Mengs mérhetetlen európai hírnevének zenitjén, 1761-ben lépett a spanyol király szolgálatába Madridban (eltekintve a kimaradásaitól Itáliában, Spanyolországban portrékat, történelmi képeket, freskókat készített és neoklasszicista iskolát vezetett.). Fiatalon, 1779-ben halt meg Rómában.
Madridban: a „Palacio Real”-ban freskódekorációkat, mennyezetképeket és nagy mennyiségű olajfestményt készített. Egy mindeddig észrevétlenül maradt bozzetto és egy nem tanulmányozott kézirat új fényt vet a palotabeli aktivitására. Ez utóbbi arról is tájékoztat, hogy hogyan fogadták az udvarban festményeit.
- a bozzetto egy előkészítő darab a Traianus apotheozisa freskóhoz, amelyet 1774-76 közt készített a Saleta boltozatára.
E darab csak 1848-ban került be a királyi gyűjteménybe (Spanish Royal Collection).
II. Izabella királynő szerezte meg néhány festménnyel együtt José de Salamancha bankártól és mindeddig beazonosítatlan maradt – (pedig a Patrimonio National-é volt, és a La Granja de San Ildefonso palotában tartották).
A bozzetto csak néhány különbséget mutat: a „Hírnév” két trombitát fog a freskón, valamint néhány attribútum lett hozzáadva másodrangú figurákhoz (az észak-nyugati boltozat résznél).
A készítési folyamat követhető rajta. Sok toll vázlat alapján kialakultak rajta a főbb csoportok ( a négyzet alakú papírokon tollal és tintával). Ezek közt négy olyan van, amelyek a korábbi traianuszos Saleta melletti Antecamara-beli freskóhoz készültek: Herkules apotheozisa. A bozzetto egy ritka túlélt példány annak, hogy mi lett volna (vagyis a tervezésnek). A fiktív mennynek csak az alsó részét dolgozta ki színekkel, olajfestékkel. Amire fókuszálunk a mennyezeten, az itt tollban maradt…
Tehát ez nem egy királyi bemutatásra szánt modello, hanem egy tömeg és színhatásokat kísérletező bozzetto. (Bozzetto with the figure of Fame, for the north-west corner of the apotheosis of Trajan. by Anton Raphael Mengs. c. 1774-75. Pen and ink and oil on paper laid down on canvas. (48,5x61,5 cm) Segovia Patrimonio National).
A Traianus apotheozisa Mengs utolsó freskója volt a palotában (briliáns befejezés !). Itt együtt működött az udvari építésszel, Sabatini-vel, valamint riválisaival is: Giaquinto-val és Tiepolo-val?
Alighogy Madridba érkezett, megkezdte az előkészületeket első nagy freskójához: „Auróra” (a királynő hálószobájába) és ekkor kezdte el a király oratóriumába szánt oltárképet is: a „Krisztus születésé”-t 1765 tavaszán. Első ittléte alatti legambiciózusabb freskója a Herkules apotheozisa az Antecamara boltozatára, de ennek befejezése elhalasztódott Mengs betegsége miatt (ezért utazott 1769 júliusában Rómába). Csak miután visszatért 1774 júliusában, kezdhette el a Traianus apotheózisát a Saletába. (Ez a helység a trónterem és az Antecamara közt van s ez volt a legfontosabb szoba, ami a király és udvarának napközbeni aktivitásával volt összefüggésben: publikusan itt evett és itt tartotta a meghallgatásokat, az audiencias ordinarias-okat, melyek sokkal személyesebb kihallgatások voltak, mint a trónteremben megtartott ceremoniális kihallgatások.).
A Saleta dekorációit Sabatini tervezte nagyszerű barocchetto stílusban. A kivitelezés 1761 és 1763 között történt Andrioli által. Ehhez igazodva dolgozott itt tehát Mengs (III. Károly alatt).
A bozzettót a téli hónapok alatt készíthette Mengs 1774-ben, vagy 1775-ben. Ekkor kidolgozta a kompozíciót, megvárva a megfelelő klimatikus kondíciót és az évenkénti udvari elvonulást Aranjuez-ba. (így fölszabadultak a szobák és bekészíthette a felszerelést, állványozhatott.). A freskó be lehetett már fejezve (1775 novemberében), mielőtt az udvar az Escorialból visszatért, s a következő év szeptemberéig mindenképp, mert ekkor folyamodott a fáradt, gyengélkedő festő engedélyért, hogy Rómában élhessen, s befejezetlenül hátrahagyhassa a „Boldogság legyőzi az Időt” című freskót Aranjuez-ban.
