Szombatra már vastagon benne szokott lenni az ember a fesztiválforgatban, elsimulnak a kezdeti izgalmak, nem elhanyagolható fegyvertény az sem ilyenkor, hogy még nem jelentkeznek a többnapos fáradtság jelei.
Volt némi bizonytalanság az első fellépő pontos színpadra lépését illetően, a Talk To Her ígéretes indításnak bizonyulhatott volna. Mivel a szervezők végül csúsztatták a kora délutáni kezdését későbbre, szomorúan bár, de le kellett mondanom róla. Innentől egyszerűvé vált a képlet, egészestés elfoglaltságként irány a Haus Leipzig.
A hely szerencsés több szempontból is. Közvetlenül mellette egy Rewe, viszonylag eldugottan pedig 1 perc sétára egy csendes park padokkal - a luftok és levegőzéshez ritkán ennyire ideális bármelyik helyszín.
Adam Tristar és a Bragolin gyakori közös fellépései (mindaketten hollandok) a múltban arra engedett következtetni, az egymás utáni fellépési sávban valami hasonló kooperációnak lehetünk majd tanúi. Nem így lett, önálló koncerteket adtak egy-egy órában. Adam Tristar a Young & Cold istálló synth-wave felfedezettje, kellemes analóg függöny némi poszt-punk felhanggal. A Duó viszonylag friss a mezőnyben 2018-tól két albumot jegyez. Remek felvezetésnek és hangolódásnak bizonyult, a Submission pedig a koncert csúcspontja, ha minden szerzeményük ennyire erős lenne, még jobban odaszegezett volna a színpad elé. Nem vagyok egy szinti fan, így a Bragolin ezt követő előadása mindenképpen jobban vonzott ezen az estén.
Hat óra után nem sokkal a szintén duóként működő utrecht-i zenekar is a húrokba csapott. Nem tudom mennyire lehet majd a jövőben végzete a srácoknak, hogy az Into the Woods végigsöpört az underground berkeken, de ennek a zseniális számnak kétélű a fegyvere. Míg egyértelműen ezzel azonosítja Őket a közönség, az amúgy mellette sorakozó dalok nem érnek fel sajnos hozzá. A koncert közbeni kikacsintás: "nem, még nem az a szám jön" is mutatja, a két szimpatikus fiatalember tisztában van a "helyzettel". Ettől függetlenül kiegyensúlyozott, színvonalas előadás volt hallható. Külön jóérzés volt látni a színpadi izgalmat és lámpalázat - vélhetően ennyi ember előtt még nem játszottak.
Az Ash Code egyértelműen a helyszín headlinereként lépett fel, ez a Super Besse kárára, nekünk előnyünkre játszott. Ugyanis volt pihenésre alkalom, kint egy jót sörözni. Az olaszokat kifejezetten nem kedvelem, túlértékeltnek gondolom sikerüket, kérdéses sem volt, kihagyom.
Minden évben van a WGT-n 3-4 olyan banda, akiket a fellépői sorból ismerek meg, vagy csak nagyon kevés a tudomásom róluk. Ezek közé tartozott a Super Besse is, kétesélyes, amiből valami nagyon jó is kisülhet. Pontosan ez történt! Egy rendkívűl vérbő, színpadi jelenlétben egészen attraktív és rendhagyó mozgást produkáló kvartett az övék. Tipikusan azok, akiknek az élő fellépés jobban fekszik, nem a hanghordozók alapján szeret beléjük feltétlenül az ember. Milyen kár, hogy az a sok ember, aki Ash Code után letiplizett, nem adott egy kis esélyt a srácoknak. Mi maradtunk tisztelettel.
Egy kis városi séta után még beesett nem várt két koncert is. A rég nem látott Moritzbastei pincéjében (itt is kilóméteres sorok, ha nincsen sajtójegy, akkor OFF) az Undertheskin utolsó felébe csöppentünk. A varsói dark-wave banda csak közepesen győzött meg anno, néhány dalát szívesen hallgattam, nem több. Amit a föld alatt élőben hallottam, az viszont igazán ízlésem szerint való: 80-as évek "vájb", kiemelve a The Cure gitárhangzásának csodás jelenlétét, micsoda meglepetés volt ez számomra!
Az Ultra Sunn egy jó kis csapat, jobbkor jobb helyen nem is lehetett volna Lipcsében. Ugyanis a WGT idejében lépett fel a Depeche Mode is, a szóban forgó zenekar pedig így két közönséget is egybegereblyézhetett - nem is lehetett egy gombostűt leejteni. Ezzel el is árultam a keresztmetszetet, amiből építkezik az Ultra Sunn. A belga EBM szenzációként aposztrofált duó sokkal inkább az elektro irányába megy mint a testzene, mindemellett a frontember nagyon tiszta gahan-i hangja is ezt alapozza. Nagy sikerük lesz, nagyon akarják is.
Ha valaminek hangot adnék negatívumban az idei szervezést illetően, az a jubileum ellenére is az éjszakai special fellépők hiánya az AGRÁ-ban. Lehet ez a megszorítások következménye, de akkor már a Cold Cave-el nem kellett volna kiszúrni a szemünket. A Depeche Mode hátán felkapaszkodott srácok nem eredetiek, abba a sorba, ami a mitternachtspecialt eddig jellemezte, nincsen helyük. Semmitmondó, agyonhájpolt tucatzene. Kár még a 20 percemért is, amit rájuk pazaroltam. A szombat így végül felemásan zárult.
fotó: Valovics Tímea
