A karácsonyi előkészületek sem riasztottak minket vissza, hogy még utoljára megnézzük a Diary of Dreams évzáró koncertjét Lahrban, ami december 17-én egy fesztivál keretén belül került megrendezésre. Szerencsénkre így gondolta ezt a Diary lelkes német rajongótábora is, akik „tourbus”-t szerveztek az eseményre, amiről a zenekar fanfórumán szereztünk tudomást. A rendszeresen megrendezésre kerülő Dark Dance Treffen fesztiválon a DoD mellett többek között fellépett még az ASP, a Sol Invictus, a Xotox, és az elmaradt Combichrist helyett a SITD. A Universal Dogban 5 terem, 7 fellépő és 10 Dj várta a nagyérdeműt.
A tourbus Hamburgból indulva gyűjtötte össze a rajongókat az egyes városokban. Sikerült találnunk egy fapados járatot Dortmundba. A fórumon egy német házaspár felajánlotta nekünk, hogy értünk jön Dortmundba, mivel ők 40 km-re laknak onnan és elvisznek minket Kasselbe, a legközelebbi busztalálka pontra.
Azt is felvetették, hogy előző este is biztosítják a mulattatásunkat, egy igazi német dark klubban. Délelőtt érkeztünk meg a dortmundi repülőtérre, elhelyezkedtünk a hotelban, majd nyakunkba vettük a várost, ami a csípős hidegben elég megerőltető volt számunkra. A színes karácsonyi forgatag, a város vidám hangulata kárpótolt minket a fagyos órákért. Rengeteg ember lézengett családostul, barátostul a színes kivilágított karácsonyi vásárterületeken. A hangulatos ételt-italt kínáló bódéknál csoportba verődve, jó hangulatban beszélgettek az emberek. Ringlispíl, hullámvasút gyerekeknek, különféle hatalmas forgó karácsonyi motívum kollekciók, szobrok, mozgó- és beszélő panoptikum figurák szórakoztatták a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A mosolygós helyi lakosok - mint turistáknak – kötelezőnek érezték megmutatni a legmagasabb karácsonyfát amit valaha is láthattunk Valóban hatalmas volt 40 m magas és 13 000 égő volt rajta, a kb. 13 tonnás fát gondosan őrizte a biztonsági szolgálat.
Este átfagyva de lelkesen indultunk el „idegenvezetőink” – Martina és Eddy – kellemes társaságában a híres Matrix Club-ba Bochumba. A felkapott szórakozóhely, számos rock, dark és egyéb koncertnek, eseménynek ad teret. Minden második és negyedik pénteken Empire of Darkness party van. Mi is erre számítottunk. Sajnos elszámoltuk magunkat és teljesen más programmal kellett szembesülnünk. Így tovább keresgéltünk elszántan a helyi kis klubok kínálatában. Egyikkel sem jártunk szerencsével. Végül Dortmundba visszatérve találtunk egy kis gothic klubot amely „Sacre Coer” névre hallgat. Parányi mivolta ellenére elég sokan mulatták ott az időt. A fanyar hideg dacára a helyiek a szokásos lakk-bőr-lánc kombinációs kellékekben pompáztak. A zene kellemes és sokrétű volt. Skinny Puppy-tól kezdve, az Unheilig-ig, volt VNV Nation, Diorama, Depeche Mode, Diary, stb mindenféle sláger szólt. Jól telt az esténk. Másnap reggel értünk jöttek kedves német barátaink a hotelbe és nekivágtunk az útnak, hogy elérjük a csatlakozást. Gyönyörű hófödte tájak tárultak elénk, mondták is, hogy érdemes nézelődnünk, mert ez egy kimondottan szép vidék. A zord idő a havat is meghozta számunkra, de mi vidáman autóztunk tovább a találkahelyre. Kasselben egy kis bárban vártak ránk a többiek, egy kis bemutatkozás, ismerkedés és máris egy tucat német rajongóval döcögött buszunk a hózáporban és a hatalmas dugóban. A különböző városokban még szedtük össze folyamatosan útitársainkat; mindegyik rendkívül kedves, jó humorú és barátságos volt.
Az egésznek amolyan piknik jellege volt, mindenki hozott mindent, mi szem szájnak ingere, és ezek folyamatosan körbejártak a buszban. Mi jófajta magyar borokkal kedveskedtünk.
Majdnem végig Diary szólt, a hangulat igazán remek volt. Biggi, az egyik szervező lány kiosztotta a „jelvényünket”, amit külön erre az alkalomra készíttetett a 20 fős busztársaságnak. „Fanpage-Tourbus-Crew” feliratú kitűzőnk közepén egy Diary of Dreams logoval kedves kis gesztusként és souvenirként maradt meg nekünk. Ez volt kvázi az „egyenruhánk”.
A nehéz közlekedési viszonyok miatt a 4-5 órásra tervezett útból 6-7 órás utazás lett Lahrig. Maga a fesztivál helyszíne a Universal Dog kifogástalan küllemre, de befogadóképességét tekintve – legalább is a láthatóan óriási érdeklődésnek köszönhetően – igen szűknek bizonyult. Egyszerűen alig lehetett megmozdulni, hosszú tömött sorokba kígyóztak mindenhol az emberek. A designos, többtermes szórakozóhelyen katasztrófális szardínia helyzet uralkodott, a ruhatár megtelt, így súlyos ruhadarabjaink hurcolása még inkább kedvünk szegte. A nagytermben már véget ért a Sol Invictus, mire megérkeztünk. A terem egyébként látványos, két oldalt emeleti balkonnal hatalmas ketrecekbe zárt gömbökkel és egyéb díszítő elemekkel és fényekkel. Egyszerűen lehetetlen volt beférkőzni, nem is akartunk, inkább folytattuk felderítő körutunk.
