Mintegy két és fél évtized telt el azóta, hogy Melbourne-ben 1980-ban Lisa Gerrard és Brendan Perry megismerkedett, és megalapította a Dead Can Dance duót. A név titka első LP-jük lemezborítóján magyarázattal szolgál, az azon látható új-guineai maszk élő anyagból lett holt, ám újabb teremtést szimbolizáló tárgy; az elmúlás-újjászületés körforgásának attribútuma. A halottak táncolhatnak.
1981-ben jelenik meg a Fast Forward ausztrál magazin kazetta-mellékletében első számuk, a "Fatal Impact". Mint mondják: "Csak a kontrasztot próbáltuk megmutatni a nyugati technika és az ősi világ között a helikopterhang és a dobgép, illetve az ősi kántálás ütköztetésével." A Fatal Impact a fehér ember térhódításáról szól, az őslakos kultúra hanyatlásáról.
Az ingerszegény környezet elől Londonba teszik székhelyüket, ahol a 4AD kiadó szerződteti őket. Az 1984-ben megjelenő "Garden of the Arcane Delights" kislemez borítóján Brendan illusztrációja látható. Mint mondja: "Egy bekötött szemű meztelen alak látható rajta, aki az érzékeléstől megfosztott ősembert testesíti meg. Csak áll a kertben, a világba bezárva, a forráshoz közel, a gyümölcsöktől roskadozó fák közt. Jobb karját kapzsin egy gyümölcsfa felé nyújtja, melynek törzsén kígyó tekereg. A szabadság és a bezártság közt húzódó kerítésen két ajtó található, a választás, a lehetőség két arca. Az egész olyan, mint William Blake világa. Az emberiség csak saját magát szabadíthatja fel, csak ő maga rázhatja le a vakságot, a természet törvényeinek szövetét átjáró jelek és személyek korrekt értelmezésén keresztül." A Dead Can Dance c. albumot még a személyes hang keresése jellemzi, ugyanakkor az akkor népszerű újhullámos klisék mellett már határozottan érzékelhető az ezen túlmutató szándék. Ugyanekkor írnak két számot a This Mortal Coil debütáló albumára is "Dream Made Flash" és "Waves Becomes Dreams" címmel.
Második nagylemezük, a “Spleen and Ideal” (Undor és eszménykép) egy esztendővel később lát napvilágot. Zenéjükre nagy hatással vannak a XIX. század szimbolistái, ahogy Brendan fogalmazza: "A spleen, amely az emberi természet sötét, irigy, intoleráns és gyűlölködő oldalát jelenti, kibogozhatatlan szálakkal kötődik az eszményképhez. Egyrészt azért, hogy létezzen, igyekszik elvenni az ideál életterét, másrészt viszont alakítja, vagy legalábbis hatással van az eszménykép valódi természetéhez. Ennek megfelelően dalaink az igazságról és az illúziókról, a létező életfeltételekről és a szabadságról, a kétségbeesésről és a hitről, valamint a három ellentétpáron kívül a tökéletesség kereséséről szólnak." Nem titkoltan nagy hatással van szellemiségükre az angol költő-festő-misztikus-illusztrátor, William Blake. A művészet, az alkotói fantázia képes felszabadítani a lelket, kiutat mutatni a jó és rossz között ingadozó emberi természetnek. "Új Menny kezdődött, harminchárom év telt el a jövetele óta, s most az Örök Pokol is újjáéled. S íme! Swedenborg a sírnál ülő angyal: az ő írásai az összehajtott halotti gyolcsok. Most van Edom uralma, most tér vissza Ádám a Paradicsomba. Lásd Ézsaiás 34. és 35. fejezetét. Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet. Ilyen ellentétekből fakad az, amit a vallásos szívű Jónak és Rossznak nevez. A Jó a tétlen, s az Észnek engedelmeskedik. A Rossz az Energiából fakadó tevékenység. A Jó a Menny, a Rossz a Pokol. " (William Blake: Menny és pokol házassága; részlet).
