A magány selyem szemfedője
Ezen írás mottója a lemez tükörfordított címének parafrázisa, amit nem az ötlettelenség, hanem a figyelemfelkeltés ösztönzött részemről. A Larrnakh zenekar második, sokat érlelt albuma olyan erős címet kapott, amely méltó válasz a kiüresedett vezényszavaktól terhelt műfaj tendenciáira. Az Epidemie Records gondozásában megjelent lemez sokat érlelődött elődjéhez, a Now will you belive?-hez képest, az értékszemlélete azonban nem változott.
Az Outset a maga hatpercnyi hosszával, nyitány és hangulati felvezető, amelyet erős ipari alapokra szépen fektetett sistergő hullámok jellemeznek, fenntartva a magyar nyelvű, erősen szimbolikus tartalmú, szentenciaszerű szöveget. Az After all this time már klasszikus neofolk elemeket, hangszereket és milieu-t áraszt, a szöveg angolra vált. Dallamvilága pontosan összerakott, a hangszerek harmonikusan szólnak, nem oltják ki egymás erejét. A lemezek mindenkori koncepcióját tekintve a második dal általában a slágergyanús, ez az elv itt is érvényesül, természetesen nem a stadion rock szintjén, de mégis figyelemfelkapó módon. Sekélyebb vizeken evez a Paenitentia 39, amelynek bűnbánati lassúságát és sejtelmes effekterdejét újra magyar nyelvű szövegek szövik át és mielőtt belefeledkeznénk, a fékező tehervonat robajával véget is ér. Újra az élő hangszereké a terep a Fire in the fire-ben, elsősorban a zongora képviselteti magát, majd szépen háttérbe húzódik, teret adva a hegedűnek és a gitárnak, jól megjegyezhető heroikus dalszöveg kíséretében. A Levitation nem kerül messze a címtől, sodrása ellenére lebegtető, szövegét tekintve messze a legszebb, ez utóbbinak nem Sörös Gergő, hanem Alexander Rády a tolmácsolója. A Disengagement egy filmbeli dialógussal indít, a neofolk helyett a dark ambientes hatás erősödik, a szöveg magyar nyelven szólít meg, erősen effektezett, zajos széttagolt struktúrájú, komor színekkel dolgozik, egy zavaró, a mély tudatalattiból előretörő apokaliptikus vízióvá súlyosbítva a dalt. A lemez egyik legizgalmasabb és legszabadabb kitekintése és avantgarde-szerű-kísérlete a társműfajok, akár zenei akár filmnyelvi hatások szempontjából. Kedves, ám kevesebb nyomot hagyó dal a Like a bird caught in a room, szép és megkapó hegedűtémával és őszinte anakronisztikus, szinte viktoriánus udvari utánérzésekkel erősítve. A dal már levezetni készül a lemezt, amit megtesz helyette a Conclusion. Ez utóbbi újra az elszabadult gyártósor felé vezeti figyelmünket, a szöveg gyakorlatilag teljesen „spoken word” háttér és a szonár jellegű hatások éles villanásban zárják keretbe a hangképeket.
Összességében fontos kiemelni, hogy egy nagyon kerek, jól összerakott, koncepciózus albumról van szó, mindenképp kiegyensúlyozottabb az elődjénél. A zenekar életében az áttörést, vagy az áttörés kapuját jelentheti a Like the silken shrouds of loneliness. Visszautalva a nyitó dal szövegére, a „Kinyilatkoztatás nem lehet magyarázat”, a lemezt magyarázni valóban sok értelme nincs, a kinyilatkoztatáshoz pedig kevés vagyok, szerény véleményem szerint egy európai minőségű dalcsokor született, mely mélyebb rétegeit csak a sokadik hallgatás után hajlandó feltárni.
CD: Larrnakh - Like the silken shrouds of loneliness
Kontakt: Larrnakh a myspacen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
