A Primus inter Pares jelentése: Első az egyenlők közt. Olyan ember, aki egyenrangú a többivel, de mégis azok nagy megbecsülését élvezi. A római eredetű fogalmat a kora kereszténység töltötte meg új tartalommal. Ugyanis Róma volt a „Primus inter Pares” a püspökségek között, legalábbis azok körében, akik elfogadták Róma primátusát. Zenei körökben azonban egy új fogalomról van szó, ugyanis az elnevezés egy új dark-elektro-pop formációt takar, mely mögött az Orplidot is vezető Frank Machau áll.
A Gerda címre keresztelt lemez az Eis und Licht kiadónál jött ki, mégis eléggé elüt a többi kiadványtól. Nemcsak a zenében, hanem az album hangulatában is megmutatkozik az eltérés, mert ezek a dalok nem elsősorban a nagyközönségnek, hanem Machau kislányának – a címben is szereplő – Gerdának szólnak.
A zenei alapok a Coil-tól az Air-en át egészen az Orplidig mindenhonnan merítenek, de mindez kizárólag elektronikusan szólal meg, élő hangszer nem található a lemezen. Fájdalmas, néhol játékos, rezignáltan mosolygó és fáradságtól megroppant dalok ezek, sokszor egészen csak az alapok hallatszanak, de a csonton nagyon kevés már a hús. Mindez nagyon negatívan hangzik ugyan, de valójában nagyon sok rejlik a lemez binárisan gerjesztett hanghullámai mögött. Az a fajta elektro-pop, ami egyszerre kísérletezősen ősi – szinte kraftwerki elektronika – és organikusan mai. Machau visszatért a gyökerekhez.
Az első dal - a lemez címadó dala – egy gyorsan megragadó hangulatú, középtempós darab, jó refrénnel, egyszerű dallammal, ha egy kicsivel is értéktelítettebb világot élnék még rádióban is játszott slágerré is válna, igaz így is eljut azokhoz akiket valójában érdekel. A második tétel az Ans Licht címet viseli. Erős hatást tett rá a dark-ambinet vonal, van benne Peter Andersson zenei világából is, de a természeti zajok éppúgy helyet kapnak benne, mint lágyan síró szintetikus cselló hangja, mely önnön valótlansága fölött kesereg. A negyedik dal nemes egyszerűséggel a … nevet viseli, teljesen kihasználva a hallgató szabad asszociációs képességeit. Van a dalban törzsi hatású hangszer és az ötvenes évek romantikus filmjeit idéző effekt is, olyanok ezek, amik másutt zavarnának, de ezen a lemezen „Szép mint egy varrógép és egy esernyő találkozása a boncasztalon” Ezt követi a Süsser Schlaf, ami valóban elég nyugodt és eléggé megnyugtató ahhoz, hogy altató legyen. A dalok nagy része instrumentális, de szerencsére ez nem. A lemez egyik csúcspontja. A záró dal, pedig nemcsak a lemezt, hanem az egész koncepciót zárja, mert ez már a Traum című dal, ami beleolvad a lassan hömpölygő agyi hullámok által gerjesztett szürreális utazásba.
Csendes, esti, délutáni fejhallgatós hallgatnivaló ez, amely veszélytelen, mint az alkoholmentes Bain Wolfkind, vagy a Peter Anderson boncasztaláról lehullott darabok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni