Kirlian Camera interjú

A helyzet, hogy gothic-bandák a kritikák kereszttüzébe kerülnek azért, mert többé-kevésbé eszmékkel és szimbólumokkal való kokettálásukról ismertek, vagy fasiszta álláspontot sejtetnek, néha figyelemreméltó virágokat terem. A szociológus Alfred Schobert egyik, a Spiegel-ben tett interjújában hirtelen „jobboldalinak” állította be az olasz electro-wave formációt, a Kirlian Camera-t, mert állítólag egyik koncertjüket a Hitler-köszönéssel fejezték be. A Zillo szeretett volna erről pontosabbat tudni, ezért megkérdeztük Angelo Bergamini-t, a Kirlian Camera kreatív koponyáját.

Zillo: - Olyan szervezetek, mint az Antifasiszták, neofasisztáknak neveznek benneteket, mert egy koncertet Hitler-köszönéssel fejeztetek be. Ha a tényekről kell beszélni – mi volt az indítóok erre: tiszta provokáció, vagy mélyebb gondolatiság is van mögötte?

Angelo: - Egy dolgot szeretnék előre tisztázni: tiltakozom az olyan híresztelések és állítások ellen, melyek azt próbálják bebizonyítani, hogy zenekarom a közönséget a Hitler-köszönéssel köszöntötte. Egy bizonyos Alfred Schobert egy Spiegel-interjúban bejelentette, hogy mi – itt meg kell jegyeznem, hogy többes számban beszélt, tehát mindannyiunkra értette – a közönséget ilyen módon köszöntjük. Ez egy komoly állítás, és a valóság komoly manipulálása. Itt most már a sokadik alkalommal el kell ismételnem, hogy a Kirlian Camera egyik tagja több alkalommal elmondta, hogy politikailag nyíltan baloldali beállítottságú. Azt is hangsúlyoznom kell, hogy gyakran dolgozunk együtt és lépünk színpadra egy afrikai hölggyel, név szerint Nancy Grace Appiah-Oscival, ezzel kivételt képezve az electro-stílusban. Ez a zenekar az évek során egészen különböző irányzatú zenészekből állt (feketék, fehérek, zsidók, fasiszták, kommunisták, keresztények, melegek, anarchisták), és mindegyiket külön-külön elfogadta. El kell mondanom, hogy Németországban soha nem köszöntöttem a közönséget Hitler-köszönéssel. Ám ha valaki kedveli a gyerekes dolgokat, elmodok még Alfred Schobert úr történetéhez néhány dolgot: múlt év augusztusában Berlinben léptünk fel, és őszintén szólva hasonló módon agitáltam, hogy néhány ember rosszhiszeműségét leteszteljem. Előrenyújtott karral köszöntöttem a közönséget. Sorry, de az ujjaim nem voltak teljesen nyújtva. Milyen Hitler-köszönés az, amit nem előrenyújtott ujjakkal mondanak?

A ráadás alatt a Walter P-38 szimbólumát is használtam, ez egy olyan köszöntés, ami a ’70-es években volt használatban egy baloldali szervezet, az Autonomia Operaia által. Ebben az összefüggésben nagyon komplikáltnak tűnik elmagyarázni, miért használtuk a Hitler-köszönést. Nemcsak én, de Emilia Lo Jacono és Barbara Boffelli is használta valaha a Hitler-köszönést, akik politikailag teljesen korrektek.

Egy dolognak világosnak kell lennie: az életemről beszélek, amikor zenét csinálok és szöveget írok, és csak azt tudom leírni, amit kedvelek. Nincsenek titkos nagykövetségek a múltban, és nincs kinek mit megmagyaráznom.

- Van mégis valami, amit csodálsz a Harmadik Birodalomban?

- A Harmadik Birodalom esztétikája kétségtelenül csodálnivaló. De mi a helyzet Jean Genet-vel, Luchino Visconti-val, sőt néha még Fassbinderrel is? Mind nácik? Nos, kedvelem a náci esztétikát, ezt nem tagadhatom. De amit a politikáról gondolok, az csak rám tartozik, és senkinek nem mondanám el. A választások titkosak, és jogom, hogy így is tartsam meg. Nem így van? Vagy vannak kivételek, melyek csak a Kirlian Camera-ra igazak?

- Nem gondolod, hogy a művészeknek, akik a Harmadik Birodalomhoz szorosan kapcsolódó szimbólumokat használnak, különleges felelősséggel kell bírniuk?

Azt gondolom, hogy túl sok idióta van, akik azt keresik, hogy lehetne reklámot csinálni olyan jelek felhasználásával, melyek jelentését nem értik. Azt hiszem, hogy az ilyen bandák 90%-a, akik Nagyonszeretnének-Nácik-Lenni, nem mások, mint kiégett emberek csoportjai, akik nem táplálnak igazi reményeket. Hagyják, hogy azáltal legyenek híresek, hogy eljátszák a „kiátkozottak” szerepét, de amint jön valaki, és cenzúrával fenyegeti őket, tagadnak mindent, szegény pici macskák!

Nem mások, mint idióták, és úgy is kellene bánni velük. Egyébként a Kirlian Camera soha nem használt egy náci szimbóumot sem, tehát ezzel a témával tulajdonképpen nincs mit kezdenünk. Miért szembesítenek mégis minket állandóan ezzel a nyughatatlan témával?Hogyan magyarázzuk azt a törekvést, ami a mi kiátkozásunkra irányul? Az emberek megváltoztatják az információkat, hogy ez azt eredményezze, hogy ránk tudják bizonyítani a bűnt. Sok emberben felmerül az igény, hogy olyan dolgokról tudjanak, melyeket soha nem tapasztalhatnak meg, és a manapság legintoleránsabb magatartást képviselik: üldöznek valamit, amit nem ismernek. Az Antikrisztust keresik, vagy mit?

Dirk Hoffmann

Kirlian Camera I. S., Piazza delle Terramare,5
I-43040 Parma (Loc. Vicofertile), Italy

fordította: Kiss Zsófia


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 24. - 15:02 | © szerzőség: Gelka