Jim Jarmusch | Dead Man

A poros utat borongós őszi táj szegélyezte, a fáradt utazó összébb húzta magán vastag bundakabátját. Lassan céljához közeledett, a kopasz fák szegélyezte fasor ritkulása is jelezte ezt. Méltóságteljesen bontakozott ki a ködből a fakó panoráma. Egy mohalepte ladikba telepedve pihent meg a vándor. Gondolatai messze szálltak. A tenger egybeolvadt szürke szemével, az erős szél keltette hullámok zavarták csak meg ezt a furcsa nászt. Megérkezett.

Jim Jarmusch

Foglalkozása: rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, színész
Született: 1953-ban, Akron város, Ohio, USA
Tanulmányai: Columbia Egyetem, New York Film és TV egyetem

1971-ben Jim Jarmusch-t felveszik a Columbia Egyetemre, angol irodalom szakra. Vizsgája előtt pár hónappal Párizsba utazik, ahol felfedezi a francia mozi gyöngyszemeit, és úgy dönt, hogy egy évig Franciaországban marad. New York-ba tér vissza, ahol felvételt nyer film szakra az itteni egyetemre, ahol a későbbiekben Nicholas Ray rendező-tanár segédje ill. asszisztense lesz. Hamarosan itt már tanít is. Részt vesz Ray filmjeinek forgatásán, nevezetesen a Wim Wenders tiszteletére készített Lighting over Water-ben, 1990-ben, ahol rendező-asszisztens. Vizsgafilmje 1980-ban a Permanent Vacation, majd elkezd egy rövidfilmen dolgozni, szinte egy hétvége alatt elkészíti a felvételeket, ez lesz a 2 évvel későbbi Stranger than Paradise. Ez a film megnyerte a Cannes-i Arany Kamera díjat, és a Nemzeti Filmkritikusok Szövetségétől a legjobb film díját kapta meg. A film a nézőket meghökkentette energikusan hűvös és friss, humoros hangvételével. Ezt követő 2 másik filmjével Down by Law (1986) ill. Mystery Train (1989) együtt film-trilógiának tekinti Jarmusch. Munkái ugyanabból a New York Egyetem-i alapból nőttek ki, melyet Susan Seidelman és Spike Lee filmjei is fémjeleznek. A posztmodern kommunikációképtelenség laza erkölcsű és elítélt visszatükröződéseit villantja meg Jarmusch a műveiben. A karakterek nem értik meg egymást és önmagukat, a szereplők közti egyedüli kapcsolatot az amerikai "százcsápú" 20.sz-i tömegkultúra adja. A színhelyek eltérőek: Ohio-Florida a Stranger'-ben, New Orleans a Down by'-ban és Memphis a Mystery'-ben. A karakterek közös pontjai: TV sorozatok bámulása vacsora közben, Elvis Presley imádata és elcsépelt szófordulatok használata. A filmek Jim Jarmusch-nál úgy kezdődnek, hogy robotszerű létükben ismerjük meg a szereplőket, akik képtelenek változtatni vagy kommunikálni. Gyakoriak a "sötétvágások", a jelenetek közti elsötétülések. Több perspektívából és nézőpontból láthatjuk a szereplőket. Gyakoriak a külföldi személyek a karakterek között; pl. a Stranger'-ben egy magyar látogató, a Down by'-ban az olasz turista, vagy a Mystery-ben a japán fiatalok, akik Görögországba utaznak zarándokútra. Jim Jarmusch szerint Amerika a kultúrák olvasztótégelye. Ha Amerikáról akarsz filmet készíteni, akkor össze kell gyűjteni a különböző beépült hatásokat. Jarmusch tréfás látásmódja a trilógia végére elkomorul. A Stranger'-ben Eva és Eddie-nek még van reményük a boldogságra, a Down by'-ban Jack és Zack még mindig reménykednek, amikor Roberto bizalomkeltő jövőt tervez. A Mystery-ben a 3 főszereplő elválaszthatatlan egymástól, de hajnal lesz, és mindannyian különböző irányokban indulnak el. A pusztuló értékek és szeretethiány világában, Jarmusch filmjeiben az emberek mind különböző utakat járnak, más irányokba rohannak, keresik saját személyes biztonságukat, kényelmüket. Mindezt zeneileg aláfesti Screamin' Jay Hawkins és Irma Thomas hangja, mely belekiált az ürességbe.

Jim Jarmusch: Dead Man

Ez az interjú az 1995-ös Cannes-i filmfesztiválon készült, itt mutatták be legelőször Jim Jarmusch filmjét, a Dead Man-t. A cikk összefoglalja azt, ami elhangzott azon a sajtókonferencián, amit Jim Jarmusch és a William Blake-t alakító Johnny Deep adtak. A rendező beszél filmkészítési stílusáról, a történetmesélési módszeréről. A riportot Maani Petgar készítette.

Milyen pluszt jelenthet a fekete-fehér film? Van valami speciális okod, ami miatt úgy döntöttél, hogy így készíted el ezt a filmedet?

Már a forgatókönyv megírásakor fekete-fehérre lett tervezve, és maga a történet volt ennek a fő oka. Egy olyan személyről szól, aki fokozatosan, egyre inkább eltávolodik addig megszokott életétől. Ha színesre készítjük, a szín egyfajta plusz információt adott volna, ami valahogy aláásta volna a filmet. A fekete-fehér film képes széles palettát adni, sok különböző árnyék és szürke szín rengeteg árnyalatának segítségével.

A western-kép csak kiindulási pont volt a filmben. A "Dead Man" tele van a műfaj felé intézett jelzésekkel és szúrós megjegyzésekkel is. Ezzel egy mítosz lerombolása volt a célod, vagy csupán a szórakoztatás, a műfaj megviccelése?

Nem célom a műfaj lerombolása. A film egy konvencionális témával kezdődik, szinte már klisé ez, hogy egy fiatalember Nyugatra indul, hogy megtalálja a jövőjét. Ami az elején történik vele, máris lerombolja ezt a klisét, és a későbbiek során a film egy különös történetté válik, ami nem egy konvencionális western-történet. A western nem tartozik a kedvenc műfajaim közé. Nem tudom pontosan, hogy miért, nem volt tudatos ez a műfajválasztás. Számomra ez a történet 2 főszereplő személyiségéről szól, s arról, hogy mi történik kettejük között. Két különböző kultúra jelenik itt meg. A western Amerikában mindig valami nagyon amerikai dolog volt, mely alkalmas arra, hogy az amerikaiaknak történelmet készítsünk, és valamilyen ideológiát magyarázzunk bele a filmbe. Nagyon-nagyon óvatosak voltunk az adatokkal és részletekkel, és megpróbáltunk kulturálisan nagyon igaznak és valósághűnek maradni, amennyire csak lehet. Pl. Hollywoodban ezzel szemben John Ford: The Searchers c. filmjében a Navajokat Comanch-oknak nevezik, azt is játszanak a filmben, de közben Navajo nyelven beszélnek. Sajnos az amerikai filmekben az indiánokat, azaz az Őshonos Amerikaiakat gyakorta úgy kezelik, mintha mitológiai teremtmények lettek volna.

Tudnál valamit mondani a film szellemi mondanivalójáról? A főszereplőnek a film különböző történeteiben meg kellett volna halnia...

Egyszerűbben elmondva, arról szól a film, hogy a mi fizikailag leélt életünk tulajdonképpen olyan, mint egy eseményekkel teli utazás. Átutazunk rajta, törékeny az egész és sérülékeny - bármikor vége lehet. Nem tudjuk, mi fog történni a következő időszakban. Sok dolgot tapasztalunk, mely kegyetlen, mely szép, melyet nehéz megérteni, mely nagyon csodálatos. Bill Blake-kel megérkezünk a városába, munkát szerzünk, dolgozunk a gyárban vagy az irodában, és azt hiszem ilyen módon az életünk nagyon lehangoló lenne. Bár az ő fizikális élete a történetben eléggé tömören kerül csak megemlítésre. De belül, azt hiszem, sok mindenben nagyon gazdag ő, gazdagítják a találkozások, a felismerések, a "Senki szelleme - karakter" és a dolgok, melyeken keresztülmegy. Nem nagyon hiszek a nyugati vallásban. Nem hiszem, hogy ha jó fiú vagyok életemben, akkor a halálom után ezért dicsőségben lesz részem, és nem hiszem, hogy élet és halál elkülönülten létezik. Nem tudunk erről semmit, van olyan elképzelés is, hogy az élet egy körforgás, vagy ahogy a költő William Blake mondta magának amikor közel állt a halálhoz; hogy a halál felkelt, és átment a másik szobába. Tehát a filmben is a halál úgy jelenik meg, mint az élet mellékállomása vagy az élet részeként. Ez a fő gondolat a halál mögött a filmben. Most elmagyarázom az első kérdést: a filmnek az a felépítése, hogy a jelenetek között gyakran elsötétül a képernyő, ennek oka, hogy Blake elveszti az eszméletét, ez a film fő vonala. És a film legvégén ismét elsötétül a vászon. Vajon meghalt Blake? Nos, feltételezzük, hogy fizikailag meghalt, de ez nem jelenti azt, hogy ő valóban halott. A film korábbi epizódjaiban több alkalommal is biztosan megölhették volna különböző szituációkban, de ő mégsem halt meg. "Senki" védelmezte őt. Fizikálisan nem ölték meg, és az utolsó elsötétedés csak egy újabb elsötétedés - belépés a következő szobába.

Miért William Blake és mit érzel iránta?

Amikor először elképzeltem a történetet és a fejemben végigfuttattam az eseményeket, William Blake, a költő még nem jutott eszembe. Először tizenévesen fedeztem fel Blake-et, abban az időben rengeteget olvastam. Nem csak az írásait kedveltem, de az élete is érdekesnek tűnt számomra. Emellett az indián írásokat olvasva sok hasonlóságot fedeztem fel közöttük. Szinte sokkoltak ezek a hasonlóságok. Mindezt beleírtam abba a történetbe, amikor "Senki" azt hiszi, hogy Bill Blake tulajdonképpen William Blake, aki valami miatt újra visszatért fizikai létébe. Azok az idézetek, melyek elhangzanak a filmben Blake-től, nagyon hasonlatos az indiánok gondolatvilágához, pl. gondolatok a pokolról vagy "Senki" szavai: "a gonosz soha nem vesztegetett annyi időt el, mint amikor engedett annak, hogy a hallótól tanuljon..." Ezt egy angol költő írta, de az indián szövegekhez hasonlatos. William Blake belekerült a forgatókönyvbe, és én engedtem, hogy ottmaradjon.

Johnny Deep, a film főszereplőjének válaszai

Idén Cannes-ban 2 filmed volt, a Dead Man és az Ed Wood. A két szereplő teljesen eltérő karaktert mutat. Ed Wood hihetetlenül aktív, csak megy és megy. Dead Man sokkal passzívabb, a dolgok csak megtörténnek vele. Melyiket érzed magadhoz közel állónak, és melyik a bonyolultabb karakter?

Ed Wood számomra nem túlzottan bonyolult személyiség. De minden színész máshogy gondolkodik. A szereplő személyiségébe beleviszel valamit a sajátodból is, tehát valójában a gyökerek itt összefonódnak, mert minden karakternek kell valami alap, hogy megálljon. Én mindkettő szerepben benne vagyok. Hogy melyik volt nehezebb? A Dead Man, ez a különleges személyiség nagyon nagy kihívás volt számomra, mint színésznek. Nagy feladat ez, hogy eljátsszak egy olyan férfit, akiről érezzük, hogy mint személyiség, lassan haldoklik és elhal. Mint színész, úgy kell ezt eljátszani, hogy ne váljék unalmassá - meg kell találni a megfelelő harmóniát tudatosság és ösztönösség között. Az indiánok ceremóniái, melyeket bemutattak, az őszinteség, a valósághűség - ezek magukkal ragadtak engem is.

Miért fogadtad el a szerepajánlatot, mi érdekelt benne leginkább?

Jim jarmusch igen különleges személyiséget körvonalazott. Először azonban Jim fogott meg. 3 évvel ezelőtt mesélte el nekem az általa kigondolt ötletet. Nagyon gyönyörűnek találtam. Az egész film, a szereplők karaktere, a metafora-gondolat, hogy a golyó egészen a szívhez közel ott marad a testben, és a főszereplő, aki a halál peremén egyensúlyoz az egész film folyamán... Az egyetlen dolog, melyet mindannyian tudunk, hogy előbb-utóbb bekövetkezik - bár puszta frázis - hogy meghalunk. A filmben nagyon sok csodálatos metafora jelenik meg, illetve érdekes az a folyamat, ahogy a főszereplő átalakul teljesen hétköznapi szokványos életet élő férfiből, és hidegvérű gyilkos lesz belőle. Azt hiszem, bizonyos fokig akár a mi valódi életünkben is bekövetkezhet ez, akár mi is képesek lehetünk erre.

A film zenéje

A film zenéjét úgy vették fel, mint amikor a némafilmek aláfestéseként rögzítik szintetizátoron vagy zongorán a hangot. San Franciscoban egy nagy raktárépületben felállítottak egy nagy stúdiót monitorokkal és kivetítő-vászonnal. Ide helyezték el az összes hangszert, amelyeknek mindegyikén Neil Young akart játszani. Elkezdték lejátszani a filmet, és azonnal rögtönzésszerűen alájátszották a zenét és egyéb hanghatásokat. Két nap alatt háromszor játszották végig a filmet, erre a zene teljesen a pillanatnyi hangulatok hatására alakult ki. Az aktuális érzések tükröződtek benne. Mindez meglehetősen szokatlanná teszi a hangzást. Neil Young teljesen egyedül komponálta össze az alapokat és a basszusgitár ill. a dob ritmusokat.

interjúfordítás, forrás? bevezető: Szelevényi Gellért