A lélek és a halál a magyar néphitben

A magyar néphit és népszokások főként XX. századi közlései alapján foglalom össze a halállal, halottas szokásokkal kapcsolatban megjelenő, lélekre vonatkozó adatokat. A halál előjeleitől a torig terjedő időszak rítusokban gazdag, bőséges anyagot kínál a lélekképzetek és a halál összefüggéseinek vizsgálatához. Pontosan arra keresek választ, hogy hogyan képzelték el a lelket, mit gondoltak a halál utáni sorsáról és hogyan gondoskodtak róla.

LÉLEKFOGALOM

A magyar néphit lélekfogalma különböző korokból származó képzetekből tevődik össze. A keresztény tanoknak megfelelő test és lélek kettősségnél gazdagabb, differenciáltabb a korábbi egy test-több lélek felfogás, mely töredékesen egész Európában kimutatható. Lélek szavunk finnugor eredetű, nyelvrokonainknál és nálunk is használták lélegzet értelemben. Az élet alapvető megnyilvánulása a légzés, aki meghal kileheli a lelkét. A lélek lélegzetként való elképzelése általános volt a magyar és európai néphitben. Nyelvrokonaink lélekhite alapján feltételezhető, hogy a lélegzetlelken kívül a vérhez és a belső szervekhez, szívhez, májhoz kötődő lélekelképzelések is léteztek a magyarság körében. K. Kovács László az 1940-es években, Kolozsváron gyűjtött adatai alapján a halálokok meghatározásában látja az egy testhez kapcsolódó több lélekre utaló jeleket: meghal az ember, ha agyon csapják, ha szíven szúrják és ha a vérét veszik. Ezek az elképzelések az életfunkciókat hordozó testlélek, életlélek ismeretére utalhatnak.3 A kutatók feltételezése szerint a testlélek fokozatosan fejlődött a szellemi, értelmi, érzelmi képességeket is hordozó énlélekig. Utóbbi az egyén szellemi, értelmi képességeinek, érzelmi életének is hordozója. A harmadik lélektípus a szabadlélek, árnyéklélek vagy tükörképlélek. Ez a testtől átmenetileg függetlenedhet, alvás idején távozik, majd ébredéskor visszatér. A magyar kutatás a szabadlélek elképzelést keleti örökségként tartotta számon. A sámánhitű népek körében fontos szerepet tölt be, hogy a sámán a transz során a túlvilágra utazik, hogy a beteg elveszett lelkét visszavezesse testébe. A szabadlélek azonban kapcsolatban van a Nyugat- és Közép- Európában VIII. század óta ismert Guntram-monda változataiban szereplő, állatalakban (fehér egér, pillangó, béka, kígyó) távozó lélekalakjával, a boszorkányperekből ismert transzba eső boszorkányok lélekutazásaival, valamint a dél- és délkelet-európai tündérvarázslók lélekutazásaival is. Az egy test-több lélek felfogás csak nyomokban mutatható ki, legelterjedtebb a lélek lélegzetként való elképzelése. Az egyházi tanítás test-lélek dualizmusa összeolvadt a test-lélegzetlélek dualizmussal.
A halott lelkére vonatkozó hit nem mutat pontos összefüggést a fenti lélekképzetekkel, több, egymás mellett élő, különböző korokból származó képzet gyűjtőfogalma.

ELVÁLASZTÓ RÍTUSOK

Előjelek

Az előjelek, jóslatok szerves részét képezik a halál hiedelemvilágának. Az általános jóslatok az emberélet fordulóihoz, születéshez, házasságkötéshez, a téli napfordulóhoz fűződnek. A halált közvetlenül megelőző jelek közül legelterjedtebb a halált jelző álmok csoportja. Ezekről azt tartották, hogy három napra vagy egy hétre teljesednek be. Országszerte ismert volt, hogy az álomban szereplő fog, foghúzás, testrész elveszítése közeli hozzátartozó halálát jelzi. Akit álmában szólítgatnak a halottak az hamarosan meg fog halni.
Az előjelek másik csoportja állatokhoz köthető.
A halálpillangó haláljósló szerepe általánosan elterjedt volt a magyar nyelvterületen. Kalotaszegen például a Szent György napja előtt látott lepkére köptek, mert az a lelket akarta kicsalni az emberből. Ditrón azt tartották, hogy valakinek a szelleme, imádkoztak érte és halált is jelentett. A kuvik vagy halálbagoly haláljósló szerepe is általánosan elterjedt, ismert Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában. A dévai csángóknál a halálbagoly táltosmadár, látása álomban is hetedízig halált jelentett. Róheim Géza szerint a bagoly lélekvivő madár, mint ragadozó elragadja a haldokló lelkét, ismeri a másvilágra vezető utat, viszi-hozza a lelkeket. Más elképzelés szerint maguk a lelkek öltenek bagoly formát, és azért jönnek, hogy magukkal vigyenek egy másik lelket. A kutya szűkölése is halált jelent, mert az állat meglátja az ember számára láthatatlan lelkét annak a rokonnak, aki eljött a következő halottért. Hasonló jelenséget Szent Péter jelenlétével is indokoltak, aki elkíséri a lelket a másvilágra. Az előjelek funkciója az volt, hogy tapintatos megfogalmazási lehetőséget adtak a nagybeteg közelgő halálával kapcsolatban, halálra ráhangoló képességük miatt tartoznak az elválasztó rítusok közé. Az előjelek tapasztalói három napig figyelték környezetüket, latolgatták, hogy kire vonatkozhatnak azok, így valaki mindig a figyelem középpontjában volt.

A haldoklás

Az utolsó kenet
A római és a görög egyházban az ötödik szentség, mai egyházi terminussal szent kenet. A lelkén könnyíteni kívánó beteg hívatta a papot, aki a beteg öt érzékszervét olajjal megkenve kérte az általuk elkövetett bűnök bocsánatát.

A halott rokonok megjelenése
A haldoklónak megjelennek a halott rokonok, ismerősök, hívják, várják. Többnyire az elmúlás előestéjén jelentkeznek, annak bizonyítékaként, hogy ismerős, rokoni környezetbe megy, várják, mint vendéget. „Ha azt mondja: Hát még nem megyek, megél. Ha azt, hogy megyek, hívják s meghal. Kapkod utána is, hogy még ne menjen. A kezeit nyújtsa, mintha meg akarná fogni a halottját, aki őt hívta.”

Földre fektetés
A haldoklót a földre fektették, amikor elállt a szava. Országszerte változatosan elterjedt szokás volt, lepedőre fektethették, szénát szórhattak alá. A népi magyarázat szerint, aki földön született, csak ott tud meghalni. A földön kevésbé ártanak a gonoszok, ott a lélek könnyebben felszabadulhat. A 19. század végéig a haldoklónak meghúzták a lélekharangot, hogy könnyebben haljon meg.

Szentelt gyertya gyújtása
Középkorig visszanyúló, általánosan elterjedt cselekedet volt. A gyertya fénye mutatta a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig távol tartotta a gonoszt. A gyertya a lelket jelezte, addig kellett égnie, amíg el nem temették a halottat.

Visszasírás
Általános elképzelés volt Magyarországon, hogy a haldoklás ideje alatt és a halott mellett még 1 órán keresztül csendben kell lenni, mert úgy könnyebben hal meg. A hangos sírással ártanak neki, meghosszabbítják szenvedéseit. A tilalom ellenére sokszor előfordult, hogy a halottat visszasírták, aki azután még egy hétig is élhetett és sokkal nehezebben tudott meghalni. „ Azt úgy mondják, hogy má’ halott, látják, hogy halott, de még amit ott beszélnek, az mindent megért.” „Nem is jó a halott fölött sírni, mert az a hang, az a síró hang aztat a haldoklót megbolygatja, és nem bir meghalni. Nem birja túlélni azt a sipákulást ott a feje fölött. Ujra visszanéz és kinlódik tovább, esetleg két óra hosszát vagy egy napot.”7 A visszasírt emberek beszámolóiból ugyanaz az élménysor rajzolódik ki, mint a klinikai halált átélt emberek beszámolóiból. Ezek a következők: halott rokonok látása; csend, béke, nyugalom érzése; a másvilág kellemes helyként, például virágos mezőként való érzékelése; fény látása; találkozás Jézussal, Istennel, Szent Péterrel; alagúton, folyosón való átkelés; az élet lepergése; falhoz, kapuhoz vagy kerítéshez érkezés, ahol nem engedik be vagy át a lelket; végül visszaküldik vagy visszasírják

A megkerítés
A megkerítés lezárja az elválasztó rítusokat és magában hordozza az eltávolítás kezdetét. A haldoklás utolsó, a halál első pillanatában végzett cselekvés. Sajátos csíkszentdomokosi jelenség, a papság által nem támogatott szertartásforma. A lélek különleges mentési rítusa, a lélek fokozott veszélyeztetettségi állapotában végzik. Amikor elindul a lélek gyújtott gyertyát vesznek a kezükbe és a haldokló fejénél megkezdik a kerítést. Háromszor körbemennek úgy, hogy a lábánál is megállnak egy-egy pillanatra, s közben imádkoznak Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát és Hiszekegyet. A fejnél megállva ezt mondják a halott nevében: „Menj ki én lelkem a testből, vezessenek a szent angyalok a mennyországba a Jóisten kezeibe”. Ezután keresztet vetnek a halottra és szembe fújják a tüzet és a füstöt vele. A kerítő gyertyát a koporsóba teszik, hogy vigyázzon a testre, hogy az ördög ne uralkodjon rajta. A koporsóba is ragaszthatják, „az a lélek”. A megkerítés rontás elhárító, gonoszűző és megtisztulási rítus. A haldoklót azért kell megkeríteni, hogy segítsék a lelket, mert azt ketten várják a halál pillanatában: az Úrjézus és a gonosz.

ELTÁVOLÍTÓ RÍTUSOK

A halál beállta véget vet a már nem élő-még nem halott állapotnak. Kezdetét veszi az élettelen ember eltávolítása. A távozó lélek általában láthatatlan, de lehet kékes pára is. Távozását fény és hangjelenség: suhogás kísérheti. A halállal távozó lélek korábbi tartózkodási helye pontosan nem körülhatárolt. Az elképzelések szerint valahol a szívben, a szív körüli kis üregben, a tüdőben vagy az egész testben is lehet, úgy ahogyan a vér kering. Általános nézet, hogy a halott nem öntudatlan állapotban megy el ebből a világból, hanem lát és hall mindent néhány percig vagy hosszabb ideig is. A moldvai csángók szerint, míg a holt ki van terítve, a lelke ott van a szobában, jóllakik az ételek és italok elszálló gőzéből. A halál a hiedelmek szerint nem hirtelen, hanem fokozatosan következik be, a holttest csak bizonyos életfunkciókat veszít el. Ez megfelel az animizmus előttinek feltételezett élő holttest elképzelésnek, mely egész Európában együtt élt a dualisztikus lélekfelfogással. Baranya megyében a halott fejére gabonarostát tettek, hogy az elszálló lélek megtisztuljon.
A halott magával viheti az élőket is, ennek megfelelően megkérhették, hogy vigye magával árváit vagy ne vigye el őket.

A halál beálltakor a lélek eltávolításának céljából végzett cselekvések:

Ablakok kinyitása
Azért végezték, hogy az elszálló lélek utat találhasson. Ismert volt például Baranyában, a pomázi szerbeknél és a matyóknál. Róheim Géza szerint általános szláv szokás, a madár alakban elszálló lélek általános elképzelésével van kapcsolatban. Ha vissza akarták tartani a lelket, akkor nem nyitottak ablakot.

Óramegállítás
Általános volt a magyarok, románok és svábok körében. A kolozsváriak rögtön az ablaknyitás után megállították az órákat és csak akkor indították újra, amikor megjöttek a temetésről. ”mert megállt az ő órája is”

Tükör letakarása
A lélek tükörkép, ezért a tükör visszatarthatja a lelket. Mindent letakartak, amiben a halott megláthatta magát. Úgy gondolták, ha gonosz a halott lelke, akkor magával viszi azt, aki utána a tükörbe néz.

Tűzkioltás
A kolozsvári hóstátiak az egész házban kioltották a tüzet, hogy a lélek haza ne járjon. Ha ég a tűz, akkor a lélek kárhozatra ítéltetik.Berze Nagy János szerint a halott a tűzből kipattanó szikrában valamilyen formában ebben a világban marad, kísért, kárt okoz, ezért kell kioltani a tüzet. Ez a motívum megtalálható a Phőnix mesetípusban.

A halottmosás
A halott tisztátalanságától, káros hatásától való félelem miatt rendkívüli szabályok léptek életbe. A lemosás nem csak higiéniai okokból volt kötelező, hanem rituális, kultikus okai is voltak, a földi bűnöktől való megtisztítást is célozta. Annak ellenére, hogy a lélek láthatatlan, úgy tartották, hogy élő emberhez hasonló szükségletei vannak. „Ne menjen mocskosan a túlvilágra.”A halottat illően, tisztességgel kellett öltöztetni, kor, nem és helyi hagyomány szerint. A lányok, asszonyok általában először a halni való ruhákat szőtték meg.

A lélek a test közelében
Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a kiszakadó lélek a holttest közelében tartózkodik a temetésig. Családja körében van, mindent lát és mindent hall. Amikor lezárják a koporsót és kiviszik az udvarra, a lélek a koporsó fedelére ül és ott marad a temetőbe vitel során is. A temetés végeztével a frissen állított sírjelre ül vagy a temető kapujában marad, hogy felváltsa az előtte meghalt lelket. A lélek éjszaka hazalátogat, megköszöni a szállást. A torban terítettek számára. A hiedelemtörténetek alapján a lélek még egy-hat hétig bolyong volt lakhelyén. Feltűnik ismerőseinél, ellenségeinél, rendezi tartozását. Este, éjfélkor jár, pirkadatig maradhat, nem érheti fény. Moldvai csángó szokás, hogy a halott fejéhez fehér gyolcsot tesznek a ravatalon. Elképzelésük szerint azon ül a lélek és megvetően nézi saját tetemét. A síron a keresztre kötik a gyolcsot, akkor ott ül a lélek. Amikor negyvened napra jön ki a gödörből a lélek, abba törli az izzadságot.

A koporsóba tett tárgyak
A halotti melléklet adásának szokása a XX. századi Európában széles körben ismert volt. Eredete az élő holttest elképzeléshez köthető, megelőzte a túlvilághit kialakulását. A közelmúlt adatai azonban már a túlvilági szükségletek, az ott tartózkodó lélek kielégítésére utalnak. Amire az embernek a földön szüksége volt vagy amit szeretett, azt a túlvilágon is biztosították számára. A kifelejtett tárgyakat beásták a sírba, a tűzbe dobták vagy a következő halottal elküldték. Általában ruhákat, imakönyvet, olvasót és pénzt tettek a koporsóba, utóbbit a Jordánon való átkelés vámjának megfizetéséhez. Lányhalott mellé kelengyét, terhes anya mellé csecsemő kelengyét tettek, mert úgy tartották, hogy megszüli gyermekét.

A kötelékek kioldása
Amikor a halott a koporsóba került, kioldották a ruháján lévő kötéseket, gombokat és a lábát összekötő merevítő kötelet. Ez a cselekvés is a halott megfelelő túlvilági ellátásával kapcsolatos, ottani szabad mozgását akarták az oldásokkal biztosítani. „A halotton semmit, semmit nem kötünk meg, nem gombolunk bé, azé’t, hogy ne legyen ő békötve a túlvilágon.”

A szemfedél felhasítása
E szokással kapcsolatban a legtöbb adat Erdélyből származik, de ismeték az Erdély körüli megyékben, az Alföldön, Észak-Magyarországon, a Dunántúlon a Sárközben és Baranyában. A koporsó lezárása előtt a halott arcára borított szemfedelet késsel, ollóval vagy tépéssel megnyitották és a halott arcát kitakarták. A vágás lehetett kereszt alakú, egyetlen behasítás vagy a láb fölött is felvághatták a szemfedőt, de lehetett egyetlen vágás is a fejtől a lábig. Tőlünk nyugatra, északra, délre ismeretlen ez a szokás, csak keleti párhuzamai vannak. A románok, rutének, csuvasok, cseremiszek a koporsóra vágtak lyukat a fej felőli részen. A koporsón és a szemfedélen vágott nyílás egy képzeten alapszik, oka, hogy a lélek elszállhasson, lélegezni tudjon, meg ne fulladjon. A keresztény világképbe illő magyarázatok szerint az Úr elé így fedetlen, tiszta arccal járul az elhunyt, a feltámadás fényességét csak így láthatja.

A visszajárás megakadályozása
A végleges távozás előtt a lélek gyakran megjelenhetett az élőknek, erre az időszakra érvényben maradt a halottas házra vonatkozó tilalmak egy része. Nem volt szabad a ház elé vizet önteni, mert leforráznák az ott tartózkodó lelket. Egyéb tilalmak a halott holmijára vonatkoztak, nem használhatták őket, mert ekkor ezek még a halottéi voltak. A levágott hajat, körmöt a halottal el kellett temetni, mert visszajárhatott volna érte.
A halottat lábbal kifelé vitték ki a házból, mert ez volt az utolsó útja. A koporsót a küszöbhöz érintették, az ajtót becsapták utána, a szobában a székeket felborogatták.
A temetésről visszatérve a férfiak megütögették az ereszt, kapufélfát, hogy a halott lelkét maguktól és a háztól távol tartsák.
A visszajárás elleni védekezési mód volt, hogy a halott tarkójába hosszú tűt szúrtak, ezt délszláv, román és a velük érintkező területeken végezték. A holttest megcsonkítása is a visszajárás megelőzésére szolgált.

A temetés napja, virrasztás
Amíg nem tették kötelezővé a halott hullaházba szállítását, amíg nem voltak ravatalozók, a holttestet általában három napig tartották otthon kiterítve. Ez idő alatt soha nem hagyták magára, valaki mindig volt mellette. Az utóbbi időkben az erősen hagyományörző közösségek nem jelentették be a halál pontos időpontját, hogy a virrasztást megtarthassák.
A virrasztás a három napig a házban maradó lélekkel hozható kapcsolatba. Ez idő alatt úgy jártak el, hogy a lélek semmiben ne szenvedjen hiányt, ételt és italt készítettek számára. Világítottak, hogy „világosság legyen a hóttnak”. Ameddig a halott a háznál volt, a szemetet nem söpörték ki, hogy a lelket meg ne zavarják.
A virrasztót keservesnek, siratónak és imádkozónak is nevezték. A virrasztás oka lehetett a halottól való félelem, az, hogy a lélek magával viheti az alvót a másvilágra, de a halott védelmét is szolgálta. A virrasztás résztvevőit megkínálták pálinkával, étellel, amit a halott lelke üdvéért fogyasztottak el.

BEÉPÍTŐ RÍTUSOK

A halotti torok

Az ókori Európában a halál bekövetkezte után már meghatározott napokon tartották az emléktorokat. Ezek általában a 3., 7., 9., 30. vagy 40. napokon , majd az első évfordulón kerültek sorra. Hasonló időpontok ismertek a középkori Európából, valamint a finnugor és török népek köréből. A keresztény tanításban a 3. nap Krisztus feltámadásának napja, a 7. nap a zsidók 7 napos gyászához kapcsolódhat, Mózesért 30 napig tartott a gyász. A finnugorok a lélek másvilági utazásának állomásait látják az időpontokban. Solymossy Sándor szerint a lélek bizonyos idő elteltével már nem térhet vissza otthonába, mert a test a sírban elporlad. Megszűnik kapcsolata addigi környezetével, nincs más hátra, mint végbúcsút venni és vándorútra kelni, hogy a régebben elhaltak lelkeivel a másvilágon találkozzon. A hosszú út előtti végleges búcsú a második temetése, ezután már nincs szüksége ágyára, holmijára. A búcsúlakomán szokás volt, hogy a rokonok közül valaki beöltözött a halott ruhájába és eljárta a holtak táncát. A gyászidő hossza tehát kapcsolatban van a holttest elporladásának idejével, a melegebb éghajlat alatt ez alig 40 nap, a hideg égövben 1 év is lehet.