A Traianus apotheózisát a kritikusok nagyon dicsérték:
- Ponz 1776-ban, röviddel a freskó elkészülte után
- Richard Cumberland 1784-ben
- Frédéric Quilliet 1811-ben
- Fabre 1828-ban
Mikor a tiepoloi és giaccintoi késő barokk allegorikus dekorációt kezdte felváltani az édeskés, tisztább, egyszerűbb koncepció, melyet Winckelmann előnyben részesített, nagyra értékelték Mengs művészetét. Már Ponz is rámutatott, de Fernando Checa inkább arra, hogy az „Ap. of Trajan” nem egyszerűen egy festészeti mestermű, de a madridi felvilágosodás intellektusának példája (eltekintve attól, hogy a korábbi barokk formák erősen hatottak rá). Modernitása olyan, hogy még le van kötelezve a komplex és túl részletezett allegóriának. A kompozíció egy direkt képi metafora, még pedig a modern hős, aki nem más, mint maga a monarcha. Terjedelmes célzás ez az udvarra, amint azt egy udvari ember III. Károly köréből leírja 1781-ben: Mengs képességeinek dicsőítő himnusza után föltárja a „Trajánusz” implicit meghatározását: az ókori uralkodó = III. Károly! Spekulatív módon arra utal, hogy a birodalom és eredményei III. Károlynak köszönhetők. „Allegóriák nélkül megmutat egy hőst, aki el van rejtve e mögé, bemutatja az áldásait és dicsőségét a mostani uralkodásnak, annak sikeres teljesítményét, halhatatlan művét.”
A kézirat 1788-81-ből, melynek címe: DESCRIPCIÓN DE LAS OBRAS DE PINTURA, ASSI HISTÓRICAS COMO ALEGÓRICAS, QUE S. M…TIENE EN SU PALACIO NUEVO DE MADRID EXECUTADAS POR DON ANTONIO RAFAEL MENGS.
Írta: Don José Merlo Fernández. A királynak írta udvari stílusban a freskó kimeneteléről. (57 oldalt ír a kéziratban a Traj. allegóriáról a 247-ből.) Amúgy leíró jellegű s benne felhívja a figyelmet egy progresszív változásra, ami archaikus, s most így fejeződik ki, amint az egy felvilágosult monarchiához méltó. Ez indokolja a perszonifikációt: Trajánusz az örökkévaló paralelje III. Károlynak, mert ő is a művészetek, az iparosítás és az intézmények segítője.
Udvari önteltség, hogy így dicsőítette, mármint a művészetpártolás analógiájával. Azt írja, hogy Mengs, mikor betegeskedett, annyira szerette a királyt, hogy túljutott azon, és fölemelte művészeti erejét sosem látott magasságokba, hogy Trajánuszt megjelenítse.(III. Károlyt a Római Birodalom uralkodójának alakjában.).
De III. Károly, a katolikus felvilágosodás előmozdítója nem szerette a „római” allegóriákat. Magát nem akarta így ábrázolva látni, még a modern ruhákban sem…Kivitette a pincébe a trónteremből az antik uralkodók szobrait. IV. Károly már szerette az ilyeneket 1791 - 1797 körül (romanizáló allúziók- talán Mengsből indult ki !?). Ekkor, ilyen ikonográfikus változások alatt írta Merlo a textust. (Merlo III. Károly becsült embere volt, a bútorozások, festmények és dekorációk felelőse; IV. Károly alatt már Aposenator Mayor (?); VII. Ferdinándnak már tanácsosa, titkára (secretary) lett). A kézirat behízelgő stílusú, s a királyt buzdítja. Sietősen írta, mikor Mengs meghalt. Rómában jelentek meg ilyen kiadványok róla 1780-ban. (pl.: Azara: Obras de D. Antonio Rafael Mengs – ezt már Merlo ismerte. Azara beírta művébe a listát Mengs összes művéről, melyet az új udvari festő Andréés de Callejá rajzaiból ismertek, mert Floridablanca miniszter e feladattal bízta meg az új festőt). A kéziratban számos információ, tényadat szerepel, mármint a Merlo félében, pl: Mengs olyan stukkó frízt rakatott fel, ami nem ellenkezik a freskóval (Herk. ap.), a párkánykoszorút kicserélte.
Auróra program 1766-ban a királynő hálószobájába: a szobába hamarosan az Infanta Maria Josefa költözött be, ezért csak a fölső, kör alakú freskó maradt meg. De tudjuk, hogy voltak körülötte „négy évszak” allegóriák. 1880-ban beépítették e szobát két másikkal egy nagy bankett teremmel egybekötött bálteremmé (J. S. de Lema építész által). Az Auróra szobába sok stukkó került, a fölső zónában, amennyit lehetett, az építész bennhagyott, mert így jobban illett az új térhez, s reflektál a szemközti „Granada megadja magát” című képre.
