"Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek,
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem."
Kosztolányi Dezső: Az ismeretlen, végtelen temetőben
Hogy miért ismeretlen az a hely, hol már százszor járt az ember? Mert halottak napja volt és ilyenkor minden más. A sokszor látott, némának, holtnak és hidegnek hitt sírkövek ilyenkor mintha megszólalnának és a mécsesek lobogó fényénél feltűnő fehér angyali arcok újra élettel teli pirospozsgás színeket vesznek fel. Ilyenkor nem látszik az iparosodó városkép, az utca pora, a robotban megfáradt ember-massza üveges tekintete és nem hallatszik az úton elhaladó autók zaja. Mintha az éjjeli temető világossága kellene ahhoz, hogy meglássuk azt a lényeget amit a hétköznapok neonfényáradata megpróbált kiölni szemünkből. És ha az elhunyt szeretteinktől búcsút véve elhagyjuk a temető biztonságosnak hitt védfalait talán egy kicsit megvilágosodva térhetünk nyugovóra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
