"...Tárd ki örökre lelked kapuit, add oda szíved egy darabját azoknak, kik szenvednek és változtasd szenvedésüket örömmé..."
Francesco Banchinit sokan csak az Ataraxia dobosaként ismerik, talán név szerint nem is, csak a koncertekről emlékezve rá, ahogy hangjával és minden mozdulatával elbűvöl. Pedig a nápolyi zenész életének és művének csak néhány éve kötődött ehhez az együtteshez. Hat éves volt, amikor szülővárosában, Pozzuoliban a helyi zenekart látva eldöntötte, hogy klarinétozni akar, bár még alig volt nagyobb hangszerénél. A zene élete nélkülözhetetlen részévé vált, klarinétja lett szerelme, akivel együtt képes átadni érzelmeit az embereknek, remélve, hogy zenéjével boldogságot nyújthat ebben a világban, ahol a háborúk, a szegénység és nyomorúság között a Szépség lassan szertefoszlik. Elvégezte a konzervatóriumot, de nem maradt meg a klasszikus zenénél, mert úgy érezte, az örökké ismételt és betanult dallamok megkötik a kezét, elveszik szabadságát. Az évek során különböző együttesekben játszott barátaival és a zene hangjait követve bejárta a világot hangszereket és igazi zenészeket keresve, akik még ismerik a tradicionális népi hangszerek megszólaltatásának titkát. Ahogy életet lehel ezekbe a rég elfeledett hangszerekbe, úgy szeretne életet adni a világnak is, zenéjével és szövegeivel utat mutatni a fény felé. A GOR nevű együttest 1999-ben hozta létre, és bár nápolyi barátai segítik főként koncertjein, az azóta megjelent 4 albumon minden hangszert ő szólaltat meg. Az Ataraxiával egy koncerten találkozott, ahol együtt énekelték a Tempus est Jocundum című számot. Ez után Francesca megkérte, hogy legyen tagja a zenekarnak, kísérje el őket fellépéseikre. Együttműködésük évei alatt Francesco dalokat írt nekik és színesítette zenéjüket, de személyes problémák miatt idén május óta nincsenek már együtt. Közben Davide della Monicával megalapította a Mescla nevű együttest, melyben helyi, illetve délszláv, zsidó, arab és román népzenét játszanak azzal a céllal, hogy segítsenek valahogy a rászorulóknak. Utcazenészként járják Európát és a zene öröme mellett az ezzel keresett pénzt is azoknak adják, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. De mindemellett Francesco a klasszikus zenével sem szakított teljesen, most éppen Evan Cagle, egy amerikai rendező Honey című animációs filmjének zenéjét írja, melyet egy általa vezényelt 40 fős szimfonikus zenekar játszik majd. Szívesen zenél együtt a világ különböző tájain élő, hasonló érzékenységű művészekkel és már elkészült 2 újabb album, melyek csak megfelelő kiadóra várnak. A Croisades a középkori dél-francia dualista eretnekek, a katarok elleni keresztes hadjáratról szól a trubadúrok provenszál szövegeit felhasználva, az Amore e Tradimento pedig a szerelem és csalódás témáját dolgozza föl különböző nézőpontokból. Arra a kérdésre, hogy beszéljen a zenéjéről, arról, amit csinál, mindig ezt válaszolja: "Én egyáltalán nem csinálok semmit, csak mozgatom a kezeimet és fújok, és ezáltal csak egy eszköz vagyok, ami az univerzum részét képezi." Talán nem is lehet ennél többet mondani, beszéljen helyette a zenéje, illetve ő a zene által, de aki az egyes albumokról többet szeretne tudni, olvassa el, mit ír ő róluk:
BELLUM GNOSTICORUM
A gnosztikus háború
A kezdetek óta együtt léteznek vagy szembenállnak egymással: a Fény és a Sötétség világa. Vagy másképpen a Jó és a Rossz princípiuma. A két szellem doktrinája a természet és az emberi helyzet primordiális aspektusa, melyet ezek a szembenálló erők fejeznek ki, és éppen ezért, az ember élete is harc és mindenekelőtt belső dráma-nem külső. Minden emberben megvan különböző mértékben a Fény és a Sötétség, az igazság és az igazságtalanság szelleme. Ily módon mind a két erőnek hatalma van az emberiség egy része fölött: az igazság szellemének és a Fénynek a Fény fiai fölött, az igazságtalanság és a Sötétség szellemének a Sötétség fiai fölött, de a Fény fiai sem menekülhetnek a harc, a bűn és a Sötétség elől, és saját lelkük elől. A két szellem, melyek együttélnek minden emberben és meghatározzák létezését nemcsak a belsőben küzdenek, a Sötétség és a Fény gyermekei kívül is emberfeletti harcot folytatnak a két szellem szövetségéért.