Az Auróra szoba eredeti dekorációja:
A boltozaton a tondó alatt (a négy sarkon) nyolcszögű fiktív reliefek ágakkal, füzérekkel keretezve, kagylókkal koronázva - a négy elem volt látható:
- levegő – Junó
- föld – Aeolus
- víz – Galathea
- tűz – Vulcanus
Ezek alatt fiktív frízek, valamint füzérek megszakítva nagy négyszögű táblákkal, amiken a négy évszak volt látható (sok alakos allegorikus jelenetek, amiket Merlo hosszasan részletez). Itt voltak legszélesebb variációban Mengs dekoratív festményei: tájképek a négy napszakról (quaddri riportati): Auróra, Hesperus, Phoebus, Diana. Ezek eredetileg a budoárban, vagyis az Auróra szobába vezető folyosón voltak, s Merlo pontosan le is írja őket: Auróra az ajtó fölött, a déli falon, ami a szobába nyílik; a keleti két álajtó fölött Phoebus és Hesperus; az északi falon az ajtó fölött Diana… De 1829-ben Fabre felmérésében ezek már a szobában vannak, ahova 1816-ban vitték be őket.
III. Károly magán oratóriumában volt látható az azóta elpusztult oltárkép freskó: a Pásztorok imádása (1880-ban, a rendezkedéskor semmisült meg). Ez a kép azért kellett, mert (mint Azara mondja) volt itt már ugyan egy olaj-vászon kép, de az nem illett a helyhez, mert homályban maradt. Egy 1765-ös dokumentum igazolja, hogy nyáron lesz elkészítve a freskó, mikor hazatérnek Aranjuez-ba (terminus ante quem, mert márciusi keltezésű). Merlo leírja a méretét az ehhez készült olaj vázlatnak is, ami ma Washingtonban, a Corcoran Gallery-ben van. Merlo még említ egy „szeplőtelen fogantatás” képet is, s hogy ez tábla, vagy vászon-e, azt Merlo nem írja, s a képről mai napig semmi nyom nincs.
III. Károly hálószobájában eredetileg: 10 vallásos témájú festmény: - Mária Magdaléna (Mengs) Duke of Wellington tulajdonában (Correggio „Olvasó Magdaléná”-ja inspirálta Mengs-t, mert a képnek Rómában volt egy tökéletes másolata, s azt 1769-74 közt látta. Ma a kép Drezdában található).
- Keresztelő Szent János (Mengs) - rézlapra festve, Merlo említi.
Steffi Roettgen szerint a Szent Jánost Mengs Madridban, 1769-ben készítette. (És ?)
Nem: volt egy kópiája, amit Spanyolországba hozott, az eredetijét Drezdában látta.
(Méretadatokkal támasztja ezt alá Sancho).
- „Szenvedés a kertben” című kép is ide került, III. Károly hálószobájába, de átvitték Infante Gabriel szobájába, ma pedig a leridai katedrálisban látható. A kép nem lett befejezve, mert a színek összhangja nem volt megfelelő a szobához, de jó példa maradt a tanulóknak a tanulmányozásra – írja Merlo.
Nagyon szerették az udvarban Mengs-t (s ez nem csak Merlo folytonos kegyeskedő stílusa), mert a „Szeplőtelen fogantatás”-t és a „Szent Ágoston”-t a király mindig magával vitte, mikor a másik palotába utazott.
- A „Pihenés Egyiptomba menekülés közben” című képet pedig a későbbi IV. Károly vitte mindig magával egy utazó dobozban…(ezt Merlo pontosan tudta, mert az ilyen dolgok felelőse volt)
Érdekes, hogy Merlo megemlíti Mengs utolsó képét is: a nagy „Angyali üdvözlet”-et. E képet a mester Rómában készítette Azara szeme láttára, megbízásból, melyet az Aranjuez-i kápolna adott. (Mengs halála után küldték el Madridba). A kép azonban a Palacio Real-ban maradt, mert a királynak annyira tetszett, hogy magánszobájába rakatta be (s egyezett a „Pásztorok imádásá”-val ?!).
A „Mater Dolorosa” című kép ( MENGS PINXIT 1765.) sosem került a tanítványok elé, mert a raktárban volt. A képet amúgy a dekorátornak, Franco Sabatini-nek készítette.
José Luis Sancho (A Patrimonio National történésze) Burlington Magazin 1997. 139./no. 1133.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
