Az új Ulver korongról nehéz írni, mert annyira komplex a zene, hogy már a meghatározásával is bajban vagyok igazából. A folk/neo-folk gyökerű zenekar anno a Kveldsfanger lemezzel tört utat magának, de azóta évek teltek el, és már másfajta zenét játszanak. Számos lemezen bizonyították létjogosultságukat, művészetüket egyaránt. Most is korrektül összerakott kompozíciót hallhatunk, az ambient-től a világzenén keresztül sok minden megfordul a palettán. Még egy természetfilm zenéje is lehetne belőle akár.
Az első dal az „Eos”, ami főleg orgonára és vonósokra épül, természetesen itt is jelentős szerepet kapnak az effektek. Elgondolkodtató, mély tartalmú zenekarrá érett az elmúlt években az Ulver, igazából filmzenét vagy világzenét is írhatnék stílusként, annyira nem egyértelmű a helyzet. A következő szám az „All The Love” hangulatilag közelebb áll a Tiamat késői anyagaihoz, mint egy neo-folk bandáéhoz. Nagyon jól összerakott darab ez is, elég érdekes szerkezetet mutat fel, a trombita és a zongora csak pluszt ad hozzá. Az egész, szinte „prózai” alapokon nyugvó ének végigkíséri a lemezt, a dalok egymásba fonódását remekül kihasználva, ahogyan azt a „Like Music” című számban is hallhatjuk. A kerek egész egy porszeme ez, de olyan váltással benne, hogy zeneileg hihetetlen mély áramlatokon kóborol végig. Épp ezért nehéz tiszta képet adni erről a korongról. A „Vigil” enyhén indusztriál effektekkel indít, majd áthullik egy varázslatos hangulatba, valahonnan az emlékezet mélyéről előkotorva egy nyarat, egy szobát, egy félhomályos nyugalmat, hogy azután ismét darabjaira essen szét. A „Shadows Of The Sun”-hoz nem nehéz képeket társítani…mintha egy afrikai sivatag képeit néznénk, ahogy a homokbuckákat lassan tereli a szél a végtelen és időtlen csendben. Az ambient hatás itt is megfigyelhető, persze csak annyira, amennyire itt épp szükség van…A „Let The Children Go” szárnyalása leírhatatlan gyönyörűség…sejtelmes érintések a sötétségben, hangok. Fura, zaklatott, ugyanakkor mélységesen kifejező. A „Solitude” már neo-folk hatásokat vonultat fel, egy Death In June vagy Current 93 albumra lazán felfért volna ez a dal. A trombita nagyon szépen varázsolja át az enyhén fülledt zenét. Páratlan…A következő szám a „Funebre”, egy gyönyörű délután bontakozik ki előttünk, furcsa hangulatú utcákkal, az idő mintha megállt volna…Az utolsó dal a „What Happened?” címet viseli. Mély, sötét hangulat uralkodik el az érzékeken, furcsa tompultság, erőtlenség…mint egy jóleső félálom kezdő akkordjai, egy képzeletbeli utazás tájai, az érzékelés mássága… Nem tudok mást javasolni, csak azt, hogy hallgassátok meg minél többen ezt a lemezt, igaz nem egyszerű a világa, és nem biztos, hogy első meghallgatásra érezhetővé válik (nekem se ment), de érdemes időt áldozni rá. Minden stílus kedvelőinek ajánlott!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
