„Mind Ádám gyermekei vagyunk, de a selyem megkülönböztet bennünket” (római mondás)
A Kínát az öreg kontinenssel összekötő útvonal, mely a Kr.e. második századtól kezdve mintegy négyszáz éven át a kelet és nyugat közötti kereskedelem egyik ütőere volt, mára „Selyemút” néven vonult be a köztudatba. Az elnevezés ugyanakkor jóval fiatalabb, hiszen a híres keletkutató geográfus Ferdinand von Richthofen (1833 – 1905) találmánya, aki a kifejezést először a Kínáról szóló könyvének első kötetében használja. A szóösszetétel annyira sikeres lett, hogy mára kínai megfelelője is van. Az utat senki nem tervezte és senki sem avatta fel, sőt valójában selyemutakról beszélhetünk, hiszen négy van belőle. Annak ellenére, hogy az útvonalon a selyem mellett, fűszerek, luxuscikkek, vallások és nem utolsósorban a pestis is Európába érkezett, mégis mintegy 2500 (!) éven át a selyem volt a döntő kínai exportcikk. Kínában mindent a selyemnek rendeltek alá, meghatározta az időszámítást és a mezőgazdaságot(1). A selyembirodalomnak azonban a Kr.u. hatodik században vége lett, amikor néhány szerzetes a hernyókat Bizáncba csempészte.
Kicsit hosszúra nyúlt bevezetés után térek rá a két lengyel industrial zenekar legutóbbi közös lemezére, mely a világ egykor legkiterjedtebb kereskedelmi útvonaláról kapta nevét. A Cold Fusion és Rukkanor nem először kollaborál, ezt a lemezt megelőzően már napvilágot látott – és idén újra ki is adott – Wunderwaffe kislemez.
A Silk Road különleges vállalkozás, amelyben a karavánt nemcsak a jól ismert zajkészletekkel, hanem nagy adag keleti hangcsokorral is megrakták, hallható minden a bazárok nyüzsgésétől a tradicionális hangszereken át, egészen a – főként iszlám – liturgikus ének részletekig. Az első dal, az Akhmim közel a feléig akár egy világzenei lemezen is elfért volna, de szerencsére a kultúr, de nem műfaj idegen dobokkal kísért zajos hangbetétre felénekelt kántálás jólesően ismertebb tájra vezeti a megriadt utazót. A Yarkand alatt már kiértünk a lakott területről, a Nap delelőn, a monotonitás és az elidegenedés egyre erősödik, hiszen a sivatag a démonok lakhelye. A lassú menetelést csak néhol váltja fel a dicsőséges bevonulás délibábja. A Saphar még egyszerűbb elemekből építkezik, dallamvilága apró porszemekként makacsul beivódik a vándor agyába, himnikus és csillogó, valószínű az emberi elme játéka, belső világát vetíti ki a zord környezetre. Kis híján középső tétel a Gades nem egy korszakalkotó dal, de az a pont ahonnét az első oázis már látható. Horaia kicsit bizalmatlan hangképeivel kijózanítóan hat, de rá is döbbent, hogy milyen hosszú út van még hátra. Monotonitása egyáltalán nem idegen, a hétköznapok háttérzenéje ez. Az oázis neve: Kandahar, mely nemcsak dalcím, hanem valóban állomása volt az útnak, jelenleg Afganisztán második legnagyobb városa, melyet még Nagy Sándor alapított a Kr.e. 329 telén. A legszínesebb, legdallamosabb dal sok érdekes elemmel, mint például elektromos gitárra és ambientes zenei alapokra csilingelő hangfoszlányok, mely utóbbi hastáncosnők ruhájára emlékezteti az utazót. Az éjszakát képviseli a nyugodt, pszichedelikus hangzású Charax. Kellemes hallgatnivaló a fennkölt és himnikus Berenica is. A lemezt záró Thaton az egyetlen női énekkel tarkított szerzemény, mely kellemes lezárása az albumnak, de az utazás nem zárult le és nyitott kérdés, hogy az utazók vajon elérték e céljukat.
1. a selyemhernyó kizárólag a fehér eperfa (Morus Alba) leveleivel táplálkozik, ezért gyökeresen átalakították a mezőgazdaságot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
