A Felvidék középső részén, a Magas és Alacsony Tátra között, a Béla patak és a Vág folyó összefolyásánál, Liptóújvár városkában állnak a vár romjai.
Dancs zólyomi ispán a Rozgonynál vívott vesztes csata után meggyengült Csák Mátéval szakítva Károly Róbert zászlaja alá állt, katonaságával felszabadította a későbbi Árva, Liptó és Túróc vármegyék vidékét. Eme hűséges szolgálatokért jutalmul az uralkodó Dancs mestert megerősítette zólyomi erdőispáni tisztségében, egyúttal nagy földbirtokokat adományozott neki. Egy 1316-os forrás szerint kapta meg Belezk nevű birtokát, ahol a báró rövidesen felépítette Lipóújvár erősségét. 1341-ig képezett magánbirtokot, amikor cserével a királyi Kamarához került.
1430-ban Luxemburgi Zsigmond a feleségének, Cillei Borbálának zálogosította el. Három év múlva a területre betörő zsákmányoló cseh husziták foglalták el Holy Prokop vezetésével.
Liptóújvár leghírhedtebb időszaka 1450-ben következett el, amikor a lengyel Peter Komorowsky rablólovag hatalmába került.
A korszak egyik leghíresebb fosztogatójának számító báró fegyveresei feldúlták a környékbeli településeket, kirabolták a Vág mellékéről a Szepességbe vezető úton közlekedő kereskedőket. Jellemző hatalmára, hogy bár 1453-ban V. László magyar király egyik kedvelt hívének, Szentmiklósi Pongrác bárónak adományozta oda Liptóújvár, Liptóóvár és Likava birtokokat, a főnemes ezeket nem tudta elhódítani Komorowsky harcedzett embereitől. Komorowsky uralmának csak 1462-ben szakadt vége, mikor Szapolyai István királyi hadvezér csapatai foglalták el más várakkal együtt. Hunyadi Mátyás a környék jobbágyfalvainak birtokközpontjául szolgáló várat Rikalf Zsigmondnak adományozta, Rikalf báró azonban rövidesen a züllött rablólovag Komorowsky táborába állt és együtt fosztogatták a környék kisebb birtokosait. Mátyás királyi sereget küldött a környékre, amely sorra megostromolta és elfoglalta Komorowsky várait. Így került Liptóújvár ismét királyi kézbe.
1526 után birtokosai gyakran változtak. 1577-ben a korszak híres költője, Balassi Bálint örökölte meg, aki életében többször járt itt, egy 1587-ből származó feljegyzés szerint a királyi Kamara segítségével erős kőfallal vetette körbe a várat. 1601-ben Liptóújvár váruradalma visszakerült a királyi Kamara kezelésébe.
1678 őszén rövid ideig Thököly Imre kuruc felkelői tartották hatalmukban, a Rákóczi-szabadságharc idején nem játszott komolyabb szerepet. 1709-ben már rom.
Későbbi tulajdonosai a középkori erősség lábánál épült késő reneszánsz, majd barokk stílusban átalakított kastélyt használták lakóhelyül.
2001-ben egy magántársaság vásárolta meg és panziót nyitott a kastélyban. Az udvarán emelkedő középkori vár még romos, restaurálása uniós forrásokból a közeljövőben várható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni