Rezurex: Red Hell

- Rezurex, Stellar Corpses, Silver Shine, Yellow Spots koncert 2008.04.11. -

Ismét egy psychobilly/horrorpunk estének örvendezhettünk, négy kiváló banda tolmácsolásában. Este 8-kor alig pár ember lézengett a III. kerületi Red Hell-ben, szinte csak a zenészek, és pár vendég. Gondoltam magamban, ez nem lesz egy népes est. Aztán mire észbe kaptam, hirtelen szivárogni kezdett a közönség, mire a az első banda nyitotta a műsorát, elég szép számú érdeklődő gyűlt össze. Szóval a psychobilly és horrorpunknak is megvan itthon a rajongótábora szerencsére!

Fél kilenckor kezdett a magyar YELLOW SPOTS. A színpadon, heten, mint a gonoszok, sárga nadrágtartót és fekete ruhát öltve. Énekesük sminkje olyasmi volt, mint egy frontális ütközés résztvevője a mentők kiérkezése előtt. A nagybőgőn, éneken, dobon, gitáron kívül még 3 fő fúvós trombitán, és szaxofonon erősítette zenéjük egyediségét. És valóban, unikumnak mondható muzsikájuk, hisz a psychobilly alapokkal swing keveredik, emiatt muzsikájuk első hallásra furának tűnhet, de később felettébb élvezetes. Tisztességesen megtöltötték a színpadot, nem sok hely jutott a frontemberüknek, de azért valahogy tetszett a színpadi kiállásuk. És nem csak zenéjük különös, hanem a szövegek is felettébb szórakoztatóak, ironikus, kissé cinikus humorral átszőve. Olyan dalok, mint a „Hova Lett a Toalett”, „Oké Májkül”, „Férfihalál”, „Mongoloid Didi” heveny röhögésre késztetett, komolyan nagyon jól szórakoztam rajtuk. Az „Érzés Örök” című dal egyes verssorain meg különösen mosolyogtam (vajon miért?). Jó fél órás műsoruk alatt a jelen lévők tuti jól érezték magukat, bár különösebb tánc, vagy tombolás nem igazán volt. Hangzásukra nem lehetett panasz, szerintem nagyon szépen lehetett hallani ezeket a beteg szöveggel megáldott kissé érdekes hangszerelésű dalokat.

Rövid átszerelés után hazánk vezető psychobilly/horrorpunk bandája vette át a hatalmat a színpadon, a THE SILVER SHINE. Tagságuk megegyezett a Shadowbirds felállásával, melyet egy hónapja tekintettem meg. Energikusan csaptak a húrok közé, és a közönség is megfelelő lelkesedéssel fogadta őket. Ati Edge nagyon jó frontembernek bizonyul, jó a hangja, és a közönséggel is kommunikált koncert közben. Ráadásul zseniálisan gitározott, le a kalappal előtte! Náluk sem volt panasz a hangzásra, gyönyörűen jöttek le a jobbnál jobb dallamok. Krista Kat hangszerét ezúttal sokkalta jobban lehetett hallani, mint a múltkori Shadowbirds-es buli alkalmával, szóval a nagybőgő rendesen ott volt a dalokban! Rolee Shine felelt a dobokért, rendesen ütötte a bőröket, hiba nem volt előadásában! Mindkét zseniális lemezükről játszottak dalokat, szám szerint 10-et. Szerény tapasztalatom szerint ők művelik ezt a műfajt legjobban itthon, nem véletlen, hogy külföldi lemezcégnek dolgoznak. Ráadásként egyetlen magyar nyelvű dalt játszottak, ez a „Ha Egy Pisztolyt„ című nóta volt, mely eredetije a Nyolcvannyolcas Csoport nevű formációtól származik. A tömeg Ati-val énekelt sok szám alatt, rég nem voltam ilyen hangulatos koncerten! Közben a nézőszám is egyre csak nőtt, pár embernek szerintem fogalma sem volt, milyen jó koncertről maradt le! Remélhetőleg többször is lesz szerencsém megtekinteni a The Silver Shine-t.

Az utánuk következő amerikai STELLAR CORPSES-nek nehéz dolga volt, mert Ati-ék rendesen megmutatták, hogyan kell játszani. Szerencsére a fiatalabb korosztályból származó négyes is remek műsorral örvendeztette meg az egybegyűlteket. Olyan negyven percet, ha játszottak, természetesen ők is használtak nagybőgőt, valamint a dob, és a gitár mellett az énekes is néha a nyakába akasztott egy gitárt, amelyik dal ahogyan megkívánta. Nekik csupán egyetlen nagylemezük van még, erről játszották el majdnem minden nótát. Ennek ellenére nagyon profin nyomták a számokat, bár hangzásuk szerintem nem volt olyan jó, mint az eddigi két honi formáció esetében. Kevés technikai malőr is történt a koncertjük közben az egyik gitárral, szerencsére hamar megoldódott. Ismét megérintett amolyan amerikai klub feeling, Kevés átkötő szöveg a dalok közt, szinte megállás nélkül ment a show, aztán levonultak a színpadról. Még jó lett volna őket nézni/hallani, de hát ez van…

Ismét átszerelés, és az amerikai REZUREX lépett a deszkákra. A gitáros kivételével hatalmas tarajokkal rendelkeztek, sőt, Daniel deLeon arca félig koponya mintára volt sminkelve. Hatalmas ováció alakult ki a teremben, mikor belecsaptak első dalukba. Ezt követően erős pogó is indult, na, fényképezni innentől aztán nem nagyon lehetett! Az új lemezük, Psycho Radio pont aznap jelent meg hivatalosan, szerencsére árultak is belőle. Előző kiadványuk dalai mellett jócskán jutott az újabb szerzeményekből is a repertoárba. Ben 9000 névre hallgató dobosuk előadása igazán szenzációs volt, püfölte a bőröket teljes erőből, és odaadással. Hangzásuk szerencsére rendben volt, emiatt dupla akkora élményben volt részünk. Új lemezük címadó dalára, és egy korábbi dalukra, a „Dia De Los Muertos”-ra aztán tényleg majd szétrobbantak a klub falai! Daniel deLeon nem sokat beszélt a dalok közt szinte egybefolytak a dalok, persze azért nem annyira, hogy ne lehessen őket megkülönböztetni. A termet egy velejéig romlott temetői hangulat borította be, ebbe jócskán közrejátszott a frontember sminkje, mely valóban megdöbbentően zseniális volt. Nagyjából egy óra műsor után vonultak le a színpadról, melyben benne volt a ráadás is.

Aznap este igazán zseniális bandákat tekinthettünk meg, remélem, minél többen fedezik fel a psychobilly, és horrorpunk bandákat, mert a műfaj erőteljes feléledésének, virágzásának lehetünk tanúi! Még több ilyen jó koncertet!!!!!

 


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 12. - 12:27 | © szerzőség: Őszentsége