Bérces Ádám szorgalmas munkájával ismert ember lett a kurrens magyar undergroundban, leginkább azzal, hogy nem vágyik mindenképpen hírnévre és e mellett persze rengeteg projektje van, amelyek közül a Mørk Skog és a jelenlegi a Kraschau a leginkább ismert. A Mørk Skog leginkább szertetartó dark ambient és kísérleti elektro-cold-industrial szerzeményekkel hívta fel magára a mérsékelt figyelmet. A projektet Ádám azonban megtartja amolyan kísérleti laboratóriumnak. A Kraschau azonban ennek pontosan az ellentéte lett, zárt rendben sorakoznak a felvételek egymás mellett, inkább a tömény, mint a bő lé a jellemző a csontos kis albumban rájuk. Mert a Kraschaunak leginkább jövője és jelene van, nem annyira múltja, de ezt ki kell fejteni bővebben is.
Van az a műfaj, amelyet martial industrialnak hívnak leginkább és amelyek sokan otthagytak, akik naggyá tették (Der Blutharsch, Derniére Volonté, Sophia, Turbund Sturmwerk, stb.) és sokan meg rákapnak, de nem tudják tartalommal megtölteni. Ádám projektje azoknak lehet kellemes tartalék, akik nem a bpm és az üres bombasztok miatt vannak itt, hanem tartalom és forma inspiratív találkozása miatt. A Kraschaunak ugyanis határozott tartalma van (legitimista-monarchista, keresztény és konzervatív orientációk, Ádám maga is aktív tagja a magyar monarchista szellemi közösségnek a Regnum!-nak is http://regnumportal.hu/node/883) és ehhez rendelt a zenei forma.
Az Offenbarung album egyik legnagyobb erénye az, hogy kevés a kötelező tisztelet kör, Ádám csak olyan beszédeket, hangokat használ fel, amelyekkel - úgymond - egyetért és hasznosak neki. A zenei alapok valahol a karcosabb martial industrial csapások és sistergések, menetelések és a neo-classical fenségesség között helyezkednek el. Ez utóbbinál Ádám nem tudja és nem is akarja letagadni a klasszikus zene iránti rajongását minden jel szerint, a dallamok jelentős része (hacsaknem az egész) nem loopolás, hanem saját szerzemény, amelyek a legtöbb esetben nagyon jól sülnek el. A zenekar saját utat választott, de mivel az album debüt, legyen itt néhány viszonyítási pont az ismerkedőknek: Puissance, Triarii, korai The Protagonist és a késői Wappenbund azok a pontok, ahol tessék kaparászni fogódzkodóért.
Az album bővelkedik igazi csúcspontokban, amelyek a színtéren, de egy egyszerű hallgatóban is megmozdíthatnak perspektivikus orientációkat (azaz van mit továbbgondolni): Heiliger Krieg (Innere Und Äußere), a Lux Mundi két részes kompozíciója, Kennst Du Deine Farben? lelkesítése, és a morcosan megmondó programadó dal, az Egység és Rend, amelyhez a kiadó egy nagyszerű videót vágott a spanyol polgárháború részleteivel is, amely iránt Ádám is élénk érdeklődést mutat.
Az album kellemetlen pontjai az utolsó két szám, a Nekünk Mohács kell! szellemiségében kilóg a dalok közül (maszon Ady Endre verse), maga a szám zeneileg széttart, terjeng és sehogyan sincsen vége. Az búcsúzás [Heimatslos (Epilog)] még ennél is rosszabb szájízt ad a túlhajszolt műanyag szintivel a végén, ami pontosan nem a fájdalmat fejezi így ki, csak az erőltetettséget, nem is áll össze a dal sajnos, csak belekong a lemez vége. Kilencből két zsákutcás megoldás azonban nem a világ és egy debüt albumnál ez simán bele is kell, hogy férjen.
A Kraschaunak van perspektívája jelenleg, lehet látni, érezni, hogy az album valamerre tart, a Kraschau is valamerre tart, mert Ádám a lemezt - a szó nemes értelmében - saját útjaként kezeli. Ezért is megkapó, hogy az albumon hemzsegnek a vendégzenészek, a szövegek nyelve is hol német, hol magyar (ez valamennyire megfelel Ádám porosz illetve osztrák-magyar birodalmi tiszteletének is). Szóval nemcsak egy egyszerű stílusbravúr, nincs is értelme a lemezt csak így hallgatni, újra ott vagyunk vele ugyanis, ahol ez az egész elkezdődött több, mint húsz éve. Deo gratias!
Kraschau: Offenbarung Twilight- Gradualhate digiCD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
