Dargaard

Ez a zenekar igen messziről, a black meal színtérről érkezett a gótikus zenei szféra szépen bővülő pantheonjába. Alapítója Tharen, aki korábban olyan zenekarokban öregbítette hírnevét, mint az Abigor, Amestigon, Heidenreich, vagy a Dominion. Egészen pontosan 1997 volt az az emlékezetes év amikor Tharennek elege lett az eléggé felhígult black metal színtérből és úgy döntött, hogy más típusú zenét próbál készíteni. Ebben vált segítségére Elisabeth Toriser énekesnő, aki korábban többek közt az Abigorban és az Antichrisis-ben is vendégeskedett.


Így születhetett meg 1998-ban az első lemezük az "Eternity Rites" A követező album 2000- ben jelent meg, ez a lemez-az In Nomine Aeternitatis-már sokkal több dallamot tartalmazott és egy érettebb, nyitottabb, ugyanakkor szinte szorongató érzésvilágot tükrözött.
Azóta is ezt a lemezt tartják a legszebb alkotásnak a zenekar munkásságában. Az album atmoszférája rendkívül sötét mégis könnyen befogadható dallamokkal operál. A zene alapját a szintetizátorok, az itt-ott felbukkanó vonósok és a dob ill. dobgép adja, igaz több dalban megjelenik a hárfa is. Közelebbi rokonsága-mind hangulatilag, mind a kifejezőeszközök tekintetében-leginkább két olasz zenekarhoz, a Gothicához és a Weltenbrandhoz hasonlít.
Amiben egy kicsit eltér a klasszikus gótikus anyagoktól az a dalok gyorsasága, talán itt lehet egyedül tetten érni Tharen zenei múltját.
2001 júniusában jelent meg a kicsit más műfajjal is próbálkozó "Dissolution of Etrenity", amit az újító hangzás ellenére a darkwave egy kilométerköveként tartanak számon.
A legutolsó lemezük a 2004-ben jelent meg Rise and Fall címmel. Ezen az albumon, már leginkább a darkwave jól kitaposott ösvényén járnak, hatalmas kórusokkal és nagyzenekari kiegészítéssel. Számos nemzetközi zenei szaklap a 2004-es év darkwave albumaként aposztrofálta a lemezt.
A Dargaard világára jellemző és talán ezért is ennyire sikeresek, hogy albumaikon egyszerre található meg az inkvizíciós börtönök dohos félhomálya és félelmetes halálhörgése, a katedrálisok rózsaablakainak fényével és angyali kórusával.

Dargaard diszkográfia:

11998 - "Eternity Rites"
2000 - "In Nomine Aeternitatis"
2001 - "The Dissolution of Eternity"
2004 - "Rise and Fall" 

Dargaard

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 21. - 19:16 | © szerzőség: Herr Jozef