A haiku

"A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt szeretővé. Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész, elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalhatják, valami Harmadikká.

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás, időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást." (Fodor Ákos)   A haiku japán lírai műfaj és versforma. Rímtelen, hangsúlyos, három sorból álló költemény, melyben 5-ös és 7-es szótagszámú sorok váltakoznak. E szigorú szerkezet nagy erőpróba a költők számára. A haiku legfontosabb tartalmi jegye a természetábrázolás. Stílusa idegen a szimbólumvilágát nem ismerő számára. Könnyedén felvázolt természeti képeinek mély gondolati, filozófiai tartalmát semmilyen fordítás nem adhatja vissza. A kiindulópont rendszerint egy látvány. A japánok felfogása szerint mindannak, amit szemünkkel, fülünkkel érzékelünk, egy másik, mélyebb, rejtettebb értelme is van. Hiszen a világ – így tanítja ezt a zen-buddhizmus – csak külső megjelenési formája a mindenséget betöltő Buddha szellemének. A haiku költője csupán a bevezető képet villantja fel, a többit rábízza az olvasóra, egészítse ki ő, értelmezze kedve szerint, hiszen a Mindenségnek nemcsak egy, de többféle szimbolikus jelentése is lehet. A haiku csak néhány impressziót fejez ki, tele van célzással utalással. De a haikuval szemben mégis érvényesült bizonyos tartalmi követelmény. Nem volt kötelező, de a közízlés megkívánta, hogy a haiku valamelyik évszak tipikus hangulatát idézze fel, s lehetőleg említse meg a jellemző virágot, madarakat is. Ezért is van az, hogy a legtöbb japán antológia nem szerzők vagy irodalmi korszakok szerint, hanem a négy évszaknak megfelelően csoportosítja a verseket. Nippon fiai tulajdonképp nem is négy évszakot tartanak számon, hanem ötöt, ők ugyanis az újév napját szinte külön évszaknak tekintik.

Különösen az 1644-94 között élt Matsuo Basho volt nagy mestere ennek a rövid formának, akit már életében klasszikus költővé avattak. Példaképéül a két nagy költőt Tu Fut és Li Taj-Pót választotta, de legfőbb mesterének Saigyót tekintette. Ő is, mint Saigyó, rengeteget vándorolt. Ahogy maga mondta: "Ne fáradj követni az ősök lábnyomát. Keresd, amit ők is kerestek." Az utazás Basho számára a stílus és a lélek megújulását jelentette, mely további alkotásra ösztönözte. Mégis sokszor félelem fogta el utazás előtt. Attól tartott, hogy talán többé nem térhet haza. Sejtése igaznak bizonyult, mert egyik vándorlása során ötvenéves korában érte a halál. A haikunak mágikus ereje van – mondta Basho. Képes néhány szóval hangulatot teremteni, de nemcsak képeket fest, hanem segít meghallani az esőcseppek kopogását, a fák sóhaját, a madárdalt.

Basho egész szemléletét áthatja a korabeli gondolkodásmód a sintó, a zen buddhizmus és a taoizmus. Számára törvényszerű mindaz, ami természetes. Haikuinak hangulatából árad a sabi érzése. Eszerint mindent egy általános nyugalom, örök egyhangúság hat át.

Akit bővebben is érdekel a japán költészet, ill. a haikuk világa, ajánlom figyelmébe (a teljesség igénye nélkül) az alábbi szakirodalmakat:

--Vihar Judit: A japán irodalom rövid története
--Rácz István: Fényes Telihold Négy évszak Nipponban
--Kínai és japán költőkantológiája Kosztolányi Dezső fordításában
--Macuo Basó: Százhetven haiku

Akit meg szűkebben, de legalább érdekel a téma az itt elolvashat néhányat a legekből. Aztán csak figyeljétek a következő cikkemet...

