Panyola község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Fehérgyarmati kistérségben található.
Területe a honfoglalást megelőző időben is lakott hely lehetett. A település néveredete bizonytalan. Első okleveles említése 1247-ből való. Nevét írják Ponula, Kisponula(1379), Ponyala, Panyola(1382) és Panyla alakban. A község birtokosai a honfoglalást követő másfél évszázadban a Balog-Semjén nemzetség tagjai, akiknek nevét a szomszédos Kér és Semjén őrzi, ma a Kérsemjén és a Szamoskér.
"A három település - Kér, Semjén, Panyola - közül Panyoláé az elsőbbség, ugyanis ennek anyaegyháza van s azt Szent Miklósnak szentelték" (Maksay Ferenc: A középkori Szatmár vármegye. Bp. 1940.) 1285-ben a Panyolaiak IV. László királytól engedélyt kértek, hogy várat építhessenek, meg is kapták, és a Szamoson leszállított kőből és mészből megépítették. 1292-ben a Panyolaiak itt lakó ága a többiek tiltakozása ellenére eladta a birtokot a lerombolt vár helyével és két hajtómalommal a Borsa nemzetségbeli Kopasz erdélyi vajdának. Ottó király rendeletére 1307-ben visszakapta a család, de ettől fogva a rokon Kállayakkal elkeseredett határperek sorozata folyt olyannyira, hogy a Kállayak és Panyola Péter királyi ítélet alapján párbajt vívtak a birtokért. 1379-ben I. Lajos parancsára az olasz hadjárat miatt a pert elhalasztották, de a Panyolaiak 1405-ben elfoglaltak részeket a közös birtokból. 1415-ben Panyolai Zsigmond török fogságba került, felesége és gyermekei eladták birtokukat Panyola Lucának és leányainak. 1424-ben Kállay Miklós kapott benne részt, 1427-ben I. Zsigmond király (1387-1437) Kállay Jánosnak adományozta az egészet, mely a XIX. század végéig állandó Kállay-birtok. Sokáig Szabolcs megyéhez tartozott, mivel a birtokközpont Kálló volt. 1806-ban visszakerült Szatmár vármegyéhez.
A képeken oszlopos fejfák láthatóak. Keresztmetszetük általában négyzet alakú, mint a képeken, de ritkán lehetnek kör alakúak is. Országszerte elterjedt sírjelek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni