„The Scream”, a Siouxsie & the Banshees első albuma, már a punkkorszak legvégén jelent meg, így joggal tekinthető az első posztpunk lemeznek. Bár még felsejlenek rajta a punk halvány nyomai, ugyanakkor olyan zenei előképek is megmutatkoznak benne, amelyek még korábbi hatásokra utalnak – ettől válik paradox módon igazán újszerűvé.
A zenekar középpontjában Siouxsie állt egyedi énekstílusával és dalszövegeivel, ám ennek a korai felállásnak a valódi zenei újítója John McKay volt. A lemez dalainak többségét – és olyan kislemezeket is, mint a „Hong Kong Garden” – ő írta, miközben egy teljesen új gitárhangzást teremtett: nyerset és rideget, mégis ellenállhatatlanul dallamosat. Annyira egyedinek bizonyult ez a hangzás, hogy Steve Albini évekkel később kissé tanácstalan csodálattal így fogalmazott róla: „Csak mostanában próbálják az emberek utánozni, és még mindig senki sem érti, hogyan tudta az a gitáros ezt a rengeteg látszólag értelmetlen zajt valódi dalokká összerendezni.”
McKay hatása máig él. Az elmúlt négy évtized számos meghatározó gitárosa nevezte őt egyik legfontosabb inspirációjának: Geordie (Killing Joke), Jim Reid (The Jesus And Mary Chain), a U2-ból The Edge, Thurston Moore, Johnny Marr, valamint az a két gitáros is, akik később a Banshees soraiban követték – Robert Smith (The Cure) és John McGeoch (Magazine).
McKay egyre növekvő hírneve, mint a gitárhősi szerep tagadója, azonban hirtelen megszakadt. Miután a Banshees második albumának, a Join Hands-nek turnéja éppen csak elkezdődött, ő és a dobos Kenny Morris – Siouxsie-val és Steve Severin basszusgitárossal való kibékíthetetlen nézeteltéréseik miatt – egyszerűen elhagyták a zenekart. Az eset a korabeli brit zenei sajtó egyik legnagyobb botrányává vált, később pedig egy BBC-dokumentumfilm is feldolgozta. Siouxsie keserűsége még egy későbbi Banshees B-oldalas dal, a „Drop Dead / Celebration” szövegében is visszaköszönt. McKaytól ezután – egyetlen, Marc Riley In Tape kiadóján megjelent kislemezt leszámítva, közel egy évtizeddel később – többé nem hallhatott új zenét a világ.
Éppen ezért óriási meglepetés, hogy nem sokkal a Bansheesből való távozása után McKay egy sor kiváló felvételt készített, amelyek évtizedeken át szinte teljesen ismeretlenek maradtak. Némelyiken Kenny Morris is közreműködik, mellettük pedig Mick Allen (Rema Rema), Matthew Seligman (The Soft Boys), régi alkotótársa Graham Dowdall, valamint felesége, Linda is hallható. Utóbbi hárman sajnálatos módon már nincsenek közöttünk.
A Sixes And Sevens egy valódi történelmi jelentőségű, elveszett album. Vakmerően zseniális alkotás, amely méltán tarthat igényt arra, hogy a posztpunk korszak egyik legnagyobb elveszett kincseként tekintsünk rá. A kiadvány tizenegy stúdiófelvételt gyűjt össze, amelyeket az eredeti mesterszalagokról, gondos restaurálás és maszterelés után tettek közzé. Mestermű, amely végső soron a legékesebben saját maga mellett szól.
forrás: az előadó Bandcamp oldala
