4. Nap

Zeraphine, Kommunity FK, Gitane Demone  WGT; Parkbühne 2010. május 24.

A fesztivál utolsó napjához érkeztünk. Akárcsak honfitársaim jómagam is a csontjaimban érzem a több napos fáradtság, kialvatlanság, a hideg, az eső, no és persze a tivornya pusztító hatását. No de ez minden évben így van ez, hasít át az elmémben, amikor egy ilyen megmozduláson részt vesz az ember. Késő délutánra azonban fittnek kell lenni, hiszen tartogat még meglepetéseket az idei Treffen. A Parkbühne a mára betervezett állomáshely, mert igen jónak és színvonalasnak tűnő programok várnak még rám. Ez a szabadtéri színpad, ahová igyekszem a Klara Zetkin parkban található, amely a városközpont tőszomszédságában terül el, és nagyságát tekintve a pesti városligethez tudnám hasonlítani. Klara Zetkin /1857-1933/, akiről a park a nevét kapta egy német tanítónő, feminista, békemozgalmár, nevéhez a nőnap ünneplése fűződik. 

De most már legyen a muzsikáé a főszerep. Az első banda, akiknek a színpad otthont adott nem más volt, mint a berlini ZERAPHINE. A legendás DREADFUL SHADOWS felbomlása után alapította Sven Friedrich /ének/ 2000-ben. Debütáló albumuk 2002-ben jelent meg, és idén nyáron már az ötödik LP-jük lát napvilágot. Tagok : Sven Friedric /ének/, Norman Selbig /gitár/, Manuel Senger /gitár/, Michael Nepp /basszus/, Marcellus Puhlemann /dob/.
Zenéjük tipikus gothic rock, amelyet fantasztikus gitárdallamok lassú és gyors váltásai tesznek teljessé. Nem elhanyagolhatóak azonban a zongora és a billentyű aláfestő tónusai sem. Nagyon meghatározóak a dalszövegek is, amelyek mély tudásról és szellemi képzelőerőről tesznek tanúbizonyságot.
Kifinomult stílusukat talán az évek során gyűjtött muzikális tapasztalat támasztja alá.
A csapat nevének jelentése a héber bibliában található Szeráf elnevezése, amely Gabriel arkangyal seregének tagja. Szerencsére az élő műsor eső nélkül kezdődött, és a dinamikus dalok összhangja végig magmaradt a fellépésük alatt.
Minden hang a helyén volt, magabiztosan játszottak a srácok, a tőlük már megszokott precizitással, de mint tudjuk a jónak mindig hamar vége szakad.
Jó volt hallani a koncert végén a ma már klasszikussá érett dalokat mint például a "Die Wirklichtkeit"-t vagy a "Be My Rain"-t. Ráadásként még kaptak időt egy dal erejéig, amelynek a közönség nagyon örült.
Remélem egyszer kis hazánk környékén is tiszteletüket teszik.

A soron következő együttes a KOMMUNITY FK. volt. A formációt 1978-ban alapította Patrick Mata Los Angelesben. Matara nagy hatással volt az 1916-os dadaista mozgalom, az úgynevezett antiművészet.
Muzsikájuk a post-punk és a deathrock stílusaiból épül fel, de meghatározó még a goth és az ipari zene erőteljes behatása is. Eddig sajnos nem sok lemezzel dicsekedhetnek, mindössze három került ki a kezük alól, az első még 1983-ban, de az évek során nagyon sok válogatáskorongon szerepeltek,amelyek főleg Amerikában jelentek meg. Patrick a frontember fílmek betétdalaival is foglalkozott, csak egy párat említve: "Elveszett Fiúk" /1983/, Modern Lányok /1984/, vagy az Utolsó Buli /1993/. Nos ahogyan elkezdődött az átszerelés a pódiumon, egy pár percre hátra settenkedtem, hogy megpihentessem a lábaimat és összefussak pár ismerőssel.
Közben észre kellett vennem, hogy szorgalmasan gyülekeztek a deathrock és a horrorpunk szerelmesei. A stílus által már megszokott ruhákban és hajkölteményekkel virítottak a színpad előtt. Aztán belekezdett az amerikai duó.
Amit már a koncert elején sajnálattal észre kellett vennem, az a dobos, Matt Chaikin hiánya így be kellett érni a sampler nyújtotta ritmusokkal. Pedig igazán jó dalokat válogattak össze erre az estére. A nótákból a gitáros hölgy Texylvania is próbálta kivenni a részét, sajnos kevés sikerrel. Nem sikerült meghallgatnunk sem a gitár sem az énektudását – a húrok bűvölését nem csillogtatta meg a vörös ördög, aki felett valljuk be egy picit elszállt az idő. Még így is nagyon dögös, de sajnos majdnem az egész produkciója playback-ről szólt.
Talán Texy erotikus mozgása feledtette valamennyire pár rajongó félelmét az elfuserált élő előadás felett. Kár a koncertért,mert nagyon színvonalas lett volna, ha nincs annyi műritmus a bemutatójukban.

Következett aztán nem sokkal az est fináléjaként egy igazi gyöngyszem, amely még most sem vesztett fényéből: GITANE DEMONE.
Gitane zenei pályafutása is igen figyelemre méltó.
Még 1983-ban kezdte a POMPEY99 nevű formációban mint billentyűs, énekes, és az akkori frontemberrrel Valor Kand-al, akivel egy párt alkottak, zenéltek együtt. Kapcsolatukból két gyermekük született Sevan és Zara Kand. 1984-ben már mint a CHRISTIAN DEATH tagja tűnik fel ismét, és ekkor köt szoros barátságot Rozz Williams-el.
1989-ben aztán kilép a csapatból, szakít régi párjával Valorral, és szólókarrierbe kezd.
Már ezekben az időkben is nagyon jellemző volt rá a fetisizmus és annak megjelenítő ábrázolása a színpadon. Első kislemeze 1993-ban jelent meg, majd egykori kedves barátjával Rozz Williams-el is készített egy közös albumot 1995-ben.
Mára már jónéhány minialbummal és LP-vel büszkélkedhet, sőt nemrég kiadott egy dupla DVD- t "LIVE AFTER DEATH" címmel, amely kiadvány tartalmazza zenei pályafutását, karrierjét, de magtalálhatóak rajta hajdani koncertfelvételek, beleértve a Rozz Williams-el alkotott projektet is. Utóbbi időben lányával együtt zenélnek. No de most már rátérek az élő műsorra is.
Az Intro után egy hajdani klasszikus CHRISTIAN DEATH nótával az "Incendiary Lover"-el nyitott a művésznő. Már itt az elején nagyon rosszul kezdett az ifjú gitáros srác, ugyanis totálisan sikerült majdnem az egész dalt a mélybe taszítani, mert nem igazán találta a hangokat, de aztán a számok haladtával ha lassan is, de kezdett belemelegedni a játékba. Gitane ezen az estén is kitett magáért, mint énektudását, mint öltözködését tekintve. Egy fekete egyrészes szoknyakosztümben tisztelte meg a nagyérdeműt a kicsit hideg májusi estén, amitől aztán legalább kétszer meg is szabadult. Sajnos szomorúan kellett tapasztaljam, hogy az évek sajnos eléggé elszálltak felette is. A "deathrock - nagyi", aki idén már az ötvenkettedik évében jár bizony már nem az a domina díva, mint amit egykoron megszoktunk tőle. Eléggé lefogyva, de azért még büszkén vállalva szexuális szabadságát nyomta végig a bulit a pódiumon. Szerencsére a régi dalok közül is kaptunk izelítőt a "Gloomy Sunday" és a "The Golden Age" szerzemények személyében. Hihetelen volt hallani tőle két olyan dalt is, amiben zenekari kíséret nélkül énekelt, és bizony a hangja még mindig ott van a csúcson. Összességében egy jó bulit láthattunk tőle, persze sokat dobott az előadáson a sok évnyi tapasztalat is, amit eltöltött a muzsika berkeiben.
Így ért véget az idei WGT fesztiválon való részvételem.
Lassan indultam vissza a táborba, mert másnap indultunk haza, és itt kellet megint hagyni a várost, ahol már annyiszor ért bennünket kellemes meglepetés. Még egy rövid búcsúeste is várt mindannyiónkra, bár igaz a fáradtság most is kiütéssel győzött.