Három nap, 25.000 feketébe öltözött látogató, 40 együttes. Felhőszakadás és áramszünet, sártenger és dagonya. Egy kb. 10 fős magyar delegáció is tiszteletét tette az idei M'era Luna-n, ami igencsak rossz csillagzat alatt állt, pénteken szinte egész nap esett az eső, szerencsésnek mondhatta magát az, aki éppen abban a fél órában verte fel a sátrát, amikor alábbhagyott. De a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére is békésen ünnepelt a tömeg a hildesheimi fesztiválon. Okos ötlet volt a szervezőktől, hogy a földet teleszórták szalmával, csökkentve a sár mennyiségét.
A szombati napot a Hangarban a Leichtmatrose nevezetű electro banda nyitotta meg, őket az industrial metalt játszó Ambassador21 követte. Utánuk érkezett a nálunk is nagy népszerűségnek örvendő She Past Away. Mivel a törökök először léptek fel Hildesheimban, nagyon várták már őket a németek, majdnem teljesen megtelt a kis színpad előtti tér a goth rajongókkal. Természetesen a legnagyobb sikert itt is a „Kasvetli Kutlama” hozta, még az is énekelt, vagy legalábbis megpróbálta, aki nem tudta a szöveget.
A Diary of Dreams-ből már jól ismert Adrian Hates idén a másik együttesével, a .com/kill-el jelent meg. Az elektronikusabb hangzású dalok és az utolsó szám alatt kiosztott cd-k felpörgették az embereket.
A Namnambulu szinti-pop számai („Alone”, „Now or never”, „Memories”) csak még tovább forrósították a hangulatot. Sajnos mostanában annyira kevés koncertet adnak, hogy igazi kuriózumnak számít, ha valaki elcsípi őket.
A nagyszínpadon a Mesh dübörgött, szerencsére az eső is elállt. Én személy szerint a Solar Fake autogramosztásnál a sorban állva hallgattam végig őket. A Solar Fake frontemberéről is köztudott, hogy nagy rajongó, így végig bulizta az Autogramstunde-t, folyamatosan dúdolt és bólogatott a fejével, el tudom képzelni, milyen homályos fényképek sikerültek róla.
A Project Pitchfork, a kékre festett arcú Peter Spilles-sel az élén tovább gondoskodott arról, hogy mozgásban maradjunk. „Timekiller”, „Rain”, „En garde” és „Souls” táncra csábított minket.
A Solar Fake mindig az aktuális album első számával kezd. Nem volt ez másképp most sem, Andre felugrott a színpadra, a szintijéhez rohant, és már hergelte a közönséget a „Not what I wanted” közben, majd hamarosan Sven is megjelent, megőrjítve a női rajongókat. Andre ismét szerepelt, most nem lefejelte a szintijét, hanem elrepült vele együtt. Két szám („Parasites”, „Under control”) erejéig beugrott egy nagybőgős vendégzenész is. A szokásos egy feldolgozás a szomorú aktualitással bíró „One step closer” volt a Linkin Park-tól. Az énekesen látszott, mennyire örül annak, hogy alig lehetett beférni a Hangar-ba, rengetegen voltunk a kisszínpad előtt. Hildesheim repteréhez egyébként is kellemes élménye fűződik. Régen a M'era Luna elődjét, a Zillo fesztivált rendezték meg azon a helyen, ahol akkor még csak közönségtagként bulizhatott. Ott döntötte el, hogy ő is fel fog lépni legalább egy alkalommal azokra a deszkákra. És lám sikerült neki, legnagyobb örömünkre nem is csak egyszer.
Hazánk fiai által kezdeményezett pogózás alakult ki a Hangar-ban a Faderhead és a KMFDM koncerteken, az EBM rajongók legnagyobb boldogságára.
A nagyszínpadon fellépő ASP-nek ősszel jelenik meg az új albuma, így a szervezőknek nyilvánvaló volt, hogy ezen a fesztiválon van a helyük. Mint az egyik társ-főzenekarnak a feladata lett volna, hogy "felégesse" a területet, ez elég sajátos módon sikerült neki. Sajnos az első szám után elsötétült a színpad, áramszünet volt, aztán kb. 45 perc múlva, mire minden a helyére került, leszakadt az ég, így sokan, köztük én is bemenekültem a biztonságot adó Hangar-ba, ahol a Covenant mozgatta meg az embereket. Tőlük már megszokhattuk az igen erős fénytechnikát és a jó hangulatot, a hangzás most is szuper volt, „Lichtbringer”, „Call the ships to port” és „Deadstars” felrázott mindenkit.
