"Mosolyogj, és a világ veled mosolyog, de vihogj, és ők mindannyian aggódni fognak!" - mondja Roo Koch, az angol The Horatii frontembere. Két éve már, hogy írtam róluk, s ennyi idő alatt sem sikerült beszereznem második albumukat, a "Succour Punch"-t. Mégis ismét hírt ado felőlük, mert alapvetően ennyi idő sem volt elég, hogy a "Ripost"-ot megunjam.
Mikor a minap hallgattam, elgondolkodtam azon, miben rejtőzhet az anyag ereje. Érdemes visszautaznunk kicsit az időben, az 1995-ös évbe. Ez az album megjelenési ideje. Magyarországon nem lett volna mire ezt mondani, az Egyesült Királyság zenei szaklapjai azonban tele vannak "A goth halott!" szalagcímekkel. Visszatérve hozzánk; ami nem születik meg, azt el sem temethetik. A "Ripost" ebbe a miliőbe csöppen tehát, fanyalgó kritikák és lanyha érdeklődés fogadja. Pár év elteltével azonban már goth klasszikusként ünneplik, a Bauhaus-Virgin Prunes-Specimen- vonal leszármazottjaként. Az eltelt idő alatt mi változhatott? Számtalan olyan fiatal zenekar lépett színre, akik az unalmas klisék ismételgetése helyett új dolgokkal próbálkozott, kitört a skatulyák bilincséből. Címkéket teremtettek persze (pl. dark ambient, metal industry stb) de képesek voltak változtatni. Ilyesmi történt a The Horatii esetében is, nyugtalanító hangzásviláguk kezdetben ellenszenvet keltett, évek kellettek az "új idők, új dalaihoz". Persze nem szeretném túldicsérni az együttest, de talán érdekessé teheti az általam még nem ismert albumukat az, hogy az elsőhöz hasonlatosan fogadta a sajtó a "Succour Punch"-t is. Ami valószínűsíthető, az egy jóval elektronikusabb és gyorsabb világ; érdemes meghallgatni a Nightbreed válogatáson megjelent Zombie Women c. szerzeményt. Cyber-Punk-Goth? Fölösleges skatulyát keresni - van jó és rossz zene. A The Horatii az előbbibe tartozik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
