Nézd a fényeket, amelyek úgy elvakítanak és megperzselik
szemgolyódat és fogj a kezedbe egy véres újszülöttet,
tedd egy tányérra, öntsd le sziruppal, hallgasd a sírását,
HALLGASD A SÍRÁSÁT, majd kezdd el szeletelni éles késsel,
aztán ízlelgesd ezt a furcsa édeskés csemegét, végül
rájössz, hogy ez csak illúzió és nincs itt semmiféle böm-
bölő csecsemő, hanem csak, ülsz megvakulva egy hideg szo-
bában teljesen egyedül TELJESEN EGYEDÜL, aztán hirtelen
meglátod a színeket, feketét, VÉRvöröset és ordítani
kezdesz, mert mást úgysem lehet tenni és az állattetemeken
keréknyomokat pillantasz meg és megint csak ordítasz, de
ezt már nem hallod, mert túlkiabál a civilizáció és
kimész a folyópartra, ahol nylonzacskóba csomagolt rot-
hadó hús-, csont- és szőrfoszlányokat találsz és végig-
rohansz a városon, szétrombolod a házakat, telefonfülkéket,
repülőgépeket, üvöltve nekirontasz az ÜRESTEKINTETŰ
embereknek, felrobbantod a hidakat FELROBBANTOD A HIDAKAT
és egy hatalmas tüzet raksz, a lángok elérnek az égig és
kezd megnyugtatni ez a látvány és gyorsan keress egy
szép, magas fát és KÖSD FÖL MAGAD a legtetejére----------------
1996. március
behunyom a szemem
látok
csend
miért nem mászik valami az agyamba
egy pici ebihal és egy gondolat,
amit kiokádhatnék
magamból táplálkozom
rágom a fülemet és szeretem,
amikor belém harapsz
és piros leszek ott
parajelenség vagyok
néha megmagyarázhatatlan
hogy vagyok
pedig kopog a szemem,
de senki nem akarja beengedni
azt az ebihalat az agyamba -----------
1997.nov.3.
ragacsos a kezem a sziruptól
a csecsemő felsír –
kiállok a szélbe, hogy elvigyen
könnyű vagyok, lebegek a föld felett
koponyámba zárt embriótestű szülemények
és ebihal úszkál benn –
fák közt a Hold tűnik
el nézem
nincsenek zajok
egyedül vagyok (Veled)
és sóhajtanak a fák
Együtt lélekzünk ------------------------------------
1997.november
Üveggyöngyök
Bíbor szobák fekete fények
hullámzó falak vibráló képek
Kirepülök végtelen magányba
Álmodva száguldó csillagokkal
Távolodó felhők tenger felett madarak szállnak semmibe’
Elmegyek én is fekete fénybe rohanva ölve örökre
Üveggyöngyök gördülnek végig testen koppannak fájón földre
Csontba hatoló reszketés hangok pattannak festve vörösre ----------
1996.
Vakító fények vibrálnak az agyamban
felhasítom a koponyámat –
éjjel Holdat látok felhőkkel
és reménytelen-halvány csillagokat
és látok még elszálló lelkeket végtelen
hallom sírásukat
üvöltök belül hiába
minden üvöltés
halál – bagoly – madár lát
engem és elvisz miért nem tudom
felhasítani a koponyámat nem tudom
szédülés tánc sikoly
és FÁJ szakadék előttem
jéghideg könnycseppek lángoló arcomon
hullik a mélybe minden
fájdalom
és itt vagyok megint mint
még soha
tűz vagy parázs nem tudom
és megint megfulladok
a sötétben látok hangokat
hallok semmit egyedül
VAGYOK
1996.június
„Leglényeg”
/Weöres Sándor „eidolon-hatása” alatt/
hegyesszögek reinkarnációja vörös felhők
koponyevés tolltetű virágmedve
lábak keresztül papkaki szappanul sétál
játszik bennem kevés majom
ennemsévek ikszjamom
jósnő fekete cipőfűző
sárga magányos
emberpár- baj
falbetű viaszzuhataga
csomagol
rózsás szörnyszülött agyvelő
lovagol
vér tőr eső lop
süket kiáltás
napvérnap naptőrnap napesőnap naplop-ó
végtelen ég csillog
kövér asztalok lovagrendje
tűz megkínoz
1996.márc.25.
…csak rohanok, álomképeket gyártok
sínek közt
várom száguldó gépeket a semmiből jönnek értem
vérben úszik a szívem
álmomban vért iszom, ha szomjazom
vérrel locsolom halott virágomat
vérrel csorgatok jeleket
megalázott, bűnös testedre
te nemlétező-
mint kígyó tekergek férfinyakak körül,
közben én fuldoklom, mert nincs hitem és mégis
keresem
lélektelen, izzadó, nyáladzó testek között
táncolok
átlépek a tetemeken és fölrepülök
de fentről is csak lihegő halottakat látok és
ágaskodó hímtagokat –
minden csak hazugság és nem bírom már
kezeimet fülemre tapasztom és
hallgatom a csöndet
szemgolyómat kivájom, hogy ne lássalak
gyáva vonagló nyüzsgő arctalan
t ö m e g
mosd le a vért a falakról ----------------------
1997.március
Megjelent a Tajtékos Sorok II. számában
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