Hegyi ösvényen
Illatok sötétjébe
Hasít a hajnal
maga a magány
ül a fali kalitkán
– s benne? Tücsök csak
lótuszát ne tépd le
lelkek ünnepén
a tó a szentély
léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

tél van –a nyárra
csak egy faragott virág
emlékeztet
hó–szín kócsagok,
fagyjatok híddá
a tó partjai között

kocsma gőzéből
ittas lárma gomolyog
halvány, hideg hold.
(Shiki)

zúzmarás berek
valahonnan visszhang száll –
visszhangzik a múlt
(Issa)

egy kisgyerek
kezével a hold után
kapkod – s pityereg.
(Issa)

őszi alkonyat
varjú száll a táj felett
Némán, hallgatag
(Kishu)

Ó, hiszen oly egyszerűnek s könnyűnek tetszik haikut írni! Mint ahogy könnyűnek s egyszerűnek látszik az a tusrajz is, melyet a festő egy negyedív finom japánpapírra vagy egy legyező szélére könnyen odavet. Valóban "könnyű" vízben ingó nádszálakat vagy szélben lengő fűcsomót festeni – de nem minden tusrajzból lesz igazi műalkotás. Ahhoz valami többlet kell – valami nehezen megnevezhető, titokzatos elem teszi a rajzot élővé, és ad lelket neki. És ha már tusrajzról esett szó, hadd említsem meg sok haiku költő, így például Yosa Buson egyszersmind neves festő is volt. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a haikut nem elég csak olvasni, azt látni is kell!

A sajátosan japán létélmény támaszát a zenből kapja, s így érthetővé válik a vándorlás motívuma. Az egyetlenúton haladva a jelen pillanat megragadását követően továbbhalad a vándor, a viator mundi (világ vándora). "Nem változott semmi és mégis". Ez az egyedülállóan nyugodt, távol-keleti mentalitás azonban nagyon sokáig nem jelent meg kontinensünk kultúrájában. Az európai művészetben a kelet felé irányultság a kereskedelem kiszélesedésével jelenhetett meg. Arisztokrata körökben a műveltség és a kifinomultság vidám megfelelőjeként először kínai stílusban épített nyári pavilonokkal találkozhatunk. Ezzel együtt díszítő motívumok, csempék és a könnyed pagoda-forma alkalmazása jelentette az ún. chinoiserie–t. Példaadó épülete a Versailles-i Trianon kertben állt. Ezután a kínai kultúra tárgyai kerültek a kifáradó művészek látókörébe. A belső nyugalom, ami egyre inkább átadta helyét egyfajta örökös zaklatottság-érzésnek (ekkor találták fel a zsebórát) csak néhány különösen nagy szellemnek adatott meg. A természet ölén való elmélkedés, a nagyság megsejtése például Goethe költészetében kapott helyet. Útmutatóként jelentkezett nála, s a korszellem hamarosan magáévá tette az egzotikus s egyben az európaiságtól még mentes kultúrák művészete felé való fordulást. (Pl. Nyugat-keleti diván c. könyve) Az egyre inkább kimerülő akadémikus művészetből való kiábrándulás következtében a kezdetben megvetett "haladó" művészek is többnyire közel, és távol-keleti utazásokba kezdtek. Amellett, hogy a régmúlt vallásait, tanait és inkább félreértelmezett titkait mindinkább megismerték, a Távol-Kelet még élő hagyománya is valahogy hatni tudott rájuk. Sajnos azonban a mély igazságok csak felszínesen érintették meg e modern művészeket. (Degas, Delacroix, Manet, kivételt képez a buddhizmust messzemenően megértő magyar vagabond festőművész Mednyánszky László báró) Főleg a japán metszetek különös képszerkesztése lényegre törő kifejezésmódja, egyszerűsége volt utánzásra méltó az optikai materializmust megvalósító impresszionisták számára. E japán metszetek valójában legelőször a nagyra értékelt kerámiák csomagolópapírjaiként kerültek a "kultúrált" Európába. Egyúttal felfigyeltek a csaknem kortárs japán mesterember Hokusai rajzművészetére. Képein a táj nyugalmát nem zavarja emberi lény. Tiszta absztrakció a természeti formákból. A forradalmaktól felbomló rend megszűnése idején újra szükség volt a belő nyugalom megtalálására Franciaországban.

A XIX. század új arculata a tudományosság lett. Az ismeretterjesztés előretörésével a polgárság önbizalma megnőtt, egyúttal helyet biztosítva a félműveltségnek is. Horváth Miklós szavai szerint a XIX. század képzőművészete is érdeklődve fordult tárgyért, ötletekért, technikai újításokért a csodálatos Kelet-Ázsia felé. A Távol-Kelet világa és művészeti formakincse a tudósok és a szélesebb néprétegek felé is megnyílt.

A XX. század elején e versforma elterjedt az európai irodalmakban is. Kezdetben prózai átdolgozásokban vált ismertté francia és angol nyelvterületen. M Revon: Anthologie de la littérature japonaise c. fordításgyűjteménye az eredeti haiku prozódiai és képalkotási törvényeit tárta az olvasó elé. A Nouvelle Revue Francais c. folyóirat 1924-ben valóságos "haikuversenyt" rendezett , melynek ezernyi résztvevője volt. (Az amerikai költészet megújítását szorgalmazó imagizmus néhány lírikusa írt még verseket e formában: F.S. Flint, E. Pound, A. Lowell, J.G. Fletcher és mások.)

Magyarországon az elsők között Kosztolányi Dezső kínai és japán versfordításai hívták fel a figyelmet a Távol-Kelet e gyöngyszemeire. A század közepén Weöres Sándor világképének kialakulására volt igen nagy hatással a kínai taoizmus és a buddhizmus. Költői szemléletének és magatartásának kulcsát meditációs prózaverskötete A teljesség felé adja kezünkbe. Weöres egyik központi képzete a világ egysége, mely megbomlott. 1943 után a belső tartalmak kifejezésére zenei szerkesztést kezd alkalmazni, mely a haikukig viszi el. (Háromrészes ének) Végh János a haikufordítás problematikájáról a következőket írja: " A haiku természetével ellenkezik a fontolgatás, a csináltság. Másodszor is el kell veszítenem a megtalált szavakat, hogy úgy vehessék körül a formát, mint először-magyarul." Egyesek szerint Radnóti Miklós is ismerhette a haiku verstani szabályait, hiszen egy kétsorosa megfelel ennek. Napjainkban Kányádi Sándor, Tandori Dezső, Fodor Ákos, Csokits János, Kelényi Béla, Varga Imre alkotnak e műfajban.

"A keleti filozófiák széleskörű, kétségtelen népszerűsége idején a japán eredetű haiku látszólag készen kínálja a gondolatiságot, az európai eszmei és hitbeli sablonokon kívülre helyezkedést, a tartalmi és formai: az észjárásbeli megfrissülést."

S most néhány haiku magyar tollból:                                                                           

Izzó telihold
erkélyrácson fönnakadt
újra vége sose lesz.
(Weöres)

Fázol? Olyan vagy, mint
hóval teli bokron az árva madárfütty.
(Radnóti)

A valóságon túlinak
Reménytelen ostroma mindez –
(Weöres)

Nyeld le a nyelved!
egyszer jóllakhatsz vele:
egyetlen egyszer.
(Kányádi)

Szívvel –lélekkel.
Tűzzel –vassal – s majd újra
Szívvel – lélekkel.
(Kányádi)

Nem száll föl aszó –
parti homokon gubbaszt
a beteg sirály.
(Csokits János)

Levéltelen ág
Mereven ködbe markol
Innen nincs kiút.
(Csokits János)

Ahogy átsurran
A gyík a napsütésben
Nem marad nyoma.
(Kelényi Béla)

Gyermekkoromból
Gyermekkorodba röppen
Két szitakötő
(Villányi László)

Több önbizalmat
Száll le a tó melletti
Fűre a harmat.
(Bertók László)

Vén albumban friss
Rajzok a halálról–
a Halál rajzai.
(Zalán Tibor)

Fehér tollpihe
A tóparton. Madárka
Ivott itt nemrég.
(Varga Imre)

A csupasz bokron
Túl nézd, a benzinkút
Sárga ártáblái.
(Varga Imre)