ContactMusic: - Mikor a producer Orian Williams váratlanul megkeresett egy film elkészítésével, azt mondtad neki, hogy épp váltani akarsz a fotózás után...
Anton Corbijn: - Az elmúlt 5 évben néhányszor gondoltam arra, hogy készítenem kellene egy filmet. Mikor már ilyen hosszú ideje fotózol, jó más területeken is kísérletezni. Csinálok videót, rövidfilmet, grafikai és díszlettervezést, és sokat fejlődtem abban, ahogy fényképezek és ahogy kiválasztom a témát. Mivel sokat fotóztam filmes embereket, rendezőket, valahol bujkált bennem, hogy szeretnék rendezni egy filmet, és szeretnék elmesélni egy történetet, de nem fényképekben.
ContactMusic: - Ahogy forgattál, eleinte, majd később, úgy érezted, neked kell elmesélned Ian Curtis és a Joy Division történetét?
Anton Corbijn: - Visszatekintve, igen. Először nem voltam benne biztos, mert soha nem rendeztem még filmet, de nem is akartam összezavarni a projektet mások miatt. Hosszú idő telt el, hogy Ian Curtis kapjon egy rendes filmet.
ContactMusic: - Fel tudod idézni személyes emlékeidet Ianről?
Anton Corbijn: - Kétszer vagy háromszor találkoztam Iannel. Az első fotósorozat a metróállomáson nagyon hamar megvolt, öt vagy tíz perc alatt. Az angolom nagyon gyenge, holland vagyok, megpróbáltam bemutatkozni, és emlékszem, hogy nem akartak velem kezet fogni. Miután megcsináltuk a képeket, kezet ráztunk. Szóval valami már akkor megtetszett nekik, mielőtt látták volna a képeket. Elküldtem nekik a képeket, és tetszettek nekik, viszont senki másnak. Senkinek nem tetszettek a fotók, mert nem szeretik az emberek fejét hátulról nézni. Senki nem jelentette meg őket. A zenekar azonban felhasznált egy képet az egyik kislemezhez. Aztán Rob Gretton megkért, hogy menjek el Manchesterbe és újra fotózzam le őket, ahogy a Love Will Tear Us Apart klip forgatása közben lófrálnak. Így újra találkoztam velük, nem igazán tudtam beszélgetni velük, mert nem túl jó az angolom. Hihetetlenül félénk is voltam. Ami még érdekes, hogy a gyenge angoltudásom miatt nem értettem, mit énekelt Ian? Mégis éreztem, hogy súlyos dolgok áradnak a szívéből, mert ahogy elénekelte, érezni lehetett, hogy fontos. Ez volt az egyik oka, hogy Angliába költöztem. Amikor nagy ritkán Angliában voltam és fényképeztem embereket, fontosabbnak tűntek, mint Hollandiában. Hollandiában a zenészeknél úgy tűnt, ez csak egy támogatott hobby, Angliában viszont úgy tűnt, menekülés egy bizonyos életforma elől.
ContactMusic: - Szerinted van saját, első kézből való tapasztalatod, amivel átadhatod az érzéseidet Ian Curtis-szel kapcsolatban?
Anton Corbijn: - Azt hiszem, a tény, hogy egy keveset köztük voltam, segített megérteni a film összefüggéseit és azokat az embereket, akik magukra maradtak az Új Világrendben. A képeimet, videóimat sokan szeretik, elég elfogadott lettem és ilyen értelemben nem vagyok idegen.
ContactMusic: - A film szinte teljesen Ian Curtis szerepén áll vagy bukik. Érezted ezt a nyomást?
Anton Corbijn: - Egyetértek. Ijesztő volt. Mindig ismert színészekkel kezdi az ember. El kell, hogy mondjam, megkerestem egy pár jól ismert színészt. Később csináltunk egy csomó szereplő-válogatást Londonban és Északon, aztán kazettákat néztem, és láttam egyet Sam Riley-val. Volt benne valami, ami a Joy Division-időszakomra emlékeztetett. Mikor a 70-es évek végén Angliába jöttem, itt voltak ezek a zenészkölykök, akiknek nem volt pénzük, alulöltözöttek, alultápláltak voltak, és szívták a cigarettát. Sam Riley pontosan ilyen volt. Sovány volt, pénztelen, és ugyanúgy dohányzott. Nem csak színész volt, aki képes lehet eljátszani, hanem úgy érezte, mintha azokból a napokból jött volna a 70-es évekből. Természetesen ideges voltam a választás miatt, mert azt hittem, nincs tapasztalata. De mikor kételkedtem benne, Ken Loach filmjére, a Kes-re gondoltam. Tetszik ennek a fiúnak az ártatlansága, mert nem cipel poggyászt, és ugyanezt akartam Sam Riley-val. A tapasztalatlanban van valami szép őszinteség és valószerűség. Teljesen hihető, amit Sam tett: tényleg keményen dolgozott, mindent megtett a szerepben.
ContactMusic: - Mindig fekete-fehérnek képzelsz egy filmet?
Anton Corbijn: - Nem. Sokan gondolják, hogy csak fekete-fehérben csinálom, de nem ez a helyzet – sok színes fotót is csinálok. De az én emlékeimben a Joy Division nagyon is fekete és fehér. Ha a Joy Division képi világát nézed, azt mondhatom, majdnem 99%-ban fekete-fehér. Ennek az az oka, hogy a 70-es és a kora 80-as években minden fontosabb zenei magazint fekete-fehérben nyomtak. Ahhoz, hogy egy zenekar nagyobb kereskedelmi médiumban színesben jelenjen meg, kellett egy sláger, de a Joy Division-féle csapatoknak nincs slágere (még). A lemezborítóik is fekete-fehérek és az öltözködésük is eléggé szürkeárnyalatos. Szóval úgy gondolom, ez volt a helyes megközelítés a Joy Division-hoz.
ContactMusic: - A film látványvilága nagyon tiszta és egyszerű, ez nem mindig van így a zenei témájú filmeknél.
Anton Corbijn: - Igen, ez igaz. Épp csak azt akartam, hogy ilyen legyen.
ContactMusic: - Miben jelentkeztek az első filmes félelmeid?
Anton Corbijn: - A színészek irányításában, ami új volt nekem. A fotózásban is irányítok egy kicsit, de elég természetes vagyok. Reméltem, hogy valami hasonlót sikerül alkotni. Sokat tanultam a színjátszásról is.
ContactMusic: - A Control során szerzett tapasztalatok ösztönöztek, hogy újabb filmet készíts?
Anton Corbijn: - Szeretnék egy másik filmet is rendezni, egy akciófilmet több feszültséggel, egy thrillert, ha úgy tetszik. Egy első film elkészítése egy igazi rejtély, főleg olyan valakinek, aki nem filmezést tanult. De ahogy elkészítesz egyet, többet értesz belőle…
Az interjú a Contactmusic online kulturális magazin honlapjáról származik (http://www.contactmusic.com/. 2007 szeptemberében készült. A fordítás Tonka Zoltán munkája
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
