Hitelét nem tudom megtámasztani, de emlékeimben az él, hogy Martyn Jacques, a The Tiger Lillies emblematikus énekese a londoni Soho bordélyházas sikátorainek egyikében cseperedett, egész zenei pályafutása ezen gyermek és kamaszévek élményeire épül. Hogy valóság vagy képzelet, tulajdonképpen mindegy is, a varázslatot könnyen hinti közönsége szemébe és hallójárataiba a Tigrisliliomok triója. Gyakran Budapestre is ellátogatva, ezúttal a Mikulás puttonyából kipattanva a Vajdahunyad vára tőszomszédságában adott koncertet december 5-én a Zene Házában.
A dickensi Anglia sötét hangulata, a háborúszagú brecht-i berlini kabaré, öntörvényű opera és cigányzene keveredik, a szövegekben a kétségbeesés és öngyilkosság, prostitúció és alkohol-drogfüggőség jelenik meg, nem vidám ugye? Pedig az. Az 1989-ben alakult zenekar csaknem 50 albummal maga mögött sötét humorával megvette közönségét, körbeutazta és folyamatosan járja a világot, mindeközben Grammy-re jelölték és számos elismerést tudhat magáénak. Ha az elképesztően termékeny életút jelenét nézzük, a Liliomok a háború sújtotta Ukrajna támogatását tűzték zászlajukra. Ukraine címen és Mykyta Lyskov ukrán animációs művész tervezte borítóval jelent meg nyár közepén a korong, teljes bevételével az ukrán civilek segítését szolgálva.
A hazai közönség a Trafó, Dürer Kert vagy az A38 hajó mellett cirkuszi sátorban a Duna partján is láthatta már Őket, érzésem szerint méltó helyszínre érkezett ezen a nedves téli estén a Zene Házába.
"...Úgy hiányzol nekem, mint egy gyufásdoboz
Ami az arcomba lobban
Heréid rég elvesztetted
Most kint vagy az űrben
A börtönőrök magnója
Elég nagy zajt csap
Nos, a napon, mikor elvesztetted mindened
Egyensúlyod is elveszett..."
(Don't Mean A Thing)
A találka fél nyolcra volt hirdetve a Városligetbe, pontban nyolc órakor szép számú, majd háromnegyed házas közönség előtt vonult színpadra a The Tiger Lillies, a megelőző félóra méltóságát egy gyönyörű versenyzongora látványa hivatott szolgáltatni. Cilinderes kamaszoktól a nyugdíjas korosztályig meglehetősen vegyes a publikum, ezért jó döntés ilyen koncerteket akár a Zene Házában is kipróbálni; szélesebb a merítés, színesebb a közönség.
From the Circus to the Cemetery (best of show) alcímmel a hallgató joggal sejtheti, hogy a pazar életút emblematikus szerzeményeivel találkozhat, érzésem szerint ezen az estén kicsit árnyaltabb dalcsokrot nyújtott át a trió. Az érzelmi hullámvasút alulról pöfékelt a felhőkkel árnyalt holdvilág irányába (jaj), rögtön a Hell és a Roll Up nótái adják meg az alaphangulatot:
"Felmászni a mennyei lépcsőn
Tudod, hová mész,
ha tudod, hová mész
A pokolba mész Igen, a pokolba
mész." (Hell)
Több ízben volt alkalmam Martyn Jacques kasztrált dalaira már bólogatnom, így a korábbi koncertekkel összeszetve is úgy gondolom, hogy nem a klasszikus értelemben vett best of show fültanúi voltunk. Ugyan a Heroin vagy a Piss On Your Grave, a Disease és a Start a Fire (asszem) szerepelt a számlistában, mégis szép számmal merült alá a melankólikus, lírai tartományokba, akár csak szólóban előadva azt.
Kevésbé volt puskaporos a levegő a korábban megszokottakhoz képest, nekem pontosan ez adta azt a plusz élményt, amitől (sajnos a végét kicsit megkurtítva) gazdagabbnak érezve hagytam el a Zene Házát. A teremin és a fürészlap, a gumicsirke ütő és a vicces gesztusok csak a hab volt ennek a tortáján, fricska a melankólia orrára, csula a Halál ábrázatába. Köszönöm Fekete Zaj és Magyar Zene Háza!
fotó: Valovics Tímea