Az alkotópáros soha semmilyen zenei képzésben nem részesült, mindent könyvekből, illetve hallás útján sajátított el. "Rászántunk egy kis időt az énektechnika megismerésére, hogy hogyan képzik és hajlítják a hangokat a népi énekesek." A hatásokat tekintve a középkori zene (barokk, reneszánsz), vagy a szakrális zenei kifejezés hatása ugyanúgy egyértelmű, mint a keleti vagy a pusztulásra ítélt ősi kultúrák világa. " A zene legmélyére hatolva az ember megérti, hogyan kapcsolódnak össze ezek a különböző formák, és nemcsak a felhasznált hangszerek közötti hasonlóságok miatt. Mi könnyen tudtuk asszimilálni és összevegyíteni ezeket a tradíciókat, mert nagyon erősen érezzük a kultúrák összekapcsolódását."
Az 1986-os esztendő hozza meg számukra azt, amire mindig is vágytak, ami Ausztráliából Angliába hajtotta őket: koncerteken megmutatni magukat, ami számukra a fejlődés elsődleges kulcsának számított. Szerepelnek a kiadó válogatásalbumán ("Lonely Is An Eyesore") két szerzeménnyel a “Frontier” és “The Protagonist”-tal olyan előadók társaságában, mint a Clan of Xymox, This Mortal Coil vagy a Cocteau Twins. Dobozban marad azonban az Amnesty International számára készített "Within The Realm Of A Dying Sun" című kompozíció, mely címadó dalává válik az 1987-ben megjelenő harmadik albumuknak. Ezen elsősorban az arab és a középkori zenei hatások érezhetőek, megteremtve egy újszerű kifejezési formát, mely napjainkban számos zenekar (pl. Arcana) kiindulási pontja lett.
A londoni Millwall negyed bérházainak egyikében rendezik be házistúdiójukat, ahol 14 hónapos kemény munka eredményeképpen születik meg a "Serpent's Egg"; negyedik LP-jük. Mindeközben élik a brit állampolgárok mindennapi életét, kerékpárral járják be Anglia szebbnél-szebb vidékeit. A hallgatót varázslatos tájakra kalauzalja muzsikájuk: mélyzöld legelõkre, hatalmas ember nem-járta erdõkbe, ódon várkastélyok mélyére, - vagy a mesés Keletre, mecsetekkel és oázisokkal tûzdelt világába. Végre kompromisszumok nélkül dolgozhatnak.
Az 1988 októberében megjelent album osztatlan sikert arat, úgy a közönség, mint a szakma részérõl is. Templomi orgonák, fúvósok és vonósok felett szárnyal Lisa hangja, az idõ fonalát gombolyítva gregorián kórusok és Brendan zengõ hangjától kísérve. A századvég gépektõl csattogó nyugtalanító jelenébõl a múlt feledésbe tûnõ homályába fordulnak vissza. "A zene egyetemes nyelvi forma, mi csak választottuk, és tisztán magunkévá tettük. Lehetõségünk van benne rá, hogy a hûvös intellektust heves érzelmekkel vegyíthessük. Mindannyiunkban ég egy láng, valami olyasmi, amit az emberek léleknek neveznek, valami olyasmi -nyilatkozza Brendan -, ami mindannyiunkban közös és kizárólag rajtunk múlik, hogy ezt a lángot kioltjuk magunkban, netán visszafogjuk lángolását, vagy ösztönözzük arra, hogy fényes napsugárrá váljon, és melegséget hozzon az életünkbe."
Filmes felkérések sora után jutunk el az 1990-es esztendõhöz, ekkor jelenik meg ötödik lemezük, az "Aion". Magának a szónak három jelentése van, jelentheti egy "élet tartalmát" - Herodotos ,,életünk végérõl'' (aion) beszél (Herodotos 1) -, másodsorban korszakot jelent - egy generációt vagy egy történelmi korszakot -, jelenthet a szó egy nagyon hosszú idõszakot is: õsidõk óta, (õsidõktõl fogva, nagyon régóta). Az Aion tehát az idõ megtestesülése az ókori pogány elképzelések és a keresztény világfelfogás szerint. Ez utóbbiaknál az élet legnagyobb áldásaira is használták, ám ez mellett jelenthette a legnagyobb fenyegetéseket is.
Az örök élet, az idõtlenség hangulata ível át az alig több mint félórás Aion albumon is. Gregorián ének, XIV. századi olasz tánc, Erzsébet-kori zene, vagy a dagályos barokk stílus névadójának, Luis de Gongorának szavaiból ihletett dal. Eddigi legkiforrottabb albumuk, minden felesleges sallang nélkül; könnyû ladikon suhanunk a végtelen vizeken a legtisztább forrás felé.
Az albumot bemutató turnét követõen Írországban dolgoznak, Lisa zenét szerez Sophokles Oidipus c. darabjához a dublini Andrews Lane színház számára, melyet elõ is adnak. Augusztus elején részt vesznek a Lughnasa aratási fesztivál utcai karneválján. 1992-ben két új szerzeménnyel - "Bird", "Spirit" - jelenik meg válogatáslemezük, az "A Passage In Time". Ez az elsõ Amerikában is megjelenõ albumuk. Brendanék elmondása szerint egy képzeletbeli utazásra invitálnak, szemben haladva az idõvel. Korok és hangulatok maszkabál-kavalkádja, vidám és borongós vidékek, ember-nem járta szûz ösvények felfedezése.
A válogatáslemez után Ron Ricke lenyûgözõ filmjéhez készítenek el egy vokális dalt ("Yulunga"), mely az 1988-as "The Host of Seraphim" mellett szerepel a két éven át forgatott Barakához. A Baraka õsi szufi szó, amely valamilyen formában sok nyelven megtalálható. Jelentése áldás, lélegzet vagy életesszencia, amelybõl az evolúciós folyamat elindul. " Az egyetlen dolog, amin érdemes gondolkodni, az a bolygónk és a rajta élõ emberek kölcsönhatása." Ezt a gondolatot követve a filmet 24 országban 69 helyszínen forgatták, többek között olyan helyeken, mint Kenya, Tanzánia, Kína, Brazília, Japán, Kambodzsa, Irán és Nepál, valamint amerikai és európai városokban. "Ilyen film talán még sohase készült. Maga a vállalkozás is fantasztikus: egyetlen mûben összefoglalni világunk szépségét és iszonyatát." -írja filmajánlójában Lányi András. A Baraka mellett Hector Zazou Blue Sahara c. Rimbaud-emlékfilmjéhez adnak két dalt David Sylvian, Ryuichi Sakamoto és más neves elõadók társaságában. Ekkor Brendan Írországban, Lisa Ausztráliában él.
Szeptemberben jelenik meg eddigi legsikeresebb, immár hatodik albumuk, mely mintegy félmillió példányban fogy el: az "Into The Labirynth". A felvételeket egy átalakított ír templomban, Brendan lakhelyén rögzítették.
A görög eredetû labirintus szó arra a mítoszra utal, melyben Daidalosz a krétai Minósz király kérésére útvesztõt épít a szörnyeteg Minótaurosz lakhelyéül. Soha senki nem találta meg ennek a labirintusnak a pontos földrajzi helyét, bár egyes feltételezések a krétai gortüszi barlangrendszerre céloznak. A krétai Knósszoszban, a minószi palotában végzett ásatások labirintusnak ugyan nem találták nyomát, bõséges bizonyítékaira bukkantak azonban a bikakultusznak, melynek jelképe a bárd, a labrüsz volt; talán ebbõl ered a "labirintus" szó. Az emberek mindennapjaikban sajátos mikrokozmikus rendszert építenek magukban. A tudatalattiban minden ezen kívüli dolgot a sötétséggel és félelemmel vegyes tisztelettel néznek. A labirintus metafórájával élve mindezen fóbiákkal nézhetünk szembe az útvesztõbe kerülve. Belsõ utazás, halál és újjászületés: errõl mesél nekünk a Dead Can Dance "Into The Labirynth" albuma. Ahogy Brendan vélekedik: "Dalaink érzelmi állapotunk hû tükre. A zene számunkra csak eszköz ahhoz, belepillanthassunk életünk és létünk mélyebb rétegeibe. Cselekedeteink körülbelül 30%-át a tudatalattink vezérli. Bolondság lenne azt mondani tehát, hogy zenénk a tudatos cselekedeteink eredménye."
Az albumot 3 hónapos õszi-téli világkörüli turné követi, amelyen a nagyszámú kísérõzenekar mellett részt vesz a Baraka rendezõje is, és a Mayfair Theatre falai között tartott koncertet rögzíti. Ezt rendszerezi és a Barakából vett részletekkel színesíti hónapokig. 1994-ben megjelenik a Los Angeles-i koncertet megörökítõ és 77 perces videokazettán is megjelenõ dupla album; a "Toward The Within". A filmváltozat tartalmaz 14 szerzeményt amit a páros zeneszerzésrõl és dalokról szóló kommentárjai szakítanak meg, aki ismerte annak igazi csemege, aki most ismerkedik a zenekarral annak "A Passage In Time" mellett ajánlható látnivaló. A négy, már korábban is megjelent szerzeményen kívûl új dalok kerülnek az albumra. Elsõ hallásra - és a késõbbiekben is - a Toward' eltér az olyan egységet mutató lemezektõl, mint például a "Within the Realm...", vagy az "Aion". Leginkább egy erõs válogatásalbumnak tûnik, mely stílusában eltérõ szerzemények csokra. Kelet varázsa kerít hatalmába ("Rakim", "Persian Lovesong"), hogy a következõ pillanatban már az õserdõ mélyén érezzük magunkat. "Az egész olyan, mint valami szakadatlan, soha véget nem érõ és mindig új területeket feltáró kutatás. Nincs végleges, visszavonhatatlan igazság a dalainkban, csak próbálunk megérteni és egymáshoz illeszteni gyakran töredékes és homályos képeket. A zenében ennek a rezgõ, hangban és dallamban kifejezõdõ aspektusát igyekezünk megragadni, mind mentális, mind spirituális értelemben. És amikor a kép összeáll, megfoghatóvá válik benne a harmónia, a becsületesség és a tisztaság érzete, amelyet akár az igazságnak is nevezhetünk. Jónak és igaznak tûnik, és igaznak is nevezzük."-nyilatkozza egy koncert szünetében Lisa.
Míg Brendan Írországban a lakásnak és stúdiónak berendezett tempomában él, Lisa Ausztrália Gippslandnek nevezett részén készíti el szólóalbumát, a “The Mirror Pool”-t. “Olyan ez, mint egy hangjegy, mely ott kószál a komponista agyában, s mikor megnyilatkozik, megtalálja a helyet a nagy mûben, egy és oszthatatlan lesz vele, részesévé és teremtõjévé válik. Hol a pillanat örökké válása beteljesül, ott a lélek ébredezik. Hol a lélek ébredezik, úton van a szellem felé, mert ezek a pillanatok idõtlenekké válnak, s mindig rendelkeznek töltéssel. Egy ilyen pillanat Lisa Gerrard is.”- írja V. Gábor, s valóban, azon magasságok ahová a Melbourne-i Szimfónikus Zenekar segítségével Lisa hangja szárnyal, örökérvényû pillanatokká olvadnak össze a hallgató emlékezetében.
A szólólemez turnéját megelõzõ hét hónapban, majd az azt követõ háromban Lisa Írországban Perry-vel dolgozik az új lemezen, majd esztendõs munka eredménye hát a következõ sorlemez, a “Spiritchaser”. A “The Mirror Pool” hatása alól Lisa egy egészen máshonnan - a ritmusokból és nem az énekbõl - kiinduló munkába kezd az akkor már kész alapokat megmutató Brendan-nal.
Az eredménybõl ízelítõt a ‘96-os budapesti koncerten kaphattunk mi is: a totális teltház és a fákon lógó potyalesõk. Reggelig a Feneketlen-tó partján feküdtem a csillagokat bámulva, nem tudtam a hely szellemétõl és az élményektõl elszakadni... A nem egészen egy órás album a törzsi ritmusokon alapszik, alapvetõen más hangulatot sugározva, amit eddig a Dead Can Dance-tõl megszokhattunk. Hosszabb barátkozás után azonban sokak számára válhat kedvenccé. “Tizenöt éve vagyunk együtt. Mivel egy bizonyos stílusban, egy bizonyos módszer szerint dolgozunk, hajlamosak lehetünk arra, hogy önmagunkat ismételgessük, ezért úgy döntöttünk, annak érdekében, hogy valami újat hozhassunk létre, inkább ritmikus alapból indulunk ki. Míg azelõtt mindig az énekhang volt a vezetõ hang-szer, a dalokat vokális mag köré építettük, most fordítva, a ritmus képezte az alapot. Olyan ritmusok, amelyek az az utóbbi két év során megihlettek, a hangok pedig késõbb, a végén jöttek.” -nyilatkozza az album kapcsán Brendan.