A másik terem még designosabb volt, bár nagyon kicsi is; átlátszó műanyag Depeche Mode „szentély”, kör alakú bár, felette, emeleti bár asztalokkal, székekkel.
Itt főleg DM, new wave és ebm zenék szóltak. A harmadik terem szintén picike volt, ott még nem kezdődtek el a koncertek, mivel a legszellősebbnek bizonyult, így lerogytunk egy bőrkanapéra megpihenni. Ez volt az electro-industrial terem, ahol a füstgéptől semmit nem lehetett látni. Ezenkívül volt két fedett kerthelyiség, az egyikben étel-ital árusítás, a másikban „black market” vásár volt, a nagy német fesztiválokhoz hasonlóan, és viszonylag elfogadható árakon. Csak sajnos jóval kisebb választék volt mindenből, ruhákból, ékszerekből, cd-ből. A tömeg miatt, nemigen próbálkoztunk később sem a koncertek megtekintésével, a kisterembe ráadásul még a bejáratig sem jutottunk el. Így a Xotox, Shnarp, TH Indusrty koncertekről teljesen lemaradtunk. Hihetetlen mennyiségű közönség gyűlt össze a fesztiválra. Nagyon sok volt az ismerős arc WGT-ről és Mera Lunáról is, ráadásul ugyanazokban a harci díszekben, fűzőkben, lakk minikben, kontykölteményekben. Mindenki megadta a módját mind öltözködésben mind sminkelésben. Az ASP-re már azért megpróbáltuk beverekedni magunkat a tömegbe és a keverőpult mellé sikerült is beállnunk egy emelvényre. Innen viszonylag jól láthattuk a színpadot. A zenekar nagyon népszerű Németországban, a közönség lelkesedése megdöbbentő volt számomra. Dallamos számaik engem is felráztak végre. Tűzoszlopokkal, lángcsóvákkal, csodálatos bordó fényekkel fűszerezett showjuk életet lehelt fáradt testembe és lelkembe. Davina közben próbált fotózni az emelvényről, bár a távolság és a lökdösődő tömeg miatt ez igen nehéz volt. Számos slágerszámot játszottak, köztük az két kedvencem az „Ich Will Brennen”-t és a „Welthunter”-t is.
Az ASP után következett a főzenekar, a Diary of Dreams. Nagy nehezen utat törtünk magunknak az első-második sorig. A fények izgalmasak és látványosak voltak, de a füstgép frusztrált bennünket, főleg Davinát aki az első sorból próbálta fotózni a zenekart. Az elején egy kicsit laposabbnak éreztem mint az elmúlt eddigi koncerteken, de a 2-3. számtól már teljesen elvarázsolt a zenekar és Adrian Hates intenzív kisugárzása a közönség felé. Igazából jó koncert volt tényleg, csak borzasztóan rövidnek és slágeresnek tűnt. Eljátszották az összes sikerszámukat, mint a Curse, az O’Brother Sleep, az Amok, a Panik, a Giftraum, Butterfly Dance, vagy az egyik favoritom a Chemicals. Persze semmi baj nincs is a ezzel, csak úgy éreztem, hogy mégsem adtak bele mindent, hogy csak összeszedték a legjobb nótáikat és gyorsan eljátszották a közönségnek.
A legfigyelemkeltőbb számomra most Gaun, a gitáros nézése és mozdulatai voltak. Mindig érdemes figyelni rá, zord sminkje mögül elképesztően jól produkálja magát. Adrian Hates az énekes borostásan, leharcoltan lépett a színpadra, viszont csodálatos hangjával teljesen hatása alá kerített, mint mindig.
DNS a dobos ismét „hannibálosra” - szájterpesz, ijesztő smink – vette a figurát és Torben is sokkal többet kommunikált a közönség felé a mikrofonja és a billentyűje mögül.
Felcsendültek még számomra nagyon kedves szerzemények, mint a Menschfiend, a Träumtanzer, a Soultripper és a Kindrom is.
Összeségében nagyon élveztem, habár sokkal hosszabb koncertre számítottam.
A koncertek után körbenéztünk melyik teremben milyen a dj felhozatal, mindenhol értékelhető zene volt, végülis a DM terembe kötöttünk ki, ahol először EBM majd Depeche Mode és végül a vége felé már New Wave nóták hangzottak el. Mint kiderült ebben a teremben szolgáltatott zenét a Diary manager Albert Diehl is. A Diary stáb oda is jött koncert után. Adriant megrohamozták a rajongók, mindenkivel váltott pár mondatot, Gaun még táncolni is beállt egy pillanatra, közvetlenek voltak, a rajongók sokáig élvezhették a társaságukat. Készült közös fotó a busztársaságunk pár tagjával és Davinával is.
Hajnaltájt mikor már indulnunk kellett, amikor áttévedtünk a nagytermbe iszonyatosan sajnáltuk, hogy mennünk kell, a legnagyobb kedvenceink szóltak egymás után: Nitzer Ebb, Ministry, Krupps, stb…De nem volt mit tenni, alkalmazkodnunk kellett a többiekhez, így elindultunk visszafelé. Ismét nagyon pozitív érzéssel érkeztünk haza. Mindvégig mindenhol azt tapasztaltuk - mint az összes eddigi alkalommal - hogy a németek végtelenül szívélyesek, segítőkészek, barátságosak és jó kedélyűek. Annak ellenére, hogy a fesztivál koncertjeiből tulajdonképpen nem sokat láttunk, rendkívül sok jó élménnyel gazdagodtunk. Bármikor szívesen visszamennék. Az idei áprilisi 17. Dark Dance Festival programja már ki van írva, ahol Covenant, Faun, Soman és Diorama is szerepel. Írta: Serial Killer
fotók: Davina
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
