5. Támadások

A szakmai zöld út tehát biztosítva volt, a "politikai megbízhatóság" pedig nem volt annyira fontos, mint néhány évvel ezelőtt - a Lyuk mégis támadások kereszttüzébe került. A tömegkommunikációs csatornák vették át ezt a szerepet, de már nem az addig mindenható kollektív ideológia védelmezőiként, hanem egy 40 évig mellőzött újságírói megnyilvánulás, a szenzációhajszolás jegyében. "Elvezetem önöket a pokol tornácára" - jegyezte meg pikírt félmosollyal az arcán egy tévés showman, és másnap telefonok tömkelege érkezett e televízióba, hogy "honnan veszik a bátorságot, hogy ilyen mocskot sugározzanak főműsoridőben?"
Érdemes felidézni Vigh Sándornak a Mai Napban /az első magát tudatosan "bulvárnak" nevező napilap!/ 1989. május 21-én megjelent riportját, amely talán legjellegzetesebben bizonyítja az elmondottakat, Vigh mint hírlapíróvá elő/hátra/lépő népművelő a következőket írja:
"Azt még a szerkesztőségben megbeszéltük, hogy /.../ honnan szerzik a kábítószereket. Egyrészt a patikából, másrészt a kocsmából. Ez azonban a kezdők kombinációja. Ők szívnak hasist és marihuánát is. Ez se kerül sokba, hiszen mind a mák, mind a kender igénytelen növény. Na de honnan hozzám a föld? Tavasszal be kell vetni az árokpartokat /.../, s ősszel le kell aratni /.../. A kábítószergyártás technológiája egyszerű, könnyen megtanulható /.../ A francia sztár nem lankad, élvezi a sikert, s gondolom azt is, hogy az a fél méter magasság, amellyel a dobogó a tömeg fölött tartja, egyúttal kiemeli őt a veszélyzónából is. Egy srácnak óriási ötlete támad: felkapja a szemétkosarat, amelyben a műanyagpoharakat gyűjtik, és a tömegre önti. /.../ Mindenki egyre ingerültebb /.../ és én is bepöccenek /.../. Paprikavörös fejjel ordítom, hogy meg akarom keresni a népművelőt. Tekintve, hogy én is az volnék. Párbajra hívom. Engem ne blamáljanak. Itt a helyszínen tépem össze a diplomáját. Ha katonák lennének, a tömeg előtt szaggatnám le a rangjelzéseit /.../."
Az ilyen és ehhez hasonló hatásvadászatok - pl. Szántó Gábor: Fekete Lyuk /Képes 7/, Radnai Rudolf: Jelentés a Lyukból /Magyar Ifjúság/, Szira Péter. Fekete Lyuk /Magyar Ifjúság/ stb. - országosan ismertté tették a helyet, mint "negatív példát", mégis e kétfrontos támadás hiábavalónak bizonyult. A Fekete Lyuk egyetlen vállrándítással rázta le magáról ezeket az ostromokat. Talán épp az ellenpropaganda hatására egyre többen és többen voltak kíváncsiak az ott látható-hallható produkciókra, a hely magával ragadott mindenkit, akinek csak egy picit is elege volt a megszokottból, a hagyományosból. Talán nem meglepő, hogy a nyugati sajtó /pl. a Stern Magazin/ éppen ellenkező előjellel szólt az akkor még vasfüggönyön túli „hard place-ről”, az irományokból csak úgy sugárzott az elragadtatás, igaz, az atlanti butaság rózsaszín szemüvegén keresztül, ám mégiscsak jóindulattal.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 12. 02. - 10:49 | © szerzőség: Gelka