IALDABAOTH
A Káosz teremtménye
A Ialdabaoth név sémi (arámi) eredetű és azt jelenti: Sabaoth teremtője-vagyis a hatalmaké. Egy ezoterikus kifejezésről van szó, mely a zsidó Istent jelöli, aki a bibliai tradíciónak megfelelően a gnosztikus rendszerekben is a Demiurgosz/Teremtő szerepet tölti be, de itt egy rosszakaratú teremtő, aki a materiális világhoz kötődik. A János apokrifon szerint Ialdabaoth, miután megteremtetett és Anyjától (Sophia) nagy hatalmat kapott, eltávolodott tőle. Egy tuzaiónt készített magának, melyben letelepedett. Egyesült Nousz (Értelem) nélküli párjával és megteremtett egy hülikus világot, ahol uralkodni tud minden emberi teremtményen anélkül, hogy bárki megállíthatná. Ami teljesen megváltozott, az a természete: ahelyett, hogy az igaz Isten élő képmása lenne, nem más, csak eltorzított másolata egy bukott Istennek. A remény fénysugara, mely a Cd utolsó számában hallható, az ember Demiurgosz feletti győzelméről szól Adamas és Zoe révén.
PHLEGRAEI
Az Ardentik (Tüzesek) faja a Campi Flegrein (Égő Mezők) élt, és akkor jött létre, mikor a nép eldöntötte, hohy harcba száll a földalatti sötét energiákkal. A belső tűz, a szenvedély és a jóért való küzdelem voltak azok a dolgok, melyek arra ösztönözték ezeket az embereket, hogy saját életüket adják a békéért. Magának a tájnak a neve is Égő Mezők, mivel a sárga tufás dombok 11ezer évvel ezelőtt, nagy vulkanikus időszakokban keletkeztek, és ez a sokáig még erős tellurikus aktivitás táplálta a mítoszt Zeusz és az Óriások hatalmas és mindent elsöprő küzdelméről ezen a helyen. Az ókori vallási hiedelmek éppen ide képzelték el a Pokol kapuját: az Averno-tó medencéjében az egészségtelen kigőzölgések között, a sötét, mocsaras bozót árnyékában. Itt az élet és a halál misztériumai voltak a kultusz tárgyai, a küméi akropolisz kriptáiban a Szibilla jövendölt Apolló isten nevében. A mítoszokban, melyek a megmagyarázhatatlant magyarázzák, őseink a föld alatt megbúvó alvilági erők ellen küzdöttek, hogy újra felragyogtassák a fényt.
QUMRAN
"...Tárd ki örökre lelked kapuit, add oda szíved egy darabját azoknak, kik szenvednek és változtasd szenvedésüket örömmé..."
A Qumran egy nagyon összetett munka, melyet nehéz megérteni, ha először hallod. Ezért döntöttem úgy, hogy megírom ezt a pár sort, hogy a hallgatónak útbaigazítást adjak ehhez a kutatáshoz. Íly módon képes leszel megélni és megérteni e történeti, spirituális és érzelmi utat, mely a Cd-be van ágyazva. Qumran egy transzjordániai régió neve és pontosan ez az a hely, ahol valaha az esszénusok éltek (Kr.e 168-Kr.u.68), egy héber közösség, akiknek a Tudás és Isten keresése volt az életük. Az utazás, amin keresztülmentem az istenkeresés felé mutat, érintve a monoteisztikus vallások különböző szemléleteit. Ezzel kapcsolatban hallani fogsz rituális zenei formákat, melyek héber és keresztény bibliai szövegekkel társulnak. Különböző arab hatásokat is találhatsz, melyek nem egyértelmüek ebben a kontextusban, mert a következő albumon lesznek hangsúlyosak. Mindezek a vallások és kultúrák közös gyökérből fakadnak akkor is, ha más történelmi korszakokban születtek. A cél az, hogy a kölcsönös tisztelet üzenetét adjam, azt, hogy a különbségek élhetnek együtt, hogy értsük meg és tiszteljük egymást, tegyünk valami konkrétat ezért a világért, ne hagyjuk meghalni olyan önzo emberek kezei között, akik pajzsként használják vallásukat. A szövegek sorrendje nagyon fontos, követve őket képes leszel felfedezni az ösvényt, mely segít neked megtalálni at út igazi értelmét, mellyel az embernek szembe kell néznie, hogy elérje a fényt...
Francesco Banchini, az előszót Balassa Eszter írta
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