Az áramszünet és az esőzés miatt majdnem egy órát késett a szabadtéren fellépő Korn. A rajongók nagyon szomorúak lehettek, az egész koncert alatt úgy esett, mintha dézsából öntenék, én is épphogy megúsztam és szárazon értem be a sátorhelyre.
Vasárnapra szerencsére a nap is kisütött, nyoma sem volt a viharnak és az esőnek. A Hangar első együttese a német Accessory volt. A fesztivál előtt pár nappal tudták meg, hogy egy másik banda helyett ők fognak fellépni, örömük határtalan volt, ez látszott is rajtuk végig. Az énekes hozta a szokásos formáját, ugrált, táncolt, zászlót lengetett, a végén pedig pólót osztogatott, egy szerencsés honfitársunk sikeresen szerzett is egyet. Alapvetően jó hangulatú koncert volt, de én nagyon hiányoltam a klubkedvenc „Tanzflächenmann”-t, nem is értem, az hogyan maradhatott ki.
Az Absurd Minds és az utánuk következő Tyske Luder tovább fokozta a hangulatot, a Leather Strip-re pedig már elég szép számban gyűltünk össze, őket alig akarta elengedni a közönség. Sajnos ráadást ők sem játszhattak.
A nagyszínpadot a Crüxshadows foglalta el. Rogue mindig kereste a rajongók közelségét, természetesen beugrott a fotósárokba is és felmászott a korlát tetejére. Egyfolytában mozgásban volt, a színpad minden négyzetcentiméterét bejárta. Elég sok új számot játszottak, így például a „Deception”-re nem is jutott idő, csak a „Marilyn my bitterness” és a „Winterborn” hangzott el a régi kedvencek közül.
A Hangar-ban a Haujobb, a Frontline Assembly, majd a D.A.F. dobogtatta meg az EBM szíveket. Gabi a koncert alatt szokásához híven jó pár liter ásványvizet locsolt a fejére és a fotósok kamerájára. A monoton ritmus, a nem létező dallamok, a maximum 5 mondatból álló kétes dalszövegek olyan tömeghisztériát és pogózást váltottak ki, amire nehéz lenne magyarázatot találni.
A lágyabb lelkűeket a Blutengel melankólikus dalai varázsolták el. Tökéletesen megszervezett showt láthattunk, még a legkisebb dolgokat is jól átgondolták, mindenkinek és minden díszletnek megvolt a maga helye. Csinos táncosnők, csodaszép jelmezek, ruhaköltemények és természetesen nem hiányozhatott a rengeteg művér sem. Chris sokat kommunikált a tömeggel, énekeltette is a rajongókat. Afféle best-of koncert volt, közkedvelt új és régi számokkal („Lucifer”, „Engelsblut”, „Reich mir die Hand”, „Bloody Pleasures”, „You walk away”).
Az idei bulit a Hangar-ban a De/Vision, a nagyszínpadon pedig az And One zárta. Steve ismét mókázott, vigyorogva jegyezte meg "Közvetlenül Berlinből jövünk, ott meleg van és szárazság, van meleg ágyacska, nem úgy, mint itt!" Illetve "Élvezzétek a Nektek adatott időt, mert bár mindenki újjászületik, de lehet RnB fanként!" "Mi vagyunk az örök főzenekar, soha nem szabadultok meg tőlünk" és röhögve kérdezte "Szerintetek hány zsák koffeint vettem be?" Tény, úgy pörgött a színpadon, mint a búgócsiga, úgy rázta a fenekét, hogy azt Shakira is megirigyelte volna és még a nadrágját is majdnem sikerült letolnia. Az énekes megígérte, jövőre az Amphi-n talán majd több időt játszhatnak. Jól szólt minden, egyedül a nagy kedvencemet, a „Steine sind steine”-t hiányoltam.
A M'era Luna iránti érdeklődés már évek óta nagy, minden évben teltházas a fesztivál, hiszen nemcsak a zene van jelen, hanem a szubkultúrához szorosan kötődő extravagáns jelmezek is a divatbemutatón, felolvasások, a középkori piac és a bazár, ahol nemcsak a ruhatárunkat frissíthetjük fel, hanem a mindennapi életünkhöz szükséges dolgok is beszerezhetők.
Jövőre is vár minket Hildesheim, remélhetőleg jobb időjárással és egy még erősebb felhozatallal!
