A pozsonyi Kecske-kapu utcai temető (Cintorín pri Kozej bráne) a város egyik legősibb nyughelye, amely sajátos átmenetet képez a történelmi temetők melankóliája és a városi zöldterületek csendes nyugalma között. Bár számomra a mellette épített hivatal (kollégium?) ront a hely harmóniáján, ottjártamkor az esős időben igazi menedékhely a város zajától. A 18. század végén létesült, elsősorban polgári és katonai temetőként, és évszázadokon át a soknemzetiségű, soknyelvű Pozsony tükröződött benne: német, magyar, szlovák feliratok váltakoznak a sírköveken, finom műkő- és kovácsoltvas részletek kíséretében. A lankás temetői terület a városfalak egykori közelében húzódik, nemcsak sírhelyekkel, hanem a régi pozsonyi topográfia emlékeivel is találkozhat itt az ember. Az elvadult sétányokra hatalmas gesztenyefák árnyéka borul, a mohával fedett obeliszkek és családi kripták pedig a város múltjának kitartó tanúi. Bár már nem temetkeznek ide, a hely máig őrzi a történelmi méltóságot: egyfajta időrétegként működik, ahol a polgári élet – kereskedők, tisztségviselők, kézművesek – néma történetei suttognak a múltról. A Kecske-kapu temetője nem pusztán városi látványosság, hanem érzékeny, kissé rejtett helyszín - az állomástól gyalog mindössze fél órára -, amely csendes megállásra és elmélyült figyelemre hívja a látogatót.