A Pieter Bourké-vel komponált újabb szólólemezen, a “Duality”-n afrikai és transzcendentális zenékhez hasonlatos struktúrákat haszálnak fel, két ember felfedezõútja ez, saját lehetõségeik megtapasztalása, kisegítõ zenészek nélkül. “Nagyon ritka, hogy az ember olyasvalakivel találkozik, aki ugyanazon a hullámhosszon akar valamit létrehozni, alkotni. Ez egy egyedülálló eset, hogy Pieter és én találkoztunk, és mindketten ugyanabban az idõben voltunk készek egy ilyen folyamat véghezvitelére, mely tulajdonképpen nem volt elõre eltervezve. Véletlen, hogy mindketten abban a stádiumban voltunk, hogy meg tudtuk ezt csinálni. Korábban dolgoztam együtt emberekkel, akikrõl biztosan tudtam, hogy közel vannak ehhez a stádiumhoz, de akkor én még nem voltam rá kész; és ezért lehetetlen lett volna alkotómunkát végezni. Pieterrel együtt jöttünk rá, hogy az ember nem tudja kivárni, hogy a másik világosan átlássa a dolgokat, cselekedjen; ezért Duality-nek kereszteltük el az albumot, mert olyan egyedülálló kapcsolaton alapul, mint a miénk.”
Mindeközben Brendan Perry is szólólemezén dolgozik, 1999-ben elkészül a blues-os elemeken építkezõ “Eye of the Hunter”. Hallgatva a lemezt a legjobb indulattal sem találtam meg azt, amire vágytam. Itt-ott idéz az anyazenekar motívumaiból, de rejtett titkok és mélység nélkül. Bár a nemzetközi szaksajtó hangosan üdvözli Brendan visszatérését, összességében talán neki is egy olyan társra és inspirálóra lett volna szüksége, mint amilyet Lisa Pieter Bourke személyében talált.
A közelmúlt története elsõsorban Lisa Gerrard-tól tartogat még számunkra meglepetéseket. Megkapja az Arany Glóbusz-díjat és az Oscar-jelölést a Gladiator c. film betétdaláért, és két szólólemezt ad ki. A “Whalerider” filmzenelemezen teljesen egyedül dolgozott, komponálta és elõadta a szerzeményeket, sõt, egymaga hangszerelte is azokat. Az újzélandi fesztiválgyõztes film forgatókönyve ihlette Gerrard-ot, mely egy õsi maori mítoszt jelenít meg az õslakosok és a bálnák viszonyáról. Az “Immortal Memory” - a legfrissebb szólólemez - leginkább a The Mirror Pool” hagyományait követi, és Patrick Cassidy-vel készített közös munkája. Ez már a jelen, idõközben néhány a Dead Can Dance-t érintõ megjelenéssel is örvendeztetett a 4AD kiadó. Átfogó képet nyújtva jelent meg 2001-ben egy korlátozott példányszámú CD-s box-set, ez néhány hónap alatt elfogyott a boltokból. A legfrissebb “Wake”-re keresztelt 2 CD-s kiadvány a zenekar legkiemelkedõbb szerzeményeit foglalja magába, amit Brendan Perry válogatott a fent említett box-set dalaiból, és hallható rajta az a dal is, melyet utoljára szerzett együtt 1998-ban az alkotópáros - ez a “The Lotus Eaters”. Ezen kiadványok tükrében sem valószínûsíthetõ azonban az, hogy Lisa Gerrard és Brendan Perry újra életre hívná e nagyszerû zenekart.
Forrás:
Szõnyei Tamás: Dead Can Dance, In: Magyar Narancs, 1994. november 3.
A Petõfi Rádió kilenc héten át tartó DCD-sorozata alapján készült írás, szerzõje ismeretlen.
Szõnyei Tamás: Szamárháton, In: Magyar Narancs, 1996. június 20.
Orkus Magazin /D/
Web: http://www.deadcandance.com/, http://www.lisagerrard.com/, http://www.brendan-perry.com/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