A kolozsvári hóstátiak szerint: „Ha meghal az ember megáll a szíve, pedig az a legtartósabb hús az emberben, nagyon szívós, beletelik 6 vagy 7 hét is, amikor a hóttetemben elromlik a szív. Amikor a szíve a halottnak tenkre mén, akkor szokás elköszönteni, eddig tart a rövid gyász.” A halottlátókat 6 vagy 7 hét elteltével már fel lehetett keresni, mert ők ekkor már kapcsolatba tudtak lépni a túlvilágon lévő lélekkel. Érdekes párhuzam, hogy a Tibeti Halottaskönyvet 49 napig olvassák a tévelygő lélek számára.
A halotti tort a magyar nyelvterületen a XX. századi adatok szerint a halottas házban tartották. Korábban a temetőben tartott tor volt jellemző, ez Délkelet- és Kelet-Európa ortodox területein általános. Utóbbi területeken az emléktorok tartása is jellemző, ezek időpontjai egybeesnek a nálunk tartott halotti misék időpontjaival (30., 40., nap és az első évforduló). Ezek az egyházi rítusok a lélek távoztával kapcsolatos időpontokra kerülhettek Európa kereszténnyé válásának idején és ezekkel van kapcsolatban gyász ideje is.

Halott etetés, szegények etetése
A temetést követő első éjszakán volt a legáltalánosabb a halott etetése, ilyenkor ételt tettek számára az asztalra vagy az ablakba. A lélek végső távozásának időpontjában és alkalomszerűen is történhetett. Halottak napján és a halotti vonásokkal rendelkező ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, de családi ünnepeken is előfordulhatott, például lakodalomban vagy disznótoron. A halott ellátása lehetett jelképes, üres terítéket vagy sót, kenyeret, vizet tettek ki, a visszajárási időben gyakori volt a valóságos ételek kikészítése. A halott lelkének ilyenfajta kielégítése a lélekképzetek sokféleségére utal, az élő holttest képzet, az árnyéklélek és a keresztény lélek is megjelenik e szokásban. A középkor folyamán a halott lelki üdvéért a szegényeknek adott alamizsna került előtérbe, a szegények ellátásának szokásában eredetileg is jelen volt a halottak etetésének gondolata.

Emlékezés a halottra
A rövid gyász ideje 40 nap, ez idő alatt a lélek az élők környezetében gyakran jelentkezhetett, egyes elképzelések szerint ennyi ideig tart a bűnőktől való megtisztulás a purgatóriumban. A halottak emlékének ápolása egyre inkább a halottak napjára tolódott, de az év fontos ünnepei között ma is vannak olyanok, melyek halotti vonásokkal rendelkeznek. A halottak napjának ünnepét 998-ban Clunyban vezették be, innen vették át a bencés kolostorok és a XIV. század óta általános.

A bemutatott hiedelmek és cselekedetek a lélek halál utáni sorsáról alkotott részletes elképzelések egészen a közelmúltig tartó ismeretét igazolják. A XX. századi magyar néphit és népszokás adatok a keresztény lélekelképzeléstől eltérő elemeket, a lélek útjának más állomásait is tartalmazták. Ez meghatározta a halálesetkor tanusított viselkedés és gondolkodásmódot, mely alapvetően ambivalens, a halott tisztelete és a tőle való félelem volt a két legfontosabb vonása.

BIBLIOGRÁFIA