel ez nem postán küldött levél, hanem egyfajta számvetése életének, biztosra mondhatjuk: az írás Csáth Géza halála előtti hónapjaiban keletkezett.
Csáth rokonainak feljegyzése alapján tudjuk, hogy a kórházban töltött, halála előtti időszakban jegyzeteket, leírásokat készített napjairól, életéről. Ennek egyik oka az utókor pontos tájékoztatása, másik pedig a Mostoha című Kosztolányi-regény alapjai. Csáth végakaratában Kosztolányi Dezsőre hagyta naplóit, leveleit, feljegyzéseit, és arra kérte, hogy írja meg pusztulásának történetét. A regény nem készült el, csupán töredékeit olvashatjuk a Dér Zoltán által szerkesztett Mostoha című könyvben.
Az írás egy álmot közöl, a helyszín és az időpont pontos megjelölésével. A szereplők O. (a felesége, Olga) és az író. A befejezést Csáth nem közli, így csak gondolhatjuk, hogy vagy öngyilkos lett az álomban, vagy a halál várta őt valamilyen formában a hídon. Az aláhúzások a hangsúlyokat és a fontosnak tartott momentumokat jelölik ("egy napot", "elérkezett az este", "elkísért még a Boráros-téri hidig", "neki"). A "címzésről" is valamit. Ha Csáth postán adta fel ezt az álomleírást, akkor kellene lennie egy bevezetőnek, egy befejezésnek, dátumnak és aláírásnak. Ezek viszont nincsenek. És a levélformát már csak azért is kizárhatjuk, mert a papírt - mérete, minősége miatt - alapvetően nem levélírásra szánták, valamint az összehajtás után sem nyert borítékméretet. A második lehetőség, hogy esetleg személyesen adta volna oda Csáth Kosztolányinak. De akkor miért írta volna rá, hogy Desirének? Ha pedig mást - mondjuk az öccsét - kérte volna meg, hogy továbbítsa unokabátyjának, akkor is le kellett volna írnia, hogy miért tartja fontosnak Csáth közölni Kosztolányival, mit is álmodott éppen 1917 nyarán. (Mellesleg akkor is felesleges a címzés.) Mindent egybevetve, a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a fent közölt, eddig soha nem publikált, ismeretlen Csáth-írás a szerző azon hagyatékából való, melyet csak halála után rendeztek a hozzátartozók - és ezzel a címzés is magyarázatot nyert.
A levél körülményei elég döbbenetesek lehettek. Csáth Géza kórházi ágyán fekszik, jegyzeteket készít érzéseiről, és minden olyan, számára fontos dologról, ami korábban történt vele, csak előzőleg nem jegyezte le. Eszébe jut egy 1917-es álma, mely szerint meg kellett halnia. Gondolja, ez értékes lehet az utókornak, jó, ha Kosztolányi valahogy beleírja a róla készülő regénybe - így tollat ragad, s lejegyzi a történetet. Rendes levélpapírja nincs, így egy hosszában félbetépett lapra írja az álmot. Mivel Kosztolányinak úgysem tudja odaadni, rokonainak meg felesleges, ezért a többi jegyzete közé teszi, de gondosan feltünteti a címzettet (Desirének), hogy halála után mindenképp hozzá jusson. S mikor Csáth temetését követően öccse rendezte hagyatékát, a naplók mellett ezt is átnyújtotta Kosztolányinak. 1936-ban fia, Ádám gondoskodott a Kosztolányi-hagyatékról, majd 1969-ben felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémiának. A levél így került "hozzám". Most pedig az olvasóhoz.
S így, hogy lassan kirajzolódnak e méltatlanul elfeledett ember, Csáth Géza hiányzó arcképének részletei, talán újraolvassuk műveit, megismerjük az írót, és jól átgondoljuk, mit és mekkorát alkotott.
A szerző köszönetet mond dr. Szajbély Mihály irodalomtörténésznek e cikkhez nyújtott segítségéért
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